49. MC sztorija

 2010.05.07. 08:00

MC nem igazán győzött meg. Beültünk egy kis kávézóba, mindenkinek majd' kiesett a szeme a rendi ruhám láttán, volt, aki a kamerákat kereste, mert azt gondolta, filmet forgatnak. Nem mondom, hogy teljesen szokatlan apácákat látni Budapest utcáin, de általában nem kávézókban lebzselnek, némi jóindulattal egészen jóképűnek nevezhető férfiak társaságában.

Bezzeg Németországban lebzseltem eleget a novíciamesternőmmel cukrászdákban és éttermekben, ahányszor zarándokutakra mentünk gyönyörű helyekre. Olyan málnadzsemmeket, mint az ottani kolostorokban és privát fogadókban, sehol sem találni ... És a császárzsemle! Van igazi császárzsemléjük.

A lényeg annyi, hogy MC elég hihetetlen sztorit tálalt fel nekem. Először is, sose volt se pap, se szerzetes. Végigcsinálta a szemináriumot, de a cölibátus miatt nem szenteltette fel magát. Vagy lehet, hogy nem csupán a cölibátus miatt, de ezt állítja. Radikális pályamódosítás, elment a Rendőrtiszti Főiskolára. Itt eléggé kikerekedett a szemem. Pedig az logikus, hogy vonzódott az egyenruhához és a hierarchikus berendezkedéshez.

Nem mondhat el mindent, folytatta, de az a lényeg, hogy speciális ismeretei miatt bekerült valami olyan csoportba, amely egyházi ügyekben nyomoz. Itt nagyon kapóra jön mindaz, amit tud, a titkos fórumra is egy nyomozás miatt jutott el. Azt nem akarja megmondani, hogy miféle bűnüggyel hozható kapcsolatba ez a fórum.

Rákérdezek, hogy látta-e Néri Fülöp szövegét. Bólogat. Persze, hogy látta. De én ne keveredjek bele. Ezek szerint nem kamu az egész? Nem csak provokáció? MC megvonja a vállát. Ezt még nem tudja. De ha tudná, akkor se mondaná meg. Mindenesetre én ne próbáljam felvenni a kapcsolatot ezzel a Fülöppel. Legjobb, ha kimaradok az egészből. Sőt, legokosabb az lenne, ha kilépnék a fórumról.

Ezt nem értem. Miért akar ilyesmire rábeszélni? Azt állítja, félt. Ha ő megtalált, más is megtalálhat. Olyasvalaki is, akinek nem örülnék. Mégis, ki? Sose lehet tudni. Jobb a békesség. Ígérjem meg, hogy törlöm a regisztrációmat.

Címkék: fórum rendőr felszentelés mc nyomozás

A bejegyzés trackback címe:

https://leticianover.blog.hu/api/trackback/id/tr301674684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.05.07. 08:26:14

Tessék, vén betyár, igazad volt, rendőr (ez volt az egyik tipped) ... De hogy nős-e, az bezzeg nem derült ki!

vén betyár 2010.05.07. 08:55:01

@Gloria Mundi: Tiszta krimi!Én meg még azt hittem, hogy magánemberi érdeklődés vezette a kedves kis nővérhez, nem pedig hivatali kötelesség.Most már akár nős is lehet, csalódtam benne!Engem sem igazán győzött meg!

SevenDeadlySins (törölt) 2010.05.07. 09:07:53

ééééés a krimiből menten áttértünk science fictionbe.

A magyar 'Egyház ügyekben nyomozó valamilyen csoport' két sörnyire van a féregjárattól és egytől az ikarusz plazmahajtóműtől.

Ha át fog menni ponyvakrimibe ÍÍÍÍGY (kezével zuhanórepülést imitál) fog esni az olvasottság, kedves Cippola.

A jó hír viszont, hogy én lépek le először szóval plusz minusz, mérlegelni kell melyik éri meg jobban

rozsdafarku 2010.05.07. 09:16:41

Nahát!Teljesen magam alatt vagyok!Szép szerelmi kapcsolatra számítottam, nem vmi fedett nyomozásra!Beletette a fülembe a bogarat ez a pasi.Már a konteo-blogon is az utolsó hozzászólók arról vitáztak, hogy vigyázni kell, mert ki mindenki hozzájuthat az adatainkhoz.Mitől kell félni és miért?Nem értem!Számtalan ember ismer, tudja a nevemet, lakcímemet, stb.Hivatalok,intézmények is.És akkor mi van?Éltem én olyan korban, amikor tényleg valós veszély volt a telefonlehallgatás, besúgó a környezetben - mégis éltünk, virultunk, ha óvatosan is.Most meg, ha elutazom, beélesítem a riasztót, a szomszédokat, stb.Igaz, szinte naponta próbálkoznak, vegyek olcsó tűzifát, burgonyát, van-e eladó vas?De a net-en nem rendelek semmit /igaz egyszer akartam egy könyvet, amit hírdettek, arra is visszaírták, hogy elfohyott/, nem fizetek semmit.Mi történhet?És mi történhet a kedves kis nővérrel?Nem tudom, hogy mitől féltem, de már én is aggódok érte!

