2. A tv-műsor

 2010.01.20. 08:05

Egy fiatal és szép apácát akarnak, magyarázta Agapé nővér, az elöljáróm. A szerkesztő úgy fogalmazott egyébként, hogy egy dögös apácát. Olyan Whoopy Goldberg-félét, de fehérben. 30-ast, csinosat, karrieristát, tudjon könyvelni vagy legyen informatikazseni, és ha beszélni kell, akkor vágja a sódert. Egyenes adásban akár.

És ez lennék én? Miért nem inkább maga Agapé? Jó, már nem 30-as, megvan 46 is. De egyébként simán megállná  a helyét. Sokkal magabiztosabb, mint én. Bár elő tudom adni magam, ha kell, de Agapéhez képest ... Ő az igazi karrierista. Nemsokára pályázik a rend főnökasszonyának székére. Nem a házfőnökségről van szó, nem is a provinciáról. Az egész rendről, az öt kontinensen.

Hát ezért nem mehetek én egy hatodrangú tv-műsorba kirakat-apácának, világosít fel. Hatodrangú? Akkor én mit keresek ott, Agapé? Nem, nem anyámnak szólítom, ez már rég nem divat. Nővérnek se, illetve csak mások előtt. Egymás közt csak simán, keresztnéven. Agapé persze nem a valódi neve, de ez sokkal jobban illik hozzá, mint a Rozika. Mint ahogy hozzám is jobban illik a Letícia, mint az, amit a keresztségben aggattak rám. Nem is használom soha. Csak a személyimben meg az útlevelemben szerepel.

De vissza a tv-műsorhoz meg a szerkesztő (korombéli csaj, állítólag, és nem is hülye) elképzeléseihez. Ez egy nőcis műsor lenne, világosít fel Agapé. De majd te levajazod vele. Az a lényeg, hogy 5-6 sikeres 30-as nőt leültetnek egy asztalhoz, és ezek beszélgetnek az élet nagy és kis dolgairól. Na, tényleg baromi eredeti ötlet, jegyzem meg. Várj csak, int le Agapé, szerintem nem rossz. Persze még nincs igazán kidolgozva, egyelőre keresik hozzá a résztvevőket. És az a zseniális ötletük támadt, hogy egy szerzetesnő is beszálljon a buliba?

Agapé jót nevet. Ó, de PC vagy, drágám. Az igazi apácák ugyanis soha ki nem mondanák azt a szót, hogy apáca. Nem PC. Szerzetest vagy szerzetesnőt kell mondani. Úgy kevésbé ... frivol? Nem is tudom. Múltkor rákerestem a guglin apácás képekre, tán angolul, ha jól emlékszem, és mindjárt egy rakás pornográf fotót találtam. Rendi ruhában. Persze ezek csak jelmezek. De akkor is ledöbbentem kissé. Úgyhogy mi nem beszélünk apácákról. Hivatalos megnyilatkozásban soha. De Agapé ennél sokkal lazább, ha magunk között vagyunk.

Tudod, hogy divat minket szerepeltetni. De azért nem olyan nagy divat, hogy állandó tv-műsorba hívjanak. Mi? Hogy ez állandó lenne? Majd kialakul, de a szerkesztő csaj azt szeretné, ha heti rendszerességgel menne. Persze nem főműsoridőben. Persze. És miféle nőkkel szerepelnék együtt? Hát, nem könnyű kis celebekkel. Ez azért sokkal komolyabb színvonal. Végre valami értelmeset is akarnak csinálni azon a csatornán.

Címkék: tv divat apáca szerzetesnő

A bejegyzés trackback címe:

https://leticianover.blog.hu/api/trackback/id/tr131662356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.01.20. 10:55:21

Ejnye Letícia, te is leszel 46, ne tessék lebecsülni a szóbanforgó korosztályt...

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.01.20. 11:00:22

@tiboru: Sztem nem Letícia becsülte le, hanem a tévések. Azok akarnak 30-asokat szerepeltetni :)

hungaryhonvéd 2010.01.20. 11:38:25

@tiboru:

Sztem is pozitív értelemben jegyezte az életkorát.
Jelen esetben nem feltétlenül (csak) a külsőségeken volt a hangsúly, inkább mint érett személyiségen.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.01.20. 11:50:07

"És folyamatos kísértéseknek van kitéve."

