Minden férfi múltja tele van női árnyékokkal. Leggyakrabban szerencsére nem halottakkal, hanem élőkkel. Néha képletesen halottak. Mert eltűntek. Eltűntek annak az életéből, aki egykor kívánta őket. Vagy szerette. Vagy mindkettő. És a lezárt szoba is ott van. Olykor megnyílik. Vannak kevésbé féltékeny őrzők. Akik bemutatják a régi nők árnyait. Ha elhiszik neked, hogy téged nem zavar. Mert a múltra nem vagy féltékeny. Ugyan miért is lennél? Ostobaság.
A férfi a maga esszenciájában. A férfi, aki veled találkozott, sarkosan fogalmazva azoknak a nőknek a műve, akikkel korábban dolga volt. Lehet, hogy rajtuk tanult meg valamit. Amit majd te élvezel. Lehet, hogy ők rontottak el nála valamit. Amiért majd te szenvedsz. És ott gyülekeznek a jövőbeliek is. Ha lesznek. Ha nem te vagy a megoldás mindenre. Létezik ilyen? Az ultimatív megoldás? Vagy öncsalás ebben hinni?
Megkértem, hogy beszéljen róluk olykor. Azokról, akik jelentettek valamit. És azokról, akik nem. Ossza meg velem ezeket a titkokat is. Legalább néhányat. Mintha egy barátjával beszélne. De ő a barátaival ilyesmiről nem beszél. Hát kivel? Senkivel. Az életének ez a része teljes titok? Így érti? Nem, azért már előfordult, hogy beszélt valakinek. De kinek? Volt olyan barátnője, akivel lehetett. Barátnője? Szeretője? Kedvese? Szeretője. Akivel nem volt, nem lehetett hosszú közös jövőjük. Mert férjnél volt. Van. Vele tudott erről beszélni.
És velem nem? Engem nem akar megbántani. Én más vagyok. Vannak dolgok, amelyeket jobb, ha nem tudok. Igen, biztos benne. Más világból jövök. Még tele vagyok illúziókkal. Nem akarja ezeket lerombolni. Hadd tartsa meg magának a titkait a nőkről.
De én nem akarok illúziókat. Nem akarom, hogy kislányként kezeljen. Mitől tart? Hogy kevésbé fogom szeretni? Nem, nem mondom ki a szeretni szót. Kevésbé fogom tisztelni?- helyesbítek magamban. Fél, hogy elítélem? Nem fogom elítélni. Ő nem fél. Dehogyis. Inkább engem félt. Ne faggassam.
Azért ezt a férjes asszonyt legalább már tudom. És Riát.