132. Elengedlek

 2010.10.08. 08:00

Csak annyi időm van, hogy hazarohanjak átöltözni. Elbeszélgettük az időt Ricsivel. Anyámról meséltem neki. Amit csak tudtam. Eddig felejteni próbáltam. Most meg emlékezni. Lehet, hogy nem jó ötlet. De most már belekezdtem. Ha megtalálom, talán nem akarok majd találkozni vele.

A prof az irodájában fogad. A kanapé azonban teli van pakolva könyvekkel. Biztos véletlen. Vagy mégsem? Az íróasztala kettőnk közt terpeszkedik. Engem egy fotelbe ültet. Ő a szokott helyén, a számítógép képernyője előtt. Kedves, mint mindig. A munkáról kérdez. Aztán a disszertáció állásáról. Dolgoztam-e rajta. Egy kicsit, lódítom. Valójában nem. Néha kinyitottam a fájlt. Átírtam egy-egy mondatot. Érdemi munkát nem végeztem. Várom, hogy talán megemlíti Angélát. De nem. Lehet, hogy Judit még nem mesélte neki, mik a tervei? Mert tervei egészen biztosan vannak.

A prof egész másra kíváncsi. Hogyan állnak a dolgaim Ricsivel? De nem jön a papos történettel. Vagyis Judit ezt se mesélte el neki. Még.

- Barátok vagyunk. Semmi más.
- Az is valami. Sőt, nem kevés. A barátságból bármi lehet még.
- Miért kellene, hogy legyen valami belőle?
- Te szeretnéd, ha lenne valami belőle?

Miért valljam be ezt pont a profnak? Úgyis csak ürügyet keres arra, hogy ne érjen többet hozzám. Ha egyáltalán kell hozzá ürügy. De hát nem kell hozzá. Ha még kétségeim lettek volna, a mostani kényszeredett távolság eloszlatta mindet.

- Talán szeretném. Talán nem.
- A talán egy nőnél legtöbbször igen. Ha nem szeretnéd, sokkal határozottabb volnál.
- És, ha szeretném? Mit számít az? Én csak nemet vagy igent mondhatok.
- Meg talánt - mosolyog  a prof.
- Meg talánt.
- Vagyis úgy érzed, nem kezdeményezhetsz?
- Úgy.
- Ostobaság. Nem direktben, de kezdeményezhetsz. Te is tudod.
- Keveset tudok minderről.
- Szerintem többet, mint bevallod.
- Az milyen, ha felmegyek hozzá egy este?
- Az elég bátor kezdeményezés. Megtetted?
- Meg.
- És?
- És semmi. Barátilag simogatta a hajamat.
- Erre te?
- Erre én? Hagytam.
- Miért nem simogattad meg te is?

Felpattanok a fotelből. Mi lenne, ha megkerülném az íróasztalt, és odamennék a profhoz? Akkor megmutathatná, hogy viseli a kezdeményezést. De nem tudom megtenni. Az üveges könyvszekrény tartalmát nézegetem. A prof rágyújt.

- Nem értem. Nem értem, miért bántál így velem - mondom, háttal neki.
- Néha én se értem magam.
- Azért megpróbálhatnád megmagyarázni.
- Gyere ide, Leti. Pakoljuk le a könyveket a kanapéról. Ide, a kisasztalra.

Segítek rámolni. Aztán leülünk egymás mellé. A kezébe veszi a kezemet.

- Sokat gondolkodtam az egészen. Nem tudom, hogy helyesen tettem-e, amikor elvittelek abba a lakásba. Akkor úgy tűnt, szükséged van rá. Magányos voltál. Segíteni akartam, hogy magadra találj. Hogy el merj szakadni a kongregációtól.
- Csupán emiatt tetted?
- Nem, dehogy. Azért is tettem, mert tetszettél.
- Azelőtt.
- Most is ugyanúgy tetszel. De nem szabad folytatnunk. A te érdekedben nem szabad.

Akármennyire fel voltam erre készülve, elszorul a torkom.

- Vagy, mert nem voltam elég jó.
- Ugyan már. Ez ostobaság.
- Nem ostobaság. Mitől lennék jó? Pocsék lehetek az ágyban.
- Leti, hagyd ezt abba. Persze, hogy sokat kell még tanulnod. És fogsz is. Be fogsz pótolni mindent. Érzékeny és érzéki nő vagy. És megérdemled, hogy normális kapcsolatod legyen. Ezért nem folytathatjuk. Többek között.
- Nem Judit miatt?
- Ha Judit és te nem ismernétek egymást, a lényeg akkor se változna. Nem köthetlek magamhoz. Tovább kell lépned.
- Nagyszerűen kitaláltad. Majdnem el is hittem.

Kiveszem a kezemet a kezéből. Mennem kell, mielőtt elsírom magam.

- Leti, ez nem ócska szöveg.
- De, az. Olyan nehéz a szemembe mondani, hogy elég volt belőlem egyszer?
- Miért magyarázod félre?
- Nem én magyarázom félre. A tények magukért beszélnek. Ennyi. Megszereztél, és eldobsz.
- Nem. Nem eldoblak, hanem elengedlek. Érted a különbséget?

A kezem már a kilincsen.

- Leti. Ha megnyugodtál, jelentkezz. És beszéljünk róla ismét. Bármikor.

