Mit is mondjak? Néha annyira megértő és kedves. Mire visszatértem a keresztelői ünnepségről, összeszerelte a számítógépasztalt. Amelyet korábban a profék lakásában használtam. A hálószoba legvilágosabb sarkába állította. A maga módján még be is rendezte. Odatette a laptopomat, a szótáraimat. És a szentképeket, amelyek eddig egy eldugott polcon voltak. Még egy helyes kis csokor virágot is vett. Igaz, befőttesüvegbe rakta. Azt mondja, nem találta a vázát. Marika néni elpakolta valahová. Vagy Ria vitte magával? Lehet, hogy eleve Ria vázája volt.
Azt se tudtam, mit mondjak. Annyira meghatott. Sietett hozzátenni, hogy asztali lámpát is kapok majd, csak még nem volt ideje megvenni. De ha akarom, válasszam ki én. Végül is az én lámpámról van szó. Aztán megtaláltam a vázát. Kicsit túl nagy ehhez a csokorhoz. Nem ártana beszerezni egy kisebb vázát is. Csak, hogy legyen választék. Ricsi szerint egy nőnek soha semmi nem elég tökéletes. De ezen mindketten csak mosolygunk.
