Nem történt semmi egetrengető. A prof először egy szót se szólt arról, hogy vajon miért civilben jelentem meg. Nem kerülte el a figyelmét, ahhoz túl jó megfigyelő. De úgy viselkedett, mint máskor. Kedves volt, közvetlen, humoros. Mindig úgy érzem, hogy egy másik univerzumba kerülök, ha vele vagyok. Egészen elvarázsol. Minden percet élvezek, és persze mindig többet és többet szeretnék.
Sok időt szán rám, egyáltalán nem siet haza. Pedig nős, van két lánya is. A lányok már nagyok, néha kicsit szomorúan megjegyzi, hogy alig törődnek vele, csak a hátukat látja. Régen rengeteg időt töltött velük, mindenhová cipelte őket. Nem tudom, tényleg mintaapa volt-e, és ezt hogy egyeztette össze a csajozással. De miért mondana ilyeneket, ha nem volna igaz?
Ültünk egymástól fél méterre, és a prof magyarázott. Ha belejön, meg se próbálom félbeszakítani. Egyrészt eszméletlen érdekeseket mond, fél óra alatt többet tudok meg, mint könyvekből 2 év alatt ... Na jó, ez túlzás, de így összerakva nagyon egyéni. Másrészt élvezem, ahogy az egészet előadja. Csak most jöttem rá, hogy eddig mindig megfeszítettem az izmaimat, ha nála voltam. Szinte görcsösen. Lábak összezárva. Záróizmok összehúzva. Ahogy rájöttem, tudatosan elkezdtem lazítani. Hátracsúsztam a zöld kárpitú heverőn, ahová leültetett, és elernyedtem. Még a szemem is becsuktam.
Éreztem, ahogy leül mellém. Nem nyitottam ki a szemem, de ismét összerándult minden izmom. Két kezébe vette a bal kezemet.
- Jól van, Letícia?
- Persze, minden rendben.
Nagyon óvatosan simogatni kezdte a tenyeremet. Egyetlen ujjal. Ujjgyakorlat.
- Gyönyörű keze van, tudja?
Nekem? Gyönyörű kezem? Ez a pasi álmodik. De mindegy, az érintése egészen felizgatott. Lehet, hogy már korábban is éreztem némi ajzottságot, de ahogy hozzámért, végem volt.
- Letette már az örök fogadalmat, mondja?
- Nem.
- És le akarja tenni?
Megráztam a fejem. A kezem a kezébe simult. Jó volt így.