Judit szerette volna, ha még Angéla érkezése előtt leülök velük beszélgetni. Vele és a proffal. Eredetileg a lányaik is ott lettek volna. De kimentették magukat. Nem tudom, mit gondolnak az egészről. Pedig nem ártana tudni.

Görcsbe rándult gyomorral megyek el hozzájuk. Judit kijön elém autóval. Budapest határában laknak, nagy, családi házban. A proffal komolyabban azóta nem beszéltem. Azóta, hogy kitette a szűrömet. Noha láttuk egymást néhányszor, köszöntünk is. De beszélgetésre nem került sor. Félek, hogy elszólom magam. Judit előtt. Vagy a gesztusaim fognak elárulni. És, ha eddig még nem gyanakodott, most lesz a napja.

Hármasban vacsorázunk. Meg a kis Westi, a kutyájuk. Ő ugyan nem vacsorázik, csak lejmol. Az asztal mellett ül, és áhítatosan néz rám. Valószínűleg azért rám, mert a gazdáitól úgysem kap semmit. Hátha tőlem. Hálás vagyok a jelenlétéért. Zavaromban fordulhatok hozzá. Nem kell folyton szemkontaktust tartanom vagy a proffal, vagy Judittal.

A prof mosolyog, dicséri az ételt, pedig az nem túl jó. Juditnak sok erénye van, de a konyhában nem jeleskedik. Persze, mit számít ez? Kedves tőle, hogy egyáltalán meghívott. Noha nem szívesen jöttem. Vagyis de. Akármi is történt legutóbb, szeretek a proffal egy légtérben lenni. Mindig elbűvöl. És Judit is. De a kettő együtt szokatlan. És nyugtalanító.

A lényegre csak a desszertnél tér rá Judit.

- Szeretném, ha őszintén megmondanád, mit gondolsz erről. Hogy idevesszük Angélát és a picit - fordul hozzám.
- Csodállak érte. Mindkettőtöket. Angéla számára ez hihetetlen szerencse. 
- Remélem, élni tud vele - mondja Judit. - Nem bírtam volna nézni, hogy ez a lány otthagyja a gyerekét. Megbánta volna, előbb vagy utóbb.
- Te pedig mindenkit meg akarsz menteni - veti közbe a prof.
- Mindenkit nem.
- Tudod, Letícia, egyszer, még a gyerekek előtt, együttélésünk hajnalán befogadtunk egy korábban állami gondozott lányt. Juca szerint meg kellett volna mentenünk.
- És hármasban éltetek?
- Nem tartott sokáig - mosolyog Judit.
- Szerencsére - replikáz a prof. - Ritka ostoba nőszemély volt.
- Mi történt vele?
- Semmi, két hónap után megunta, és elköltözött.
- Nem sikerült megmentened?
- Nem. Mindenkit nem lehet. De legalább megpróbáltam.
- Bennem sosem volt ez az indíttatás. Mégis én mentem szerzetesnek. Nem különös?
- Milyen apáca lett volna belőled? - nevet a prof a feleségére.
- Csapnivaló - mosolyog Judit.
- Én is csapnivaló voltam - állapítom meg. Mindjárt meg is bánom. Mit lehet erre mondani? Hogy á, nem?

- Látsz esélyt arra, hogy Angéla egyenesbe jön? - kérdi Judit ismét komolyan.
- Nem ismerem eléggé. Nem tudom, képes lesz-e megszeretni annak a vadbaromnak a gyerekét. Ő se kapott szeretetet otthon. Így nehéz.
- Azért is gondoltam, hogy az egyetlen út, ha szeretni fogjuk. Őt és a kicsit.
- Egy kisgyereket nem lehet nem szeretni - mondja a prof.
- Ezt csak te gondolod így. Sajnos lehet nem szeretni - nézek rá nyíltan.
- Normális ember szereti a gyerekét - feleli. - De lehet, hogy nem tudja jól szeretni.
- Az lehet - hagyom rá.

Anyámra gondolok. Vajon szeretett-e. Ha nem halt volna meg olyan hamar, visszajött volna-e. Beszélnem kell azzal a német férfival. Majd Ricsi segít. Ricsi ... Hátha írt azóta.

