Elszoktam a munkától. Milyen rövid idő alatt bekövetkezik ez. És egyre azon jár az eszem, hogy miként tehetném otthonosabbá legalább a magam kis szobarészét. Fészekrakó ösztön? Most? Nem szabadna elcsábulnom. Az esős idő azonban nagyszerűen alkalmas bútorboltok meglátogatására. Az interneten is nézegethetnék bútorokat, de jobb szeretem őket a maguk fizikai valójában. Addig is sétálok. És addig sem kell dolgozni. Olykor nagyon nehéz belekezdeni egy-egy munkába. Halasztgatom. Ez persze nyomaszt. Mégis halasztgatom. 

Marika néni megérzett valamit a helyzetemben beállt változásból. Vagy Ricsi mondott neki néhány kedves szót? Mindenesetre a felszínen mézes-mázos, de látom a szemén, hogy nem őszinte. Lehet, hogy attól fél, a jelenlétemmel veszélybe kerül a munkája. Bár tőlem nem kell tartania, azért meggyőződésből ki nem állhat.

A minap voltam olyan bolond, hogy otthon maradtam, mikor takarított. A hálóban dolgoztam a laptopomon. Eljött az ajtóig, és megkért, hogy menjek ki vele a konyhába. Aztán ott akkurátusan elmagyarázta, hogy nem úgy kellett volna letakarítani a tűzhelyet, ahogy én csináltam. Azt egész másképp kell. Majd ő megmutatja. Egy percig hallgattam, aztán a homlokomra csaptam, mondván, hogy kiment a fejemből egy fontos találkozó. Vettem a táskámat, kikapcsoltam a gépet, és elviharzottam otthonról.