Alig írom le, hogy a prof ritkán hív, felhív három nap egymás után. Valami miatt most van kedve beszélgetni. Sőt. Találkozni is.
Nem tudom, jól tettem-e, hogy beleegyeztem. Máskor eszembe se jutott volna ezen gondolkodni. De amit Ricsi kérdezett, és ahogy kérdezte, azt nem tudom elfelejteni. Azzal hitegettem magam, hogy a prof már nincs olyan hatással rám, mint régen. Beleszerettem valaki másba. Együtt élek valaki mással. A barátság megmaradt, de az erotika kiveszett belőle. Belőlem, belőlünk. Valójában nem tudom, belőle kiveszett-e. Vagy hogyan működik ez? A puszta elhatározás segít abban, hogy ne kívánjunk valakit többé? Az ő esetében vajon így van? Ha találkozunk, még látja bennem azt, akit egy éve? Vagy már egyáltalán nem?
Magamban is bizonytalan vagyok. Ha Ricsi nem teszi fel a kérdéseit, és ha a prof nem hív fel háromszor, eszembe se jutna. De mi volna, ha? Persze nem hiszem, hogy bármi lenne. Nem, ezt biztosan nem akarhatja. Ha azonban ő mégis akarná, én nem akarom. Nem szabad akarnom semmiképpen.
Ostobaságokon gondolkodom.