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.05.07. 09:16:52

@vén betyár: Miért zárná ki egyik dolog a másikat? Lehet hivatali érdeklődés is, amelyet magánéleti kísér.
@SevenDeadlySins: Hadd döntsék el már a többiek, h érdekli-e őket vagy sem, jó? Mintha az életben nem lennének rendőrök. Jé, én is ismertem már párat. Pedig nem is egy krimi közepén vagyok.
Milyen ződség ez a sci-fi-vel?

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.05.07. 09:24:23

@rozsdafarku: Azért nem kell paranoiásnak lenni :) És mindjárt műfaji meghatározásokra se ragadtatnám magam.

vén betyár 2010.05.07. 09:35:55

@Gloria Mundi: Lehet hivatali érdeklődés is, amelyet magánemberi kísér.Lehet.De mitől óvja, félti Letit?Ez nem világos.Úgy tűnik, hogy nem a rendi, lelkiismereti gondoktól, hanem vmi megfoghatatlantól óvja.Mit akarhat valóban?Hallom, hogy egyre több az álrendőr, hamis házkutatás, stb ürügyén fosztogatnak.Szegény kis nővértől mit lehet kicsalni?Jó, elfogadom, hogy vmiféle nyomozás során érdeklődés ébredt benne a kedves kis nővér iránt, aggódik is érte és vonzódik is hozzá.Csak nős ne legyen!

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.05.07. 09:38:04

@vén betyár: MC biztos tudja, mire gondol, de nem árulhatja el. Ha fedett nyomozó, ugye, akkor csak keveset mondhat.
Édes vagy, ahogy izgulsz, h ne legyen nős :P

rozsdafarku 2010.05.07. 09:39:22

@Gloria Mundi: Nem én vagyok paranoiás, de mást se hallok, csak azt, hogy hogy kell vigyázni.
Milyen műfaji meghatározásokra ragadtattam magam?
Távol álljon tőlem!

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.05.07. 09:45:50

@rozsdafarku: Nem árt vigyázni, de azért nem is olyan vészes tán a helyzet. Max a marketingesek céltáblája leszel és személyre szabott reklámokat kapsz. Remélhetőleg ennél sokkal nagyobb veszély nem fenyeget :)
Nem te ragadtattad magad műfaji meghatározásra. De sztem az a tény, h egy rendőrrel találkozik vki az életben, még nem jelenti azt, h gyilkosság fog történni.

SevenDeadlySins (törölt) 2010.05.07. 10:21:06

@Gloria Mundi: Semmi gond gloria szívesen betűzöm neked, hisz tudod mennyire szeretlek.

Azért science fiction mert Magyarországon nincs, a szocializmus óta nem is volt és valószínűleg soha nem is lesz olyan rendőrségi csoport ami egyházi témákkal foglalkozik. Te magad mondtad három poszttal korábban, hogy egyházi berkekbeli zaklatás soha nem került még napvilágra, az egyház valóban érinthetetlen.

"Hadd döntsék el már a többiek, h érdekli-e őket vagy sem, jó?"

d'oh! Van különbség a leíró és az előíró állítások között. Arra az állításra, hogy ég zöld, mondhatod hogy te hülye vagy, ez hamis, de azt nem, hogy az ég szuverén joga meghatározni hogy milyen szinű és ne ugassak be neki.

"Mintha az életben nem lennének rendőrök. Jé, én is ismertem már párat"

Ezzel megleptél, egy szóval nem említettem olyat a polícmenséggel baj van, szemben az "egyházügyi osztállyal".
Biztos forrásból tudom hogy irodájuk a Csillagflottai visszaélések ügyosztálya mellett van szemben megbonthatatlan Szovjet-Magyar Barátság Hivatalának helyi szervezetével.

SevenDeadlySins (törölt) 2010.05.07. 10:23:37

Az adatlopástól félnetek jó lesz mert a spam mellett csalás is befigyelhet. Egyik rokonom pl 20 millió forintért vett radiátorokat, akarom mondani 'a személyi igazolványa' bevásárolt fűtőtestekből.

