Az előadásomra viszont fel kellett készülnöm. Ez a kényszer kiragadott abból a hangulatból, amelybe előzőleg belesüppedtem. Nem éreztem magam annyira feleslegesnek. Lecserélhetőnek. Most én vagyok a cserejátékos a kispadról. Akkor legalább ezen az egy meccsen jól kell játszanom.
Eddig nem volt szokásom elpróbálni az előadásaimat. Inkább rögtönöztem. Most Ricsi felajánlotta magát hallgatóságként. Főleg, hogy lemérjük, mennyi időt beszélek. Különös, de jobban izgultam, mint éles helyzetben. Nem szokott zavarni a hallgatóság jelenléte, sőt, inspirál. De mintha most nagyobb lett volna a tét. Nem is értem, miért. Az első alkalommal szánalmasan dadogtam. Belegabalyodtam a mondataimba. Életemben nem tartottam még ilyen pocsék előadást. Szégyenkeztem. És túl sokáig is beszéltem. A konferencián nem fogják hagyni.
Ricsi aztán adott néhány gyakorlati tanácsot. Sőt, elég sokat. Elpróbáltuk még egyszer. Közben többször megnevettetett. Már nem volt olyan kínos, hogy hozzá beszélek. Ilyenkor csak azt viselem nehezen, hogy ugyanazt kell többször elismételni. Szerintem teljesen érdektelenül hat. Szerinte nem. Sajnálta, hogy nem jöhet el, mert nagyon érdekelné, végül hogyan adom elő az egészet. De nekem könnyebb, ha távol marad.