Nem vagyok türelmetlen, de jöhetnének azok a kísértések, lehetőleg alaposan dokumentálva.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.01.20. 12:00:10

@tiboru: Jaj, tényleg nem vagy türelmetlen, kicsit se :)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.01.20. 12:08:59

@Gloria Mundi:

Miért, elvégre ez már a második poszt, nem?!

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.01.20. 13:26:31

Jé, csak most kapcsolok, pedig ezzel kezdődik:

"Egy fiatal és szép apácát akarnak, magyarázta Agapé nővér, az elöljáróm."

Ezek szerint a zárdában is elöljárónak hívják a górét, nem csak a seregben...

Letícia nővér · http://leticianover.blog.hu/ 2010.01.20. 16:46:07

Üdv minden kedves olvasómnak!
@tiboru: Az egyházi rendek és a hadsereg valóban hasonlítanak egymásra, egyik legfontosabb szabály az elöljárónak való feltétlen engedelmesség ... Majd lesz róla szó bőséggel.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.01.20. 19:02:19

@Letícia nővér:

Csókolom, kedves!

(Hogy kell köszönni egy apácának? Dícsértessék? De ha romlott ateista az illető?)

Letícia nővér · http://leticianover.blog.hu/ 2010.01.20. 20:24:37

@tiboru: Ahogy tetszik :) Nálunk a Laudetur Iesus Christus dívik, amire a válasz: In aeternum, amen. De itt, a blogos közösségben, mindenki tegezi egymást, miért én lennék a kivétel? A dícsértessék is tökéletesen megteszi, persze.

hungaryhonvéd 2010.01.20. 21:15:09

Csatlakoznék ateista felbujtómhoz... =)

A lazán odavetett 'laudetur' belefér? Ennyi ragadt rám a váci piarista szimbiózisból...
Vagy ez iskolás nyegleség?

(Csak Jelenits atya ne tudja meg!)

Letícia nővér · http://leticianover.blog.hu/ 2010.01.21. 08:27:31

@hungaryhonvéd: Ennyi nyegleséghez mindenkinek joga van :)
Egyébként meg Dél-Németországban mindenki Grüss Gott-tal köszön még ma is, és bele se gondol, mit jelent ez. (Azért néha megtehetné :)

ZöPö_ · http://route66.blog.hu/ 2010.01.21. 10:29:39

@Letícia nővér: amikor a müncheni tartózkodásunk második napján már mi is "grüß Gott"-tal köszöntünk Kleinert igazgató úrnak, elnevette magát:
- Látom, már akklimatizálódtak.
Nagyon rendes, kedves ember volt (Isten áldja őt), tőlünk, csóró magyaroktól csak egészen jelképes összeget volt hajlandó elfogadni a szállásért (ez a nyolcvanas években volt).

ZöPö_ · http://route66.blog.hu/ 2010.01.21. 10:31:23

@ZöPö (inda): bocs, lemaradt, hogy ez a Kolpinghasuban volt.

ZöPö_ · http://route66.blog.hu/ 2010.01.21. 10:32:16

@ZöPö (inda): Kolpinghausban, na.

Kicsit fáradt vagyok. :-(

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.01.21. 11:17:18

@Letícia nővér:

Én olyasmire emlékszem, hogy Bajorországban valami "pfürti!"-szerűséggel köszöntek, ami (állítólag) valami olyasminek a rövidítése, hogy Führt die Gott, vagyis Isten vezéreljen (?).

Letícia nővér · http://leticianover.blog.hu/ 2010.01.21. 20:12:36

@tiboru: Ennek utána kellett néznem, mert a pontos jelentése nem rémlett, ezt találtam: "Pfüad di God!" = "Behüt' dich Gott!" vagyis őrizzen meg az Úr, esetleg Isten tartson meg lehetne leginkább. Nagyon szép köszönés.