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.05.07. 10:52:30

@SevenDeadlySins: hm. Volt valahol szó egyházi ügyosztályról? Szerintem netrendőrség simán lehet, gondolom van pár pedofil kép a pap-lanon...

SevenDeadlySins (törölt) 2010.05.07. 11:32:26

huszonegyke... Leti szavait idézve: "olyan csoportba, amely egyházi ügyekben nyomoz"

Szerintem ez nem érzékelteti hogy az ügyek történetesen egyháziak, hanem inkább arra utal hogy a területe definíció szerint egyháziak

ráadásul EmCé is a szakértelme miatt került oda ...

gabor4x 2010.05.07. 11:35:32

Ha egy színdarabban megjelenik egy pisztoly, az a darab végéig biztos el fog sülni. Ha egy regényben megjelenik egy rendőr, no, abból mi fog vajon kisülni? :D

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.05.07. 11:38:59

@SevenDeadlySins: sziviszevi... egyházi pedofília simán lehet.
Az meg, hogy fikció vagy valóság - minden poszt után felmerül. Részemről már eléggé unom a témát.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.05.07. 11:51:27

@SevenDeadlySins: Hú, de bennfentes vagy. Én nemtom, milyen osztályok vannak, de nem az szerepel a szövegben, h egyházügyi osztály. Azt se hiszem, h tilos egyházat érintő dolgokban nyomozni. Max a vádemelésig nem lehet eljutni. Bár mostanság nagyon szajkózzák, h tessék feljelentést tenni. Nota bene, te magad mondtad, h ne vegyük el az áldozatok kedvét azzal, h nem ér semmit a feljelentés. Most akkor mégis?
Én nem állítottam, h Mo.-on nem lehet ilyen ügyben nyomozni sem. (Ez naggyon súlyos kijelentés.) Ellentétben veled, nem vagyok bennfentes. Csak arra utaltam, h eddig nem volt vádemelés. Feljelentés azért, tudomásom szt volt.
Plusz egyáltalán nem biztos, h a pedofil dolog miatt nyomoz MC. Lehet egész más is, amibe egyh. személyek keveredtek.
Plusz: mi van, ha MC csak ködösít, és nem az igazat mondta Letinek? Leti honnan tudhatná, h van-e egyh. osztály, vagy csoport? Ő csak azt írja le, amit hallott. Lehet, h azt is pontatlanul, mert nem szó szerint jegyezte meg, mit mondott MC. De nem hitt el neki mindent!
@gabor4x: Na jó, ha regény, akkor esetleg. :P
@21 hónap: Hát, én is ...

SevenDeadlySins (törölt) 2010.05.07. 11:58:25

Akkor talán az 'egy egyházi ügyben nyomozó csoportot' mond.
Az a gond hogy a szép beszédben - márpedig leticia nagyon helyesen fogalmaz - követi az emberi agy működését:az ember először készül totalitásra, aztán a partikulumra.

Képzeld el hogy két ismerősöd találkozik:
-21nek tényleg született egy kisbabája?
-Aha 3,6 kiló!
-Nojó, de fiú vagy lány?

Vagy: -Milyen autót vettél?
-Kéket
-???
-Kék Corollát.

Letitől pedig nem láttam ehhez hasonló hibát, a logikája nagyon metsző a stílusa pedig igényes. Már csak a zökkenőmentes illesztései miazz is élvezetes olvasni.
Azt hiszem revidiálnom kell az álláspontomat, valószínűleg akkor is maradnék, ha Bordás őrnagy mosolyogna ránk a következő fejezetben.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.05.07. 12:02:42

@SevenDeadlySins:

A fiction-részt akkor értem, csak a science-hez nem találtam érvet. De biztos figyelmetlen voltam.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.05.07. 12:07:48

Egy apácától még a legkényszeresebb nyelvtannácinak sem illik elvárnia, hogy rendőri szakszerűséggel fogalmazza meg azt a szervezeti felépítést, amire egy kávé mellett egy állítólagos nyomozó futtában utalt.

Én nem értek a rendőri dolgokhoz, de megnéztem a Btk-t és nem találtam olyan szakaszt benne, ami az egyház(ak) büntetőjogi immunitásáról szólna.

