Mikor csak ülsz, nézel magad elé. És nem hallod, mit beszélnek hozzád. Mert az előző éjszaka hatása alatt vagy. Még mindig. Még napokig. Elmondhatatlan.
Lehet, hogy valaki éppen fontos dolgot próbál közölni velem. Ki is? Átnézek rajta. Alig tudom nyitva tartani a szemem. Látom, ahogy ajkai szavakat formálnak. De a jelentésük nem jut el hozzám. Hatalmas erőfeszítést kell tennem, hogy ne kérjem meg, hagyja végre abba. Most nem tudok odafigyelni. Biztos nagyon érdekes, amit mesél. Mégis unalmasnak hat. Álmosítónak. Minden, ami nem az a lebegés, álmosító.
Elnézést kérek. Kisietek a szobából. És a hűvös falhoz nyomom a homlokom. Ki kell bírnom valahogy. Magamhoz kell térnem. Bármilyen nehéz.