Csuri / Bariildi 2010.01.21. 23:16:01

Nocsak. Ez a zárda (vagy ez sem PC????) nem is olyan avíttas, mitn amilyennek én az összes olyan helyet képzelem, ahol emberek főműsoridőben.... öööö... akarom mondani főfoglalkozásként hívők.
Dögös apáca, ójaj, hát szabad ilyen szóösszetételt egyáltalán....? Az előző posztban még a csinosra is felkapta a fejét a nép :)
Meg hogy TV műsor! meg karrierizmus.
És akkó mifasz van az alázattal, kérdem én csendben? Húúú, ilyet írni (akár csak kommentben is) egy apáca naplójához... Ejnye magamnak.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.01.22. 10:10:20

@Csuri / Bariildi: Jó kérdés, mi van az alázattal ... De az egyházi pálya mint karrier nagyon sokáig az egyetlen kiugrási lehetőség volt sokak számára, láss csak egy magyar példát, a paraszt származású Bakócz Tamást, aki majdnem pápa lett. (Sajna erről is lemaradtunk ... Vagy nem sajna? Esetleg Olimpia-rendezés helyett megpályázhatnánk össz-magyar projektként a köv. pápa székét, sztem olcsóbb lenne.)
Egyházi pályán érvényesült elsőre a nemrég tiboru által bemutatott igazi Trebitsch is, nem? :)

Csuri / Bariildi 2010.01.22. 11:44:59

@Gloria Mundi:
Jah, a Trebics, az külön fejezet, könyv, sőt könyvtár. Eszméletlen egy fazon volt.
De Letíciácska vajh miért kötött ki a kolostorban?
Vélhetőleg nem síkhülye ha épp doktorál, de akkor miért is nem állja meg a helyét a falon kívül? Hm....
Na, majd biztos kiderül.

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.01.22. 13:13:44

@Csuri / Bariildi: Biztos megtudjuk előbb-utóbb, hogy került oda. De miért kéne vkinek hülyének lennie ahhoz, hogy kolostorba kerüljön?

vén betyár 2010.01.22. 13:25:11

@Letícia nővér: Ezt a feltétlen engedelmességet, legalábbis a kezdetén, a kiképzés során úgy igyekeznek elérni, hogy megpróbálják teljesen összetörni a durva, darabos, engedetlen, önfejű, gondolkozó civil személyiséget és helyette kialakítani egy finom kis végrehajtó szerkezetet.A seregben ez addig sikerült is, hogy pattogtunk, mint kecskeszar a padlón..., de hogy közben mit gondoltunk...
"Életünket és vérünket!"-hogy történelmi példával is éljek.Apáca meg barát még nem voltam, de olvasmányaim alapján nekik sem lehetett könnyű, de talán erről nyilatkozzanak a kiugrott barátok és barátnék.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.01.22. 13:41:15

@vén betyár:

Van, aki szerint a klasszikus katonai kiképzés egyik alapja (legalábbis a különlegeseknél) az, hogy csak akkor tudok felépíteni valami új minőséget, ha a régit teljesen lerombolom.

Először tehát következetesen meg kell semmisíteni (majdnem) mindent, amit a jelölt az agyában "kintről" magával hozott.

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.01.22. 14:07:17

@vén betyár: Barátnék, ez tetszik :) Valóban hasonló a helyzet egy katonai és egy egyházi kiképzésen. Azért nem is lettem volna képes végigcsinálni az egyházit (a katonait meg se próbáltam volna :), mert ez a személyiség-megtagadás nekem nem megy.

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.01.22. 14:11:22

@tiboru: És szted ezt meg lehet csinálni? Akivel valóban meg lehet, az fanatikus barom lesz, köz- és önveszélyes. Pl erkölcsi érzék, önálló döntésképesség, stb.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.01.22. 16:03:21

@Carmesina:

Nanana... Ez nem az a fórum, de azt azért rögzítsük a jegyzőkönyv kedvéért, hogy egy jól kiképzett harcos tud önálló döntést is hozni, ha úgy adódik. Nagyon is.

Ne tévesszük már össze a zombikat a katonákkal.

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.01.22. 16:10:46

@tiboru: Senki lelkébe nem akarok taposni, de ha a civil ént összetörik, akkor mi marad helyette? Valóban érdekel a kérdés. Ahogy az is, h pl a német katonadinasztiák miért voltak képesek kiszolgálni a nácikat, noha az értékrendjük teljesen más volt. Tudom, közülük kerültek ki a Hitler elleni merénylők is (sajna terroristának nem voltak elég hatékonyak ...)
Valóban nem az a fórum. Vagy mégis?