Még.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.05.07. 12:35:08

@tiboru: Jessz ...
Ha nincs is közöd rendőri dolgokhoz, a logikád nyomozóhoz illő :)
@SevenDeadlySins: Felhívnám a figyelmet a poszt első mondatára: "MC nem igazán győzött meg."
Vagyis ez mindent idézőjelbe tesz.
Bordás őrnagy az egyik kedvencem :)

SevenDeadlySins (törölt) 2010.05.07. 12:40:42

@tiboru: A lehetetlennek tűnő technikai megoldás és a lehetetlennek tűnő szervezeti megoldás között mitől olan nagy a különbség?:)

Kicsit offon: nem tudom hogy irodalomtörténetileg helyes e de szeretém azt képzelni, hogy a science fictionben a technporn csak arra szolgál hogy létrehozza a hátteret amiben az emberi viselkedést megjeleníti. "Ahhoz hogy az örök életen keresztük mesélj az élet értelméről, fel kell találnod geopszichomagnetológiai technobizbaszt."

Mindezzel együtt a science fictionnek van egy hatalmas előnye a fictionnel szemben: Hatásvadász címke :)

Hát igen, vannak ilyen érinthetetlen témák, mint pl a kampány finanszírozás 386 millió haha:D vagy az egyház:)

Most képzeld el hogy az a szervezet amelyiket eddig valami meggátolta abban hogy akár egy rohadt eljárást rendesen lefolytasson, majd egy egész csoportot fog erre dedikálni:) Pont a keresztény feltámadáskor:D

nem a rendőri szakszerűséget várom el, hanem azt mondom hogy nem árt odafigyelni hogy mit tartanak érdemesnek kihangsúlyozni s mit nem ...

A nyelvhasználat nagyon árulkodó tud lenni, de ez már máshova vezet.

Gildor Inglorion · http://gildorblog.blogspot.com 2010.05.07. 13:07:14

amióta egyik kollegám napi jócselekedetként habzó szájjal szidja a rohadt pedofil papokat, eközben bekapcsol a képernyőkímélője, és 12éves tornászlánykák jelennek meg a monitorán, elgondolkodtam, hogy úgy van ez a pedofil téma, mint a buzik.
igazából, bármit mondanak a jogvédők, senki sem szereti őket őszintén. de aki habzó szájjal szidja őket, és kijár tüntetésekre tojástdobálni, az azért teszi, mert megvan benne a hajlam.

egyúttal megkérném az itt is biztosan szolgálatot teljesítő egyházipornóügyi rendőrségi főszakosztály dolgozóját, hogy csoportosítsanak át erőket annak az elkapására, aki ilyen alapossággal verte agyon a szomszéd macskáját, mielőtt én kapom el...

napirajz.hu/archives/2010/04/07/KERTEM_MELLETT/#comments

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.05.07. 13:08:27

@SevenDeadlySins: Még az se biztos, h MC igazi nyomozó. Már ezen a sci-fi-n vagy csak fi-n belül. És, ha Leti kételkedett az egyházi ügyek utáni nyomozásban, akkor most még jobban kételkedik. :P

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.05.07. 13:11:06

@SevenDeadlySins: megjegyezném, hogy az első egy férfival való találkozást idéz bennem, a másik pedig egy női traccspartit.
Ami neked logikus, másnak nem biztos - és fordítva.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.05.07. 13:54:09

@21 hónap: Mi az első, és mi a második? 1) sci-fi, 2) fiction?
Az utolsó mondattal tökéletesen egyetértek.

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.05.07. 13:55:35

@Gloria Mundi: nem. a két beszélgetés.
1. 21nek gyereke született
2. autót vettem

vén betyár 2010.05.07. 14:05:09

Miket megtud az ember!Most néztem meg a vikin Bordás őrgyt-!Teljesen lemaradtam, pedig Bucit szeretem.
Helló Kitty meg szoknyás házak!Mik vannak!

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.05.07. 14:06:05

@vén betyár: mi a bajod a szoknyás házakkal? Ott születnek a mesék a tornácon :)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.05.07. 14:12:49

@21 hónap: Én meg mit kombináltam itt a fiction-ről :)
@vén betyár: Még mostanság is vetítik az m2-n, legalább is nem olyan rég láttam belőle vmit. De nagyon eldurvult sztem az elejéhez képest, amely egészen életszagú tudott lenni.

vén betyár 2010.05.07. 14:14:58

@21 hónap: Semmi bajom, csak röstellem, hogy eddig fogalmam sem volt róluk, de mindig örülök, ha valami ujjat, érdekeset ismerhetek meg.:)

SevenDeadlySins (törölt) 2010.05.07. 14:18:21

Hello Kitty nyugodjon békében.

mindenkitől kérdezem hogy szerintetek van e a magyar nyelvben ilyen szabály, mert az tény hogy a definíciók ezt a rendszert követik.

"A bogár olyan rovar, amelyik egy pár szárnya kitinpáncéllá módosult." meghatározzuk a felette lévő nagyobb egységet, majd a részt.

