Szombaton a prof hívott. Nem szokása, de mivel a héten védek, gondoltam, azzal kapcsolatosan akar megbeszélni valamit. Hát nem. Illetve áttételesen igen. Nem tud ott lenni a védésen. Sajnálja, de muszáj befeküdnie a kórházba. Szívműtét. Már hosszú hónapok óta nyűglődik, de eddig nem jöttek rá, mi baja. Most végre felfedezték. Sürgősen lépni kell. Nem is próbálta elodázni.Túl akar lenni rajta. A felépülés is hosszadalmas lesz.
Először alig bírtam megszólalni. Mennyire veszélyes ez a műtét? Á, rutin. Persze nem egy könnyű dolog, de nem is nagyon különleges. Ne aggódjam, mert már úgyis mindenki aggódik. Judit, a lányok, Angéla ... Meg persze a szeretője - teszem hozzá gondolatban -. Ha még megvan. De tán akkor is, ha már nincs meg.
Nem vagyok képes nem aggódni. De igyekszem jól viselkedni. Lehet, hogy pont a védésem napján műtik. Nem fogok tudni a disszertációra és a bizottsága koncentrálni. Azon jár majd az agyam, hogy most tolják be a műtőbe. Most törik el a bordáit. Most állítják le a szívét. Kapcsolják gépre. Nem, nem akarom elképzelni.
A prof szinte vidám. Nagyon optimista, nagyon bizakodó. Ha belegondolok, hogy nem is olyan régen belehalt volna egy ilyenbe. Ha nem ott tart az orvostudomány, ahol. Hogy pont ma élünk, és itt, és azok vagyunk, akik ... Gondviselés? Vakvéletlen? A profnak, aki nekem ennyire drága, nem kell ebbe feltétlen belehalnia. De sokan belehaltak korábban - ilyen és jelentéktelenebb betegségekbe. Akkor hol a gondviselés? Mégis imádkozni fogok. Ilyenkor még az is imádkozik, aki nem hisz semmiben. Hiszen mi mást tehetne?
220. Aggódás
2011.05.02. 08:00Címkék: műtét aggódás prof
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
GutBesserWasser · http://blog.gutbesserwasser.com 2011.05.02. 08:21:57
Ha hisszük azt, amit (legalább) hetente imádkozunk (Hiszekegy), semmi félnivalónk nincs a senki halálától...
Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.05.02. 08:29:02
Persze, nem az illetőt siratjuk, hanem magunkat...
iovianus 2011.05.02. 15:15:34
Másrészt, minden ilyen veszteség egy fordulópont az ember életében. Bizonyosan fájó, de tudni kell látni a benne rejlő kegyelmet. Azzal, hogy több szenvedés hárul ránk, talán jobban eltalálhatunk Krisztushoz. Egy haláleset nem csak fájó, hanem elgondolkodtató is kell legyen!
Számomra ez a post teológiai alapja.
Más:
"Meg persze a szeretője"
Itt magáról is beszél LP?
gabor4x 2011.05.02. 19:02:44
Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.05.02. 20:20:14
Ami a hideg fejjel írt teológiai dolgokat illeti: te akkor is így beszélsz-gondolkozol, ha egy közeli hozzátartozódról van szó? Mondjuk, a gyerekedről? Képes annak valaki örülni, hogy meghal a gyereke? Mert amit mondasz, az ezt IS jelenti. A Jane Eyre-ben van egy olyan, h a lánynevelő intézet igazgatója kijelenti: jobb azoknak a gyerekeknek, akik idő előtt meghalnak. Hát, nem csoda, hogy nagy volt a halálozási arány a rohadt intézetében. (A felfogás valóságos volt, nem regénybeli kitaláció.)
Tehát annak ellenére, h egy hívő ember tudni véli, h az élet nem csupán evilági, attól még ember és nem úgy fog gondolkodni sztem, h jaj de jó, megpróbál az isten, mennyit fogok ebből profitálni. (Aki így bír gondolkodni, az már valahol a lelki mazochizmus bugyraiban lakozik - és előbb-utóbb a többiek idegeire megy, de akár szentté is válhat ...)
Ha a halál annyira pozitív történés, akkor inkább arra kéne törekednünk, h minél előbb meghaljunk, minek járnak a katolikusok orvoshoz? Egyébként pont Ávilai Teréznek volt az a zseniális ötlete 15 éves korában, h elmegy a mórokhoz, hátha gyorsan mártír válhat belőle. Csak időben elkapták, és hazavitték.
GutBesserWasser · http://blog.gutbesserwasser.com 2011.05.02. 23:33:14
Egyébként azzal együtt, amit az első hozzászólásban írtam, nekem pont ez az örök élet dolog megy le a legnehezebben a torkomon (az antiszexualitás után persze, de az jellegzetes emberi találmány, nem is akarom ide keverni).