- Megmutatom a lakrészt, ahol Angéláék élnek majd - áll fel Judit az asztaltól. - Csak előbb kimegyek a mosdóba.

Kettesben maradunk a proffal. Kínos csend. Csak pár pillanatig, aztán megszólal.

- Hogy állsz a dolgozatoddal?
- Nem foglalkoztam vele. Sajnálom.
- Úgy döntöttél, nem írod meg?
- Nem, nem döntöttem sehogy. 
- És a tanítványod?
- Köszönöm, jól halad.
- Ennek örülök. Hallom, el akarsz költözni a lakásból.
- Túl sokáig maradtam. Most már van pénzem szobát bérelni. És ti visszakapjátok a lakásotokat.
- Neheztelsz még rám?

Nyugtalanul a fürdőszoba felé nézek.

- Jobb, ha itt nem beszélünk erről.
- Elég csak igent vagy nemet mondanod.
- Nem ilyen egyszerű erre válaszolni.
- Sajnálom. És Ricsi? Mi van vele?

Mélyen elpirulok. Ricsi. Előveszem a mobilomat. Hátha írt, csak nem hallottam a jelzést. De nem írt.

- Ha tudnám, mi van vele ...

Judit persze nem csak Angéla jövendő lakrészét mutatja meg. Hanem az egész házat. A prof nem tart velünk. Kimegy a kertbe cigarettázni. Felveszi a télikabátját, de nem gombolja be. Kicsit köhécsel. Nem is tudom, hogy neheztelek-e még rá. De jó lenne beszélgetni. Mégiscsak jó lenne. Hiányoznak a tanácsai. Például Ricsivel kapcsolatban. Bármilyen különös ez. De ha valaki, a prof tudja, mi jár ilyenkor egy férfi agyában. Viszont ezt itt és most nem kérdezhetem meg tőle.

Szép a ház, bár kicsit rendetlen. Takarítónő hetente egyszer jön. Szegény, épp elég dolga lehet. Tudom, milyen rendetlen emberek után takarítani. Persze ebben is vannak fokozatok. Ez közepes, amolyan festői rendetlenség. Valaki elővette a felmosóvödröt, aztán elfelejtette visszapakolni. Másutt a porszívó csöve tekergőzik. Minden szoba tele könyvekkel. Sőt, az előszoba is. Jut a konyhába, és hihetetlen módon még a WC-be is. Igaz, ott csak egy kis polc van.

Rendetlen, de otthonos. Befogadó ház. Nem gondoltam, hogy jól fogom érezni magam. De mégis. Annak ellenére, hogy a helyzet kicsit kínos. Mégis jól érzem magam. A kutyus mindenhová követ minket. Ördög jut eszembe. Rég nem látogattam meg. Sajnálom is. Szereti most valaki azt a kutyát?

Angéla lakrésze különálló garzon. Judit anyjának építették, de meghalt, mielőtt beköltözhetett volna. Itt nincs rendetlenség. Egyelőre. Szépen berendezték. Kiságy, pelenkázó, baba fürdőkád, egy csomó babaruha, még Judit lányaitól. Semmit nem dobott ki. Nem volt szíve hozzá. Talán mindig remélte, hogy majd szüksége lesz rá. 

- Mit mondott neked Angéla a terveiről? - kérdezi Judit.
- Nincsenek neki.
- Nekem is úgy tűnik.
- De ugye, megpróbálja? Nem gondolja meg magát? Szerinted lehet, hogy mégse jön ide?
- Nem hiszem, hogy meggondolná magát. Őrült lenne, ha ezt tenné.
- Korábban el akarta hagyni a babát. 
- Tudom. De most azért más a helyzet. Most ott van a gyerek. Kézzelfogható valóság.
- Én is ebben reménykedem. De nem könnyű ám az első időkben. Ezért is vettem ki két hét szabadságot. Hogy tudjak neki segíteni.
- Hihetetlen vagy.
- Nem. Lehet, hogy csak önző. Mert én annyira szeretném azt a babát.
- És miért nem fogadjátok örökbe?
- A gyereknek jobb a saját anyjával. Biztos vagyok benne.
- Lehet, hogy inkább Angélát fogadjátok örökbe?

Judit mosolyog.

- Látod, az lehet.