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.05.07. 15:29:52

@SevenDeadlySins: nyelvi logika? Van ilyesmi, bár nem vagyok bölcsész.
A legtöbb definíció szűkítő jellegű. De szerintem ez inkább a gondolkodásmóddal függ össze, mint a nyelvtannal. Legalábbis ezesetben.
Megjegyzem: még mindig Kittyt látok.

mikénehavóna 2010.05.07. 16:10:33

Más helyeken a név leírása a keresztnévvel kezdődik. A lakcím az utcával és a házszámmal. A dátum leírásakor először a nap, aztán a hónap és az év. Bosszankodok is a sok hülye külföldi miatt, aki nem tudja, hogy az egésztől kell a rész fele haladni.

SevenDeadlySins (törölt) 2010.05.07. 16:11:40

@21 hónap: nem tudom...

Kittyke egy ingyenes játékból van.. idézet a hivatalos lapból:

"Heilongjiang, also known as “Hello Kitty”, is a very important region of eRepublik, due to its high-iron resource and huge number of companies. For almost a year this region was under Hungarian occupation, which ended today due to a successful Resistance War."

A románok-lengyelek-amerikaiak elvették tőlünk:)

SevenDeadlySins (törölt) 2010.05.07. 16:14:02

@mikénehavóna: Milyen jó, hogy nyelvi szabályról volt szó

Gildor Inglorion · http://gildorblog.blogspot.com 2010.05.07. 19:09:07

én meg egy hete arra eszméltem kittyben, hogy kínai a hivatalos nyelv. szar volt kisebbséginek lenni.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.05.07. 23:04:49

@SevenDeadlySins:

Taxonómiailag és logikailag szerintem korrekt. Van is valami frappáns latin mondás, ami a definíció meghatározása, de most nem jut eszembe.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.05.07. 23:06:21

@tiboru:

"Az ember olyan főemlős, amely..."

"A szék egy olyan bútordarab, amely..."

"A szték egy olyan húsétel, amely..."

Groix · http://index.hu 2010.05.08. 10:01:02

Ez a titkos akció, rejtélyes ügy, félt téged stb. valószínüleg mind arra szolgál, hogy izgalmasabbnak tünjön a szemedben, és még jobban levegyen a lábadról. A proffal ellentétben MC tudja, mit akar, és a hozzászólásaidból ismeri is a gyenge pontjaidat, könnyedén végig tudja majd vinni a terveit.
Lenne rá egy fogadásom, hogy másfél hónapon belül MC ágyában találod magad.

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.05.08. 11:23:27

@אוסקר: Na, azért te se mégy a szomszédba titokzatoskodásért. Leírnád fonetikusan a nicknevedet?
Hogy a prof ne tudná mit akar, azon csak nevetni tudok :)
És honnan a másfél hónap, mint tipp?

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.05.08. 11:52:00

@Carmesina: nem másfél, 21 ;)
Egyébként másfél hónap mindenre elég, ha valaki rákapcsol és van fogadóhajlam.

Groix · http://index.hu 2010.05.08. 12:02:45

@Carmesina: :-)
A profról azért gondolom ezt, mert az, ahogy megalázta Letíciát ("Nem ismertem fel, hogy egy kislánnyal van dolgom"; április 21-i bejegyzás), amikor erre pedig nem lett volna stratégiailag szüksége, nem csak durva érzéketlenségröl, hanem az átgondolt hódítási terv hiányáról is árulkodik.
MC viszont profi, és céltudatos. Nem kell sietnie, ráér megvárni, hogy beérjen a vetés. Most éppen arra vár, hogy Letícia jelentkezzen nála magától.

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.05.08. 12:44:55

@אוסקר: Sztem a prof nem volt durván érzéketlen, egyszerűen tükröt tartott Leti elé. De az ő elsődleges célja nem feltétlen az, h lefektesse.
MC céljáról eddig keveset tudunk, mindenki találgat. De az nem célravezető, h tisztán kamuból nyomozónak adja ki magát, mert ha Leti kideríti, h nem az, akkor el van ásva.

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.05.08. 12:46:07

@21 hónap: Ezzel nem is vitatkozom, normális esetben kevesebb is elég lehet :) Leti azonban spéci ügy, mint tudjuk.
Na, és nem mindegy, h MC csak kufircolni akar, vagy vmi hosszabb távú együttműködés lebeg a szeme előtt.

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.05.08. 12:55:47

@Carmesina: a prof egy öntelt barom, függetlenül attól, hogy épp merre néz a kezében tartott tükör.

