- Ne vedd fel.
- Muszáj felvennem - mormogom. Már, ahogy csókolózás közben lehet beszélni.
- Ne vedd fel, Leti.
A nyakam csókolja, és simogat. Miért pont most? Ha nem várnék olyan hosszú ideje erre a hívásra. Ha nem lenne annyira fontos, hogy beszéljek a proffal ... Nem szabadna felvennem. De muszáj.
- Ne haragudj. Kérlek.
Finoman eltolom magamtól Richárdot, a törölközőt még mindig fogom. Nem könnyű előkotornom a mobilt a táskámból. Úgy, hogy közben le ne essen a törölköző. Hasra fekszem az ágyon.
- Igen.
- Szia, Leti, hogy vagy?
Ez a hang. Jaj, de hiányzott.
- Köszönöm. Megvagyok.
Nem is merek Richárdra nézni. Feszélyez, hogy ott van. És biztos dühös rám. Érzem a neheztelését.
- Most csak röviden tudunk beszélni. Eljöttem a kocsiért, hogy ne ázzunk meg mindannyian. Értem úgyse kár - nevet a prof. - A lányok az étteremben maradtak, most megyek értük. Holnap ráérsz?
- Persze.
- Szervizbe viszem az autót. Ha senki nem akar velem jönni, felveszlek valahol. Akkor útközben mindent megbeszélhetünk.
- Rendben.
- Hívlak, ha tudlak.
Közben érzékelem, hogy Richárd kinyitja a bejárati ajtót. Egy szál alsógatyában, persze. A kezében a cuccai. Visszanéz. Az eső még mindig ömlik. Megáll egy pillanatra. Tán, ha most letenném.
- Akkor szia - próbálom befejezni. De a prof másképp gondolja.
- Leti, hogy kerültél az étterembe?
- Itt nőttem fel, a faluban. A nagyanyám volt házában vagyok. Ami most a rendé.
- De kiléptél, úgy tudom.
Richárd bevágja az ajtót. Összerezzenek. Utána kellene mennem. Felkelek az ágyról, a törölköző leesik. Az ablakból nézem, ahogy elindul. Fogadok, hogy Irénke néni is látja.
- Nem teljesen hivatalos - válaszolok a profnak. - De igen.
- Juca sokmindent mesélt.
Még elérhetném Richárdot, ha most letenném. De ez a téma hetek óta nem hagy nyugodni.
- Te tudtad? - kérdezem.
- Mit?
- Hogy a feleségeddel barátkozom.
- Persze.
- De én nem tudtam, hogy a feleséged.
- Nézd, Leti, le kell tennem. Itt ácsorognak a lányok, az étterem előtt. Holnap hívlak. Vigyázz magadra.
Leteszi. Csend. Csak az eső kopogását hallom.
