Tudtam, hogy bosszús lesz. De majd igyekszik uralkodni magán. És úgy tenni, mintha nem is csodálkozna. Minden eshetőségre fel kell készülni. És  rögtönzési tehetségét épp eleget fejlesztette. Ez is csak egy szerepjáték. Lehet, hogy egyenest kihívásnak tekinti. Bár állítólag nem keveri a magánéletet a szakmával. Dehogyisnem. A képességei akkor is működnek, ha nincs szolgálatban.

- Szervusztok. Nem számítottam rád, Ria. Pont ma.
- Szóval tudod, milyen nap van.
- Úgy teszel, mintha nem ismernél. Mindenre emlékszem. A dátumokra is. Tedd már le azt a dobozt.

Ria engedelmeskedik. Az arca egészen piros.

- Nem kellett volna idejönnöm.
- Nincs semmi gond.

Ricsi leteszi a kulcscsomóját a kisasztalra. Odalép hozzám, de nem csókol meg. Csak alig észrevehetően megsimogatja a kezemet.

- Ha beszélni akartok, lemegyek, megiszom egy kávét - ajánlom fel. Ez a titokzatos dátum nyilván fontos mindkettejüknek. Nem véletlen, hogy Ria pont ma bukkant fel. 
- Nem, nem. Nincs miről beszélnünk - jelenti ki Ria. De a hangja remeg. És nyilván pontosan az ellenkezőjét gondolja.
- Ugyan már, Panni. Ha társalogni akarunk, találunk rá módot.
- Tényleg? - csattan föl Ria. - Jó, hogy mondod.

Lehet, hogy Ricsi nem akar beszélni. De úgy érzem, Riának szüksége van rá. És ebben a pillanatban jobban érdekel, ő mit szeretne. Mert túlságosan is bele tudom élni magam a helyzetébe. A történetük nem zárult le egyértelműen. A lány számára nem. Jobb, ha most lezárják. Ahogy tudják.

- Hazamegyek - jelentem ki. - Csak összeszedem a dolgaimat. Egy pillanat.
- Nem, ezt nem fogadhatom el! - Ria megint felemeli a dobozt. A táskája azonban lecsúszik a válláról. Ricsi odalép és visszateszi. A lány enyhén megremeg az érintésétől.
- Lekísérlek a kocsidig. Add már ide azt a dobozt. Panni, kérlek, maradj. Mindjárt visszajövök.
- Köszönöm a teát - mondja Ria. - És ne haragudj a zavarásért. Nagyon sajnálom.

Odasietek az ajtóhoz, kinyitom. Ricsi előre engedi a lányt. Ria a rács felé indul.

- Ugye, nem mész sehová? - súgja oda nekem. - Kérlek.
- Itt várlak - felelem. Becsukom az ajtót mögötte.

Legszívesebben a nyomukba erednék. Láthatatlanul. Ria a sírás szélén állt. Alig hiszem, hogy tartani tudja magát. Még mindig szerelmes. Szemrehányásokat fog tenni. De az is lehet, hogy nem. Gondolom, az volt a terve, hogy meghatja Ricsit valamivel. A mai évfordulóval, talán. Vagy nem volt semmi terve. Pontosan tudja, hogy nem tehet többé semmit. Csak meg akarja érteni, miért? Csak az gyötri, hogy erre képtelen rájönni? Nem csodálnám.

Eltelik néhány perc. Kinyitom a nappali ablakát. Jéghideg a levegő. Kihajolok, hátha látom őket. De Ria mondta, hogy messze parkol. Ismét becsukom az ablakot. Fel-alá járkálok. Leülök a géphez. Átolvasom, amit délután írtam. Bele-belejavítok. De alig tudok figyelni. Ricsi sokáig marad. Ezek szerint mégiscsak beszélgetnek.

Majdnem egy óra múlva jön csak vissza. Nincs valami jó hangulatban. De igyekszik leplezni.

- Nagyon sajnálom, Panni. Az én hibám. Meg kellett volna várnom, míg Ria visszaadja a kulcsot. Ez a találkozás nem hiányzott senkinek.
- Miattam ne aggódj. Beszéltetek? Tisztáztatok mindent?
- Nem tudom, Ria mit akart még tisztázni. Befejeztük és kész. Épp eleget kínoztuk egymást úgyis. Nem értem, neki miért esik nehezére pontot tenni a végére.
- Mert még szerelmes beléd. Azt hiszem.
- Ugyan már - legyint. - De ha mégis, majd kiszeret belőlem. Nem az vagyok, akinek képzelt. Sajnálom, nem tehetek semmit.
- Miért, minek képzelt?
- Nem tudom. Talán azt hitte, én vagyok az igazi. Bár váltig állította, hogy nem hisz az ilyesmiben. Mindegy, Panni, engem te érdekelsz. Hagyjuk Riát, jó? Nincs kedvem beszélni róla.
- És a mai dátum? Miért volt fontos számotokra?
- Ma három éve, hogy összejöttünk.
- Értem. Szegény, nagyon sajnálom.
- Légy egy kicsit önzőbb, Panni. Csak tőled telik ki ilyesmi, hogy sajnáld a barátod volt nőjét. Ne aggódj érte, biztos vagyok benne, hogy már felszedett valakit.
- Most miért mondasz ilyet?
- Mert ismerem. Elég sokan állnak nála sorba. Nem az a fajta, aki egy sötét sarokban sírdogál.
- Nekem igenis érzékenynek tűnt. És szomorúnak.
- Persze, hogy érzékeny. De talpraesett is. Tényleg ne aggódj miatta. Remélem, hogy megtalálja végre, akit keres.
- Ugye szereted még? Mint barátot?
- Barátok már sosem leszünk. De azért persze szeretem. A magam módján. És minden jót kívánok neki. Őszintén. Nos, megnyugodtál? És, ha már itt tartunk, még meg se csókoltalak rendesen.