Groix · http://index.hu 2010.05.08. 13:33:52

@Carmesina: Egyrészt persze igaz, amit a prof mondott (azért is tört össze szegény Letícia, mert ö is tudta, hogy igaz), de ez akkor lett volna tükör-tartás, ha egy semleges szituációban hangzik el, nem pedig a csókolózás közbeni lebukás szégyenét kivédö megelözö támadásként veti be a prof - így csak sima szemétség. Szerintem.

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.05.08. 13:42:17

@אוסקר: Ha egyes cselekedeteinket ilyen hosszan és ilyen sokan elemeznék, sztem mi is nagyon gyorsan a szemét kategóriában kötnénk ki. Lehet, h a prof se nagyon elégedett önmagával azóta, lehet, h szégyelli. Sokan dobálják itt a köveket :) Ha Leti nem haragszik rá, márpedig nem haragszik, és ő ismeri, akkor lehet, h ez a szemét kategória nem állja meg a helyét.

Groix · http://index.hu 2010.05.08. 13:58:47

Nem mondtam azt, hogy a prof úgy általában szemét lenne - azt írtam, hogy EZ a konkrét húzása szemétSÉG volt. Ezt viszont tartom (mondjuk azzal a megszorítással, hogy Letícia leírása alapján - lehet, hogy prof máshogy emlékezne a történtekre).
De a jelen posztnál (MC sztorija) igazából még csak nem is ezt akartam kiemelni, csak azt, hogy a prof nem tünik jó stratégának, MC pedig igen.

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.05.08. 14:04:48

@אוסקר: Ismét egy katona? :)
Mivel a céljaik lehetnek eltérőek, a stratégiájuk is különbözhet.
Nemtom, miért olyan evidens, h MC erotice érdeklődik Leti iránt.

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.05.08. 14:18:02

@Carmesina: nem volt még olyan rég: "Csak akkor nézem meg jobban, hogy kivel van dolgom. Egy kábé 180 centis, jóalakú, ráadásul egész helyes pasi áll előttem, és mosolyog. Nem tenyérbemászóan, hanem kedvesen."

Egyébként minden fickó nagy stratégának tartja magát, és feltételezi a többiekről is, hogy - bár természetesen alacsonyabb fokon, de - ugyanezt művelik.
Így egyben feltételezem, hogy általam Groix-ként desifrírozott spárgaírású barátunk szintén hímegyed :)

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.05.08. 14:21:23

@21 hónap: Az idézet azt mutatja, h Letinek tetszik MC, de arra nem utal, mert nem is utalhat, h MC erotice érdeklődik Leti iránt.
Ez a Groix jelent is vmit?
Hímnek hím, legalább is a blogja szerint :)

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.05.08. 14:24:04

@Carmesina: a Groix jelentése homályos, előző életemből származó emlékeim szerint kb. annyit jelent, hogy az "este vége". Kb. hat-nyolc vodka-narancs és 2-3 VBK után hallottam anno gyakran a kifejezést AP-n :)

OK, a konstellációt felcseréltem, jogos az ellenvetés. Bocs.

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.05.08. 14:32:58

@21 hónap: Én nem tom feloldani a rövidítéseidet ... Biztos megerőltethetném magam, de egyszerűbb megkérdezni :)

Groix · http://index.hu 2010.05.08. 14:47:16

@21 hónap: Valóban pasi vagyok, de nem Groix (ötletes a tipp, de miért lenne a ר pont G?)

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.05.08. 15:27:27

@אוסקר: valami homályos cirill-betűs emlék.
És az Á Vászkor az osztrák Süsü kedvence? :)

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.05.08. 17:24:02

@אוסקר: Van ám nekem héberes szakértőm, az megfejtette, de nem akarom kiírni, hátha nem szeretnéd. :)

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.05.08. 19:12:02

@אוסקר: nemán :)
Na jó, akkor én is megkérdem... de csak holnap fog válaszolni, mert szombat van.

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.05.08. 19:13:40

@21 hónap: Pech gehabt :)
Nem, mintha ez az info most olyan égetően kéne neked, gondolom én :)

klasztika 2010.05.08. 21:31:07

@SevenDeadlySins: kicsit megszólítva érzem magam, mivel bölcsészféle lennék. nem szeretnék hosszú leírást adni, de a nyelveknek tényleg van egyfajta logikájuk.
ahogy @mikénehavóna írta, valóban, nálunk pl. azért vannak fordítva a nevek, mert egésztől haladunk a rész felé. X-ék Y-ja és nem Y X-ék családjából.

ettől függetlenül a fordulatot, vagy MC megjelenésének okát megítélni nyelvi tévedés (???) alapján stilisztikailag nem biztosan jó ötlet. hagyjunk esélyt hibára is:)

Attus Germanicus · http://attus.hu 2010.05.08. 22:58:18

Simán héber írás, és többféleképpen is olvasható (ez a szép a héberben), de tippem persze nekem is van ;-)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.05.09. 09:00:29

@klasztika: Csak rád vártam, h mondjál vmit erről, mert nekem Seven logikai bakugrásai olykor követhetetlenek. De jó, h vki érti, mit akar. :P
Ennél többet én se bírtam kihámozni belőle.
@Attus Germanicus: Csupa tudós embör és mind milyen diszkrét :)

SevenDeadlySins (törölt) 2010.05.09. 12:18:36

@klasztika: Köszi. Kicsit elszakadva a konkrét esettől szerinted helyes az az állítás, hogy a nyelv, mint jelek szabályrendszere (nem nem szigorúan nyelvtan) azonosításkor' tartalmazza azt a szabályt, miszerint az adott állítás relevanciája a leírásban ugyanúgy információ. S a nulla nyelvi kód. Az adott állítás legrelevánsabb értelmezésének jár. Tehát, ha az az állítás, hogy "barna kislány" a hajszínre utal, s ha azt szeretnénk közölni a hallgatóval hogy egy barna bőrű, latino, kislányra gondolunk, akkor muszáj pontosítani a kifejezésen.

Érzem.. hogy ebben valami sántít, de nem tudom megragadni hogy mi.

@tiboru: köszi a válaszod.

Prof ügyben 2 dolgot húznék alá
1) A telefon kizökkentette a szerepéből s emiatt valószínűleg őszintébb volt.
2) Azóta se hívta fel hogy bocsánatot kérjen, vagy valami

SevenDeadlySins (törölt) 2010.05.09. 12:23:02

@klasztika: Kis lábjegyzet:Az, hogy nem válaszolok Gloria megjegyzésére nem erre, hanem az udvariasságra példa.

klasztika 2010.05.09. 21:19:56

@Gloria Mundi: köszi a bizalmat:)
@SevenDeadlySins: ha emlékeim nem csalnak, a relevancia külön dolog. Tehát szerintem nem mindig releváns információ a relevancia...
Amúgy az, hogy a "barna kislány" elsődlegesen mit jelent valaki fejében, azt a kognitív térképe dönti el. Tehát, szerintem még magyar anyanyelvi környezetben sem biztos, hogy pontosítanod kell, hogy a második jelentés ugorjon be. Ez szerintem amúgy nagyon érdekes és a kognitív nyelvészek játszótere mindig is tetszett:))))
Ettől függetlenül az állításod szerintem nem sántít, de csak akkor igaz 100%-ban, ha a nyelvi környezet nem változik.
Na, befejeztem.

Proffal kapcsolatban: lehet, hogy már telefonált, csak most ugye MC-szálon haladunk.. ;)

SevenDeadlySins (törölt) 2010.05.09. 21:53:00

@klasztika:
Az tény hogy van egy kognitív rendszer, az is tény, hogy ez a rendszer az állítások helyének értéket(értelmet) tulajdonít. S az is tény, hogy itt kevertem bele a relevanciát, amely csak egy hm a rendező elvek közül. Van erre a 'rendszerre' erre a posztverbális szabálygyűjteményre? A legnagyobb alázattal és kellő tisztelettel kérdem.

A Magyar Colombó szál nagyon hajjaj:) P. bíztosan nem hívta még Coppolát, különben már megposztolta volna egy karmegragadás és egy kávé közt;)

Minden apropó vagy bármiféle hátsó gondolat nélkül flashback a bűnbeesés című epizódból:

"Erre leült mellém, és megint a kezébe vette a kezem. Simogatta, csókolgatta a tenyerem, az ujjaimat. Bevette a szájába az egyik ujjamat, és szopogatni kezdte. Teljesen süket lettem. Az egyik pillanatban még hallottam az autók zaját odakint, aztán semmit, csak a cuppogást, és a saját zihálásomat. Mintha süllyednék.

Teljesen erőtlen voltam és teljesen passzív. Csak hagytam, hogy az történjen, amit ő akar. Hosszan csókolóztunk. Harapdálta az ajkam. Félelmetesen jó volt. Nem voltam képes a következményekkel törődni. Csak léteztem. Csak nő voltam egy férfival összefonódva."

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.05.09. 22:01:41

@klasztika: A bizalmam töretlen.
@SevenDeadlySins: Örömmel hallom, h te mindig felhívod a lányokat, akiket megsértesz :) Ha nem értem, amiket írsz, biztos bennem van a hiba, pedig igyekszem. Tényleg. :)

klasztika 2010.05.09. 22:01:51

@SevenDeadlySins: alázatod elismerem, de a kérdést nem értem. Ellenben kissé hiányosnak érzem:D

SevenDeadlySins (törölt) 2010.05.09. 22:07:04

@Gloria Mundi: Naná! Kivétel persze ha külön, emelt hangerővel folytatólagosan elköveti az ellenkezőjére való felhívást. Olyankor meglátogatom.

SevenDeadlySins (törölt) 2010.05.09. 22:25:00

@klasztika: Miután említetted hogy nem értesz, rájöttem hogy ebben a ligában nem rúgok labdába. Ha még rá se tudok kérdezni a sötét foltjaimra ( tudom: melanóma).. igazán nincs mit keresnem a témában...

Bár annak azért még örülnék ha elmondanád hogy hogyan ismeri a tudomány ezeket a témákat. Tudjam hol keresni, Tudod:) Azért izgat ez a téma engem annyira mert analitikusan felbontható. Világos és tiszta relációk vannak, amelyek segítségével olyan esetleírást lehet adni, mint amit az első hosszabb commentemben tettem.

S ez fantasztikus.

Egyszerűen fantasztikus. S amennyire pezsdít a rengeteg megismerhető, annyira dühít, hogy nem tudom az egészet fejben tartani, nem tudok elég messzire rugaszkodni az absztrakcióban s előbb utóbb faktorok összemosódnak.

S ez dühítő, így elszalasztani valamit, sőt..
Elmegyek bontok egy üveg sört, ha valaki a hölgyek urak között szándékozik velem tartani, kérem ne habozzon. Külön kérésre bort is felszolgálok:)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.05.09. 22:51:46

@SevenDeadlySins: Meghívás mellé pontos címet is illik mellékelni :P
@klasztika: Mindig úgy tesz, mintha feladná, de nem. Ő nem adja fel.
@21 hónap: Mégiscsak Groix lett a ki nem mondható névből. És sajna a jelek szerint törölte a blogját, pedig érdekesnek tűnt.

klasztika 2010.05.09. 22:53:12

@SevenDeadlySins: ezt a kérdést nem értettem: "Van erre a 'rendszerre' erre a posztverbális szabálygyűjteményre?"

Egyébként régebben engem is foglalkoztatott, utána is nézek néhány dolognak, és majd privátban küldök pár érdekességet;):)

SevenDeadlySins (törölt) 2010.05.09. 23:02:35

Haha, tudod hányszor fogalmaztam át?:D

Így akart Ő hangzani:"Van erre a 'rendszerre' erre a posztverbális szabálygyűjteményre _valami szakkifejezés_?"

@Gloria Mundi: Igen, általában a cím hiánya a gond, meg a kutyák és a rendőrök:)

@klasztika: küldj!

Rettenetesen fáradt vagyok, kérlek válaszoljatok hamar, különben elvisz az álommanó;)

klasztika 2010.05.09. 23:17:45

@SevenDeadlySins: A szakkifejezés összefoglalóan kognitív nyelvészet. De vannak ágai is,ami eléggé messzire vinne. Viszont a "barna lány" típusú magyarázatom a prototípus elmélet alapján íródott.
Google is jóbarát, de holnapra tényleg keresek anyagokat.

klasztika 2010.05.09. 23:19:19

A történelmi 50. bejegyzés előtt jó éjt mindenkinek:D

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.05.09. 23:28:53

@klasztika: Húha, történelmi lesz? Tudsz vmit? Jó éjt :)

SevenDeadlySins (törölt) 2010.05.09. 23:54:46

jó éjt, kellemes demicentenáriumot minden kedves commentelő pajtásnak

vén betyár 2010.05.10. 05:53:12

Mindez nagyon érdekes /és tanulságos/.Sajnálom, hogy
Groix törölte a blogját.Még éppen volt szerencsém tegnap elolvasni.Talán még feltámad és visszatér az életkedve.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.05.10. 10:01:19

@tiboru:

Megvan (legalábbis részben): ez a "genus proximum et differentia specifica" elv (asszem annó matematikából tanulhattunk róla).

SevenDeadlySins (törölt) 2010.05.10. 17:02:33

@klasztika: azokat a fogalmakat kerestem amikkel oly ügyetlenül dobálóztuk..
@tiboru: :) ez szép volt

klasztika 2010.05.10. 21:16:57

@SevenDeadlySins: ááá, akkor a fenti válaszom csak megismételni tudnám. Olvasd el a linket:)
süti beállítások módosítása