Ha ez igazán az én otthonom, akkor másképp viszonyulok hozzá. De mennyi az az invázió-mennyiség, ami még nem bántó? Milyen lassan kell bekövetkeznie? És mikor? Ha valami zavar, azt szóvá tegyem-e feltétlen? Vagy inkább hagyjam? És meddig hagyjam? Mitől lesz egy legénylakásból valami más? Kettőnk lakása? Vagy ez továbbra is Ricsi lakása, és én továbbra is vendég vagyok? A vendégnek persze vannak előjogai, de korlátai is. Az albérlő egyértelműen alávetett helyzetben van. A lakótárs ... És a barátnő, aki beköltözött a kedveséhez? Ezt a pozíciót ki-ki a maga képére alakítja. Ez okozza nálam a nehézséget. Ha nincsenek konkrét szabályok, és nekem kell kitalálnom, meddig mehetek el.
Azt természetesnek éreztem, hogy átvállaljam a költségek felét. Ricsi szerint ez így nem igazságos. Mert én kevesebbet keresek. Én kisebb lakással is beérném, nem tehetek arról, hogy neki ekkorára van szüksége. Vagy ekkorát engedhet meg magának. Tehát abszurd lenne, ha aránytalanul sokat fizetnék a lakásért. Erre az volt a válaszom, hogy egyébként meg lakbért kellene fizetnem. Amit így megspórolok. De nem egész lakást bérelnék, és a rezsiköltségen is többekkel osztoznék ...
Ezt a vitát a végtelenségig folytathatnánk, állapította meg. Majd ő készít egy részletes költségvetést. Hogy mire mennyit szokott fizetni. És abból átlagot számít, és ... Valami áttekinthetetlen matematikai képlet alapján meg fogja mondani, hogy 42. És ez az utolsó szava.