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.01.22. 16:23:45

@Carmesina:

Nem ilyen tragikus ez. Leegyszerűsítve: el kell sajátítani egy új szerepet, a katonáét.

De tényleg nem akarom szétoffolni a blogot. Majd talán feldobom a lemilen vitaposztnak a kérdést.

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.01.22. 16:26:27

@tiboru: Nem tom, mit szól hozzá Letícia nővér, de sztem nem offoljuk szét a blogot, ha erről értekezünk. Viszont az is jó ötlet, ha felveted a lemilen :)
A katona szerepe mennyire szerep, és mennyire válik az én részévé? De a katona helyett állhat itt más foglalkozás is, persze.

Csuri / Bariildi 2010.01.22. 16:38:08

@vén betyár:
Kézenfekvő a katonaság és az egyház összehasonlítása, ill a laktanya és a zárda, hogy szűkítsük.
de míg a katonaságnál elég ha csak a külsőségekben alkalmazkodsz, közben gondolhatsz bármit (tiboru tiltakozni fog, mondván, h a jó katona nem gondol bármit, de ez most félrevinne), ADDIG A ZÁRDÁBAN NEM CSAK A VISELKEDÉSEDET, DE ELSŐSORBAN A GONDOLATAIDAT, ÉRZÉSEIDET AAKRJÁK előarni (bocs, a nagybetű nem szándékos...)
Szóval a hadsereg megelégszik a testeddel, az egyház a lelkedet akarja.
Ezért ráz ki a hideg tőlük.

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2010.01.22. 19:07:37

@Csuri / Bariildi:

Jó vicc, mit is csinálna a hadsereg a sorállomány lelkével, amikor még az is gondot okoz neki, hogy az őrmesterekét hol raktározza..?

Lucius Flavius Arrianus 2010.01.23. 12:12:40

@Csuri / Bariildi:
...azért felhívnám a figyelmet az ismert helyre: "mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek."
A kereszténységnek máskülönben nem volna értelme. Csak a totalitás igényével lehetett belőle kultúra- és civilizációteremtő erő :-)

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.01.23. 13:23:34

@csurtus: Tényleg, az őrmesterek leadják vhol a lelküket megőrzésre a kiképzés idejére? És addig kapnak egy eldobhatót kölcsön? Vagy hogy megy ez?

Letícia nővér · http://leticianover.blog.hu/ 2010.01.25. 14:10:04

@Lucius Flavius Arrianus: Szívemből beszélsz, kedves római nevű kommentelő.

vén betyár 2010.01.25. 15:30:18

@tiboru: Évszázadnál hosszabb ez a nap -Csingiz Ajtamatov /1980/
Hatalmas irodalma van, de talán a legszélsőségesebbet a legcsodálatosabban itt fogalmazta meg az író.

vén betyár 2010.01.25. 15:39:43

@Csuri / Bariildi: Egy katona-pap lelkiismereti vívódásai, bukása a test vágyaival "szemben" - kriminek álcázott enyhén, de szépen erotikus regényben, mindazoknak akik hajlandóak és képesek még papíralapú iformációhordozót /könyvet/ is kézbe venni.Nagyon jó, nagyon modern, nagyon izgalmas.

vén betyár 2010.01.25. 15:58:42

@vén betyár: Dobpergés Sevillában.Arturo Pérez-Reverte

Bocsi, csak a lényeg maradt le.

