Végre ismét áldoztam. Az Anzