280. Vallásellenes Társaság

 2011.10.03. 08:00

Az előadás nagyon jól sikerült. Már a levezető elnök bakiját is a magam javára tudtam fordítani. Azt hitte, hogy az egyetemen dolgozom. Mire megjegyeztem, hogy nem, de ha valaki állást ajánlana, szívesen venném. Épp munkát keresek. Mindenki nevetett.

Sokan eljöttek a diákjaim közül. Ez nagyon meglepett. Nem számítottam rá, nem is hirdettem az iskolában. Talán, ha egy-két embernek említettem. Kicsit olyan volt, mint egy szimpátiatüntetés. A szünetben a diákok lerohanták ugyan a büfét, de szerencsére ez nem okozott fennakadást.

Többen is odajöttek gratulálni az egyetemi oktatók közül. Egy különös alak pedig kijelentette, hogy elvarázsoltam. És szeretné, ha előadást tartanék a Vallásellenes Társaság egyik ülésén.

Azt hiszem, valamit félreérthetett. Egyáltalán nem állt szándékomban a vallás ellen beszélni. Az előadás nem erről szólt. Persze, persze, nyugtatott meg, tudja ő azt. De akkor is nagyon érdekes lenne a Társaság tagjai számára, ha eljönnék hozzájuk.

Végül András, Ria vőlegénye szabadított ki a karmai közül. Csak nehogy elmenjek előadást tartani nekik. Még csak az kéne, hogy úgy hirdessék: a volt apáca vallásellenes lett. Valóban nem hangozna jól. És persze nem is lenne igaz. De erre utólag senki nem lenne kíváncsi.

Andrással együtt indultunk hazafelé. Alig tettünk pár lépést, megláttuk Riát. És mellette Ricsit. A legjobb hangulatban beszélgettek egymással. Mint kiderült, Ricsi mégis ott volt az előadásomon. Csak nem vettem észre, annyira hátul állt a teremben. Ria pedig András elé jött. A két fiú rég nem találkozott. Nagy hátbaveregetés és némi kölcsönös fumigálás következett. András megjegyezte, hogy Ricsi megőszült egy kicsit. Mire Ricsi somolyogva azt válaszolta, hogy legalább nem kopaszodik.

Természetesen be kellett ülnünk egy sörre.

Címkék: konferencia siker találkozás felkérés

A bejegyzés trackback címe:

https://leticianover.blog.hu/api/trackback/id/tr583272663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mégsem én voltam? 2011.10.03. 19:33:28

Kíváncsi lettem: miről szólt az előadás?
süti beállítások módosítása