Felhívott. Nagyon ritkán hív, nem akar zavarni. Főleg, ha úgy sejti, hogy Ricsivel vagyok. Az tényleg kellemetlen egy kicsit. De ezúttal magam voltam otthon. (Otthon: milyen könnyen ráruházzuk ezt a szót egy helyre.) Hazulról hívott. Elújságolta, hogy egyedül van. A többiek a nyaralóban. Csak ő jött haza, hogy végre felvegye a fonalat. Be kellett mennie a tanszékre. Amíg létezik. 

- Csak ültem a saját székemen. A saját irodámban. A saját könyveim között. És nem tudtam, mi az ördögöt keresek. Hogy mit kellene tennem. És minek. Tanszéki értekezletet hívtam össze délutánra. Mielőtt szétszéledne mindenki. Néztem magam elé, és nem tudtam, mik legyenek a napirendi pontok. Juli főzött egy erős kávét. Rágyújtottam. Bámultam a számítógépet. Nem jutott eszembe semmi.

Aztán persze magamhoz tértem. Valahogy megtartottam az értekezletet. Nagy erőfeszítést kellett tennem ahhoz, hogy oda tudjak figyelni. Fel kellett volna hívnom egy csomó embert. Még addig se jutottam, hogy összeállítsam a listát. 

- Segíthetek valamiben? - ajánlottam föl hirtelen. 
- Csak tudnám, miben. Gondolkodni nem tudsz helyettem. 
- A keresztelőn úgy tűnt, jól érzed magad. Elemedben vagy.
- Ott nem kellett koncentrálnom. Az más. De a munka, az valahogy annyira idegen. És érdektelen. 
- Biztosan bele fogsz lendülni. Ahogy elképzelem, mit éreznék, ha újra nővérként kéne élnem. Szerintem én sem tudnám, mit keresek ott. És hogyan kell hozzáfogni. 
- Remélem, nem készülsz arra, hogy kipróbáld. Én nem ajánlom.
- Nem, eszem ágában sincs. Most nagyon jól érzem magam így. 

Hallom a kulcsot a zárban. Intek Ricsinek, aki csak némán bólint, mikor látja, hogy telefonálok. Kimegyek a konyhába. Beszélünk még vagy öt percig. De már nyugtalan vagyok, le kéne tennem. Végül is hazajött a ház ura. Illik köszönni neki. 

- A profod? - kérdezi azonnal.
- Honnan veszed?
- A hangszínedből. És a mimikádból. Még mindig odavagy érte? 

Magához húz, és egészen közelről néz a szemembe.

- Kedvelem mint barátot.
- Csak kedveled? 
- Mit akarsz hallani? 
- Az igazat. Csupán kedveled, vagy ennél többről van szó?
- Talán többről. Különös, hogy ezt olyan pontosan akarod tudni.
- Miért lenne különös?
- Mert te sose beszélsz az érzelmeidről.
- Ugyan már, dehogynem. 
- Te? 
- Én hát. De most nem rólam van szó. Hanem rólad.
- Ha az érdekel, hogy szerelmes vagyok-e belé, akkor a válaszom nem. 
- Olyan dühösen mondod ezt, mintha magadat is meg akarnád róla győzni. 
- Hagyjuk ezt a faggatózást.
- Rendben, hagyjuk. Ne haragudj.

Eltűnik a mosdóban. Mikor kijön, odamegyek hozzá.

- Mire vagy igazából kíváncsi?
- Semmire, Panni, hagyjuk. Marhaság volt faggatóznom. Nevetséges dolog a részemről. 
- Féltékeny lennél a profra?
- Én? Féltékeny? Ugyan.
- Semmi okod nem lenne rá, ezt remélem, tudod.
- Persze, hogy tudom. Mondom, hogy felejtsd el az egészet.