Címkék: magyarázkodás prof richárd női kezdeményezés

A bejegyzés trackback címe:

https://leticianover.blog.hu/api/trackback/id/tr292341709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rozsdafarku 2010.10.08. 08:41:45

"Elengedlek."-Micsoda szöveg!!!

aklubisz 2010.10.08. 09:40:53

kedvelem ezt a profot, szeintem fair

rozsdafarku 2010.10.08. 09:52:54

@aklubisz: Ja.Megvolt.Kipipálva.
"Elengedlek"

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.10.08. 10:04:10

@aklubisz: Pedig itt a közvélemény mindig ellene van :)

@rozsdafarku: Rövid távon ez most nagyon szar Letinek, de valójában jobb, mintha folytatná a proffal. Ui. ő addig nem akarna mással kezdeni, Ricsivel se lenne képes, és ezt a prof is sejti vagy tudja. Ha magához köti, az Letinek nem jó. Tehát inkább elengedi.

rozsdafarku 2010.10.08. 10:10:33

@Gloria Mundi: Mert csupa szívjóság!Elegáns megoldás, csak egy egészen icike-picikét álságos.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.10.08. 10:16:05

@rozsdafarku: Azt nem mondtam, h szentté kéne avatni. Nem kéne.

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.10.08. 11:32:25

@rozsdafarku: "te érdekedben nem szabad." ettől a te érdekedben dumától a falnak megyek.
A te érdekedben, mert addig járkálsz utánam, míg agyon nem csaplak, mert már nekem is ciki, hogy nem a fiatal bikát választod helyettem. Az meg nem áll az érdekedben, hogy agyoncsapjalak.

vén betyár 2010.10.08. 11:56:07

Én is azt szoktam mondani a vízhordó kislánynak:"Nem a kezedet kértem meg!Most már itasd meg a többieket is."

Ficus Kinky 2010.10.08. 22:24:57

hú, de jó kis rész ez! : )

ez volt a legjobb:
"Felpattanok a fotelből. Mi lenne, ha megkerülném az íróasztalt, és odamennék a profhoz? Akkor megmutathatná, hogy viseli a kezdeményezést."

: ))))

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.10.09. 08:48:14

@21 hónap: Szted ciki neki? Sztem marha büszke titokban önmagára, egója az egekben. És Leti nem járkált utána soha, nagyon visszafogott volt. Csak várt szegény a sorára.

@vén betyár: Ó, de kedves :P

@Ficus Kinky: Hárította volna, finoman, de határozottan. Még jó, h Leti nem próbálkozott vele, sztem. Az még jobban megsebezte volna. Egyébként ez is olyan jellemző, a pasik csak szövegelnek a női kezdeményezésről, de mikor rá kerül a sor, nem tudnak mit kezdeni vele.

vén betyár 2010.10.10. 07:39:16

@Gloria Mundi:
"Nem tudnak vele mit kezdeni."
Kezdetben.

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.10.10. 16:09:31

@vén betyár: Gloria még csak kezdőkkel találkozott ;)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.10.10. 19:49:53

@21 hónap: Azt nem állítanám. :) Csak azt láttam, h sok jó nem szokott kisülni a női kezdeményezésből.

vén betyár 2010.10.11. 02:41:17

@Gloria Mundi: Dehogynem!:)
Megtanultam, hogy hagyom magam.Előbb szabadulok.:P

aklubisz 2010.10.11. 09:08:49

a prof fair. folytathatná az affért ha akarná, leti úgyis titokbn tartaná, és úgyis belemenne, mert azt hiszi szerelmes.

szerintem fair, és ez elengedés, és így hagy neki lehetőséget új életre

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.10.11. 15:53:27

@21 hónap: Szóval, te leakasztod a pasikat magadnak?

@vén betyár: Jaj, azok a vízhordó lányok biztos nagyon nyüzsögnek. :P

@aklubisz: Szted Leti nem szerelmes?

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.10.11. 17:28:14

@Gloria Mundi: persze. Mikor milyenre van szükségem. Tudod, én le, ő be :D

aklubisz 2010.10.11. 19:51:01

@Gloria Mundi: szerintem nem. szerintem az érzelmi fejlettsége egy kamaszéval egyenlő, azt hiszi hogy szerelmes.vagy az akar lenni, mert bebeszéli magának, ezernyi oka lehet rá. vagy ha szerelmes is, ez akkor sem az a minőségű érzelem amit illik meglovagolni. a prof ezt megértette, és elengedi;annak ellenére, hogy valószínleg érdekes élmény lehetne egy frissen kiugrott apácát szeretőnek tartani.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.10.11. 20:50:20

@aklubisz: Hát, nemtom, azt sztem leginkább mindenki maga tudja, h mennyire mélyek az érzelmei. És egyre inkább az a benyomásom, h a szerelmet nem lehet egzaktul definiálni. Lehet, h az emberek nagy része sosem volt szerelmes, de azt hiszi magáról, h volt vagy most is az, talán, mert minden arról szól, h ezt át kell élni.

vén betyár 2010.10.12. 10:22:06

@21 hónap: Én meg teljesen kiakadtam... :D

örömlány · http://oromlany.blog.hu 2010.10.15. 08:16:02

@Gloria Mundi: Egyetértek.

Az emberek nagy többségének fogalma szincs arról mi a szerelem, meg a szeretet, no meg a szeretkezés.
Ölég sokat veszítenek... :(

életfa · http://polgarmesterpilisszanto.blog.hu 2010.10.22. 10:47:02

@Gloria Mundi: Szerintem örömlánynak van fogalma, elég sokat írt ilyesmiről. Talán a blogot is ezért írta, hogy átadja azt, amiről tud, amit megélt, megtapasztalt, néhányan még segítettek is neki.:D
süti beállítások módosítása