A lényeg: az elhunytnak a halála pillanatát követően (vagy az eszméletvesztés pillanatát követően) mindenképp pozitív-semleges a dolog. Vagy az örök élet valamelyik formája miatt (ami van), vagy amiatt, hogy megszűnik, tehát semmiről nem tud tovább semmit, sőt az entitás mivolt is értelmetlenné válik. Gloria Mundi, nálad a pont: magunkat sajnáljuk, az élve maradottaknak rossz a halál. És persze, nem mondtam, hogy nem rossz, csak azt mondtam, hogy _ha_ hiszünk az örök életben, _akkor_ nem rossz, és nincs mit félni tőle. (Mondjuk egyébként sincs, úgy inkább bosszantó, mert mindenképpen maradnak félbe dolgok. Egyébként ha belegondolok, mi lenne a leginkább-érzés, ha meghalna valakim, akit szeretek, közel áll hozzám, netalán a gyerekem: a harag, a bosszúság, a csalódottság.)
vén betyár 2011.05.03. 13:06:14
Gondolom a halál pillanatában vagy utána a teljes tudás birtokában leszek, majd tudatom veletek is.:)
Az élő ember számára mindenképpen veszteség, gyász, tragédia szeretettjei elvesztése, talán jobb, ha vigaszt talál a hitben.
Mi másban?
Számomra ezek a sorok jelentenek sokat:
"Köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam és az értelem szikrája világitott az én homályos lelkemben is.Láttam a földet, az eget, az évszakokat.Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat.A földön éltem és lassan felderültem.Egy napon meghalok, s ez is milyen csodálatosan rendjén való, és egyszerű.Történhetett velem más, jobb?Nem történhetett.Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot.Más és jobb nem is történhetett velem". - idézi Márait Schaffer Erzsébet A temesvári lány cimű könyve 134. oldalán.
JohnLeCarré 2011.05.04. 14:20:18
iovianus 2011.05.04. 15:10:06
Erről van szó, ezt mondom én is. És sajnos nem tudok ilyen hidegfejű lenni, ha hozzátartozómról van szó, viszont látom, hogy mi volna a helyes felfogás, ami könnyítene saját magamon. (ld első két sor.)
Ávilai Teréznek volt az a zseniális ötlete 15 éves korában, h elmegy a mórokhoz, hátha gyorsan mártír válhat belőle.
Ezt öngyilkosságnak hívják, ami bűn.
jobb azoknak a gyerekeknek, akik idő előtt meghalnak.
ez ÍGY nem igaz. Ha éhezik, fázik,szenved, etc akkor más a helyzet, és akkor is, ha jobb körülmények közé születik.
Jó kérdés, hogy kinek megváltás a halál? Nem tudom.
De azt tudom, hogy az életünket nem azért kaptuk, hogy elszórakozzuk: feladatunk van, amit meg kell tenni. És ha az én feladatom csak annyi -ne adja Isten- hogy halálommal másokat bírjak jó-jobb útra, akkor ezt halálom pillanatában meg fogom tudni. És azt is, hogy sikerült-e, megpihenhetek, vagy bolyonghatok tovább valahol.
Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.05.04. 16:14:45
Ha a mórok elkapják, valszeg nem megölték volna, hanem megerőszakolják és eladják rabszolgának. Ugye, milyen más életút lett volna abból? (Tudom, ez a csaj ott is képes lett volna szentté válni - lehet. Csak kanonizálni nem kanonizálták volna.)
Hogy képzeled a megpihenést? :-)
GutBesserWasser · http://blog.gutbesserwasser.com 2011.05.06. 23:38:30
Tehát: a halál nem egy vágyott dolog, az örök életre pedig fel kell készülnie mindenkinek. Roppant elbizakodott az, aki az élete során bármikor is úgy gondolja, hogy ő kész Isten színe elé állni. (Természetesen megteheti, aztán majd elválik, mi lesz. :P)
A halál nem megsemmisülés, hanem valamiféle átmenet, kapu innen valahová. A földi élet egyfajta felkészülés, tehát célszerű, ha minél tovább tart. (Ezért megy orvoshoz az olyan keresztény is, aki nem féli a halált.) Ha Isten az embernek lehetővé tette a saját teste megismerését, nyilvánvalóan azért tette, hogy ezzel is segítse az örök életre való felkészülést.
A halál tehát nem pozitív dolog, hanem hozzá tartozik az élethez (amióta az életet az engedetlenség kihajtotta az Édenből). De nem is negatív, mert átvezet az örök életbe.
Így aki pl. szándékosan mártírságra törekszik, Istent kísérti.
Legalábbis én ezt vettem ki az axiomarendszerből és a rá épülő tanításból.