Nem írtam róla, de a prof bizony hiányzik. És nagyon jó lenne az ő érdekében is, ha felhívna. Tudnia kellene a lakás-dologról. Ha nem tud róla máris. Judit biztos nem dönt egyedül az ilyesmiben. Akkor meg miért nem hív ez az ember? Én nem hívhatom, a kisebbik lánya vele van. Ő is szokta használni a mobilját. E-mail-t hiába küldtem, azt biztos nem olvasta.
De nem tehetek mást, el kell fogadnom Judit ajánlatát. Nagyon megsérteném, ha visszautasítanám. Különben is csak szeptember elejéig lenne szó róla. Ameddig egyenesbe nem jövök. Addig úgyse tudja kiadni a kéglit, nemsokára leutazik a férje után a nagyobbik lányukkal ... Uramisten, milyen különös elképzelni őket együtt! És most bevillan, amikor a négygyerekes kifakadt a stúdióban. Judit arca. Hát persze, hogy tudja. Ha nem is konkrétan, de azt tudja, hogy milyen a prof. Azt csak a vak nem látja. Borzasztóan fájhat.
Vajon elég ez a tudat ahhoz, hogy lemondjak róla? Lemondjak arról, hogy néha, mikor ráér, és kedve van hozzá, ismét szeretkezzünk? Ebben a pillanatban ezt elképzelhetetlennek tartom. De miféle árulás ez Judittal szemben? Aki barátjává fogadott, aki önzetlenül segít?