Valamikor csak hazavergődtem. Haza, illetve átmeneti szállásomra. Amelyet nemsokára elhagyok. De a kórházból kijövet úgy éreztem, gyalogolnom kell. Bármilyen hideg, csípős az idő. Beültem egy kávézóba. Onnan írtam Ricsinek egy sms-t. "Megszületett, minden rendben. Kislány. Angéla Juditékhoz megy lakni a picivel. P" Sokáig nem jött válasz. Biztos dolgozik, gondoltam. De bántott, hogy nem hív fel. Akkor jelzett a telefon, mikor hazaértem. "Gratula nekik. R" Semmi más. 

Nyilván nem ér rá. Fontos dolga van. Különben utalna a reggelre. Ez volt az első szeretkezésünk. Olyan régen akarta már. Csak jelentett neki valamit. Miért nem írt semmit róla? Még három szó biztos belefért volna az idejébe. Ez a hallgatás. Ez nagyon rosszul esik.

Mi lett volna, ha. Ha este nem alszom el a legrosszabb pillanatban. Akkor nem esik így nekem. És elég időt szánhattunk volna egymásra. Meg arra, hogy megbeszéljük. Simogathatott volna. És én is, én is simogatnám. Szeretném. Szeretném viszonozni, amit kaptam.

De csönd van. Beállítom a vekkert. Holnap tanítok. Aztán bemegyek Angélához. És talán kiderül, mit akar velem megbeszélni Judit. Lehet, hogy Ricsi közben ír egy e-mail-t. Nem szereti az sms-t. Ezért szokott inkább visszahívni, ha tud. Szokott - eddig. Mi van, ha ma reggeltől minden másképp lesz?