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.01.25. 16:30:59

@vén betyár: Sztem az itteni társaság nagyon szereti a papír alapú könyveket (is). Én a magam részéről igyekszem majd beszerezni, amiket ajánlottál. Köszi a tippeket. Ja, ha már pap meg erotika, stb, akkor egy portugál regényt is ajánlok nektek: Eça de Queirós: Amaro atya bűne. Nem mondhatnám, h szívderítő, mikor egyetemistaként olvastam, nagyon depis lettem tőle.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.01.25. 17:20:12

@Carmesina:

Nem is olyan régen nézhettem meg közelebbről egy e-bookot. Eddig azt hittem, hogy idegenkedni fogok tőle, de önmagamat is megleptem azzal, hogy tetszett, s gond nélkül el tudom magam képzelni, amint ilyet olvasok.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.01.25. 22:32:27

@tiboru: Én is megnéznék egy ilyen szerkezetet, nem hiszem, h nemet mondanék rá, ha hozzámvágná vki :) Kíváncsi vagyok, mikor lesz igazán elterjedt itthon, és milyen hatást gyakorol majd a könyvpiacra.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.01.26. 10:36:18

No, hölgyeim (és uraim): itt olvashatjátok a szakemberek reakcióit a katonák kiképzésével kapcsolatos mindenféle problémáról (amiről itt fentebb mi is váltottunk pár kommentet):

lemil.blog.hu/2010/01/26/vitaposzt_lanyok_kertek

Letícia nővér · http://leticianover.blog.hu/ 2010.01.26. 10:48:06

@tiboru: Nagy meglepetés, hogy ennyire gyorsan ilyen vita kerekedett a témáról! Izgalmas lenne, ha több egyházi személy is beszállna egy párhuzamos vitába, de attól tartok, ennek kevés az esélye.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.01.26. 12:30:56

@Letícia nővér:

A lemilesek nem a passzivitásukról híresek :-)

És igen: jó lenne egy-két egyházfi/egyházleány, de szerintem sajnálatosan kevesen olvassák a lemilblogot zárdákból és/vagy sekrestyékből :-)

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.01.26. 14:21:39

@tiboru: Az egyházfiak és -lányok nagyon elfoglaltak ... De tán az aktív katonák se nagyon érnek rá a lemilt olvasni. Sajnos.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.01.26. 15:07:09

@Carmesina:

Meglepően sok aktív katonaolvasója van a lemilnek, csak ez a kommentekből nem mindig derül ki ;-)

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.01.26. 15:15:58

@tiboru: Az jó ... Ügyesen bevezettétek :) Lehet, h kommentelni nem érnek rá, persze, de elolvassák.

Lucius Flavius Arrianus 2010.01.27. 08:26:37

@Letícia nővér:
...hát...majdnemhogy pap lettem, de rossz egyházfiból van ám temérdek, minek még egy :-) De hát: a szívem valahogy nem hajlott a "kényszeríts bejőni mindenkit, hogy megteljék az én házam" elfogadására - nem lettem homo novus, ami pediglen a keresztény ember első, helyettesíthetetlen ismérve.
Néha eszembe jut, amit Roland Freisler, a náci vérbíró mondott a tárgyaláson (már a hitlert elleni sikertelen merénylet után) 44-ben az egyik vádlottnak: "Herr Graf von Moltke, mi nácik és a keresztények nagyon hasonlítunk valamiben: mindketten a teljes emberre tartunk igényt." Persze, pontosan ez a megfogalmazás az, ami ékesen bizonyítja a totalitárius elvek és a kereszténység antagonizmusát. A nácizmus nem volt egyéb, mint a kereszténység antitézise és szentségtelen paródiája.
No de bocsánat az offért.

Letícia nővér · http://leticianover.blog.hu/ 2010.01.27. 17:29:20

@Lucius Flavius Arrianus: Mindig nehéz döntés, hogy mi személyesen alkalmasak vagyunk-e. De ha valaki komolyan belegondol, tán sose tartja majd magát alkalmasnak. Szent Ferenc nem tartotta magát alkalmasnak a papságra. És ha ő nem volt, ki az? Sokan nem gondolnak annyira bele, talán ez a szerencse, mert különben annyi pap se lenne, amennyi most van. Bár ez kissé cinikusan hangzik.
Nácizmus és kereszténység ... Sok az igazság abban, amit írsz. És egyáltalán nem OFF :-)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.01.27. 20:11:07

@Letícia nővér:

Hm, fogadjunk, hogy van valami világi állásajánlat a tarsolyodban, azért vagy ilyen bevállalós :-)

Letícia nővér · http://leticianover.blog.hu/ 2010.01.27. 22:19:59

@tiboru: Nincs állásajánlatom, de ki tudja, mi lesz még a tévés dologból :)
süti beállítások módosítása