5. Agapé

 2010.01.27. 08:00

Agapéről terjednek bizonyos pletykák. Sose tudtam, komolyan kéne-e vennem őket. Még nem említettem, de a rendház iskolájába jártam gimibe. Agapét is ismerem 14 éves korom óta. Majdnem pont annyi idős volt akkor, mint én most. De már díva. Mindenféle különleges jogokkal. Egyébként sose járt civilben. Az átkosban a legtöbb nővér nem mert habitusban, vagyis rendi ruhában kimenni az utcára. Főleg a fityula okozott mindig kellemetlen feltűnést. Agapé épp a rendszerváltás környékén vonult be, és kezdettől fogva ragaszkodott a habitushoz. Tudta, hogy mennyire jól áll neki a fekete ruha és fekete fátyol, fehér csíkkal. Csodás alakja volt. Most is az van.

A pletykák már akkor is terjedtek, mikor gimis voltam. Nem csak Agapéről, egyébként, de leginkább róla. Hogy csókolózni látták. Vagy ölelkezni. Furcsa zajokat, zihálást hallottak a szobájából. Férfiaknak nem volt bejárása a klauzúrába, természetesen, maximum a papunknak, aki majdnem 80 éves volt és félig vak ... Rendtársakkal hozták gyanúba, esetleg novíciákkal. Horribile dictu, végzős diáklányokkal.

Nem tudom, velem mindig tartózkodó volt. Pedig kedvel. És szépnek tart. A tv-műsorral kapcsolatban is ezt bizonygatta. Szerinte nagyon szép vagyok. (Szerintem nem, de ez most lényegtelen.) Ha a lányokat szeretné, csak próbálkozna nálam is .. De sose tette. Maximum az arcomat simogatja meg nagy ritkán. Ki terjesztheti a pletykát? És miért? Vagy mégiscsak van valami alapja, csak én nem veszek észre soha semmit?

Agapé szinte biztosan rendfőnök lesz, az egész rend főnöke. Akkor elkerül innen, Madridba megy, ott a központunk. Biztos vinni akar magával, én vagyok a jobbkeze. De erről egyelőre nem beszélünk. Sokmindenről nem beszélünk. A profról sem, pedig tudom, mennyire közelről ismeri, és hogy rajong érte. Azt hiszem, olykor  telefonálnak egymásnak, lehet, hogy találkoznak is. Ez kellemetlenül érint, mert azt gondolom, hogy rólam is beszélnek. Lehet, hogy a prof elmondja Agapének, mi folyik köztünk. De a díva hallgat. Csak mosolyog és tuszkol a tv-műsor felé. Akkor se szólna szerintem semmit, ha megtudná ... Mit tudna meg? Hisz semmi nem történt még. Egyelőre.

Címkék: pletyka agapé rendfőnök lányszerelem rendi ruha

A bejegyzés trackback címe:

https://leticianover.blog.hu/api/trackback/id/tr191662555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.01.27. 10:42:40

Lám-lám, mondtam én, hogy nem véletlen a szexapáca-toposz elterjedtsége :-)

vén betyár 2010.01.27. 11:08:03

Nem kell a pletykákat komolyan venni de a prof-ot igen.Mert jóságos.

Csuri / Bariildi 2010.01.27. 12:38:08

A végén tiborunak lesz igaza....
alakul a szex ezen az apácablogon, rendesen....
Előbb Letícia és a prof, most meg a sztár-díva-apácafőnökről lengeti be, hogy egy fokkal melegebb az átlagnál....
A világon semmi kifogásom a dolog ellen, egyébként.
Az, hogy Agapé és a prof ismerik egymást régről, sőt, a díva is rajong a profért.... nos, ez is sokat sejtető a jövőbeli fejleményekre nézve.

Csuri / Bariildi 2010.01.27. 12:39:16

@vén betyár:
:))))))
Betyár, valamiért a bögyödben van neked ez a sokat emlegetett, nem szép, pinabubus, de mégiscsak jóságos prof :)

vén betyár 2010.01.27. 14:19:27

@Csuri / Bariildi:
Dehogyis, inkább drukkolok neki.Az a helyzet, hogy pont rám illik a róla szóló leírás, csak én nem vagyok már olyan jóképű, inkább csak búsképű.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.01.27. 17:18:31

A prof se jóképű, mint megtudtuk, de ez nem számít semmit. Vén betyár, a kommentjeid alapján nem vagy te annyira búsképű lovag :)
A kolostorokban is emberek élnek ... Kicsit furcsák, de azért emberek, ez esetben nők. Akadhat köztük olyan, aki nem irtotta ki magából az összes szexuális ösztönt ...

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.01.27. 20:13:14

@Gloria Mundi:

Hát Agapé biztosan nem. És ha nem hivatali hatalmával visszaélve szerez partnert, egészségére.

vén betyár 2010.01.28. 08:12:03

@Gloria Mundi: Sőt, elképzelésem, forgatókönyvem szerint Letícia nővérben nagyon is élénken él, de neveltetése folytán tudatosan próbálja elfojtani, legyőzni.Hosszú távon és végső soron ez nem fog neki sikerülni.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.01.28. 16:29:17

@vén betyár: Neked már kész forgatókönyved is van? Azt a mindenit! Kíváncsi lennék rá :)
Az elbukás borítékolva? Nemtom, ettől szomorú legyek-e ...

vén betyár 2010.01.29. 06:16:06

@Gloria Mundi: Az elbukás? - igen, borítékolva -hosszú távon és végső soron.Nem szomorú ez, hanem természetes.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.01.29. 11:43:45

@vén betyár:
@Gloria Mundi:

Kérdés persze, hogy ki mit tekint elbukásnak.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.01.29. 14:36:52

@tiboru: Na ja ... Letícia szempontjából a fogadalma megszegése elbukás. Egyébként meg miért olyan nyilvánvaló, h ez lesz a dolog kimenetele, ha eddig, 8 éven keresztül meg tudta állni?

Csuri / Bariildi 2010.01.30. 19:22:32

@Gloria Mundi: @vén betyár:
Ok, bizonyos szempontból a fogadalom megszegése elbukás.
A lényeg az lenne, hogy a FEJÉBEN változzon meg valami, az elképzeléseiben, a világnézetében, és ne akarjon már apáca lenni, hanem fogadja el, hogy nagyon is normális és plauzibilis életet élhet kretén fogadalmak nélkül is (jaj, nagyon antiklerikális vagyok, de nem tehetek rüóla.... illetve mégis, de nem is akarok megváltozni, bocsika :))

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.01.30. 19:46:38

@Csuri / Bariildi: Nem hiszem, hogy Letícia ne tartaná normális életnek a kolostoron kívülit, de valószínűleg nagyon nehéz lesz 30 évesen újrakezdenie mindent. Ha csak arra gondolsz, h a jelek szerint nincs senkije és semmije ... A meggyőződésén túl a túlélési ösztöne is a szűzgarázsban tartja sztem.
süti beállítások módosítása