Na tessék, ilyen az én formám. Megbeszélem MC-vel a nagy találkozót, erre a prof felhív. Még sose hívott fel, összerándult a gyomrom, mikor megláttam a nevét (illetve annyit, hogy prof) a mobil kijelzőjén. Ráadásul éppen a refektóriumban ebédeltem. Elvileg ki kellene kapcsolnunk a mobilt ilyenkor, az étkezés szent dolog. Ima az elején, ima a végén, régen még a közepén is ima volt.

De nem nyomtam ki, felugrottam, és kimentem az ebédlőből. Még ezért is megkapom a beosztásomat, az biztos. Benedicta nővér és az összes novícia látta.

A prof persze pont akkorra rendelt magához, mikor MC-vel kellett volna találkoznom, de ez abban a pillanatban, amikor igent mondtam a drága témavezetőmnek és csábítómnak, nem jutott eszembe. Semmi értelmes nem jutott eszembe. MC száma pedig nincs meg. Se szám, se e-mail cím. Nagyszerű.

Életemben először nem megyek el egy megbeszélt találkozóra. Még arra se emlékszem, hogy valaha 10 percnél többet késtem volna, de az, hogy valakit így faképnél hagyjak, példa nélküli. A mobil és mindenféle technikai kütyü korszakában! Viszont a prof prioritást élvez. Ezt majd MC is megérti, remélhetőleg. Egyébként meg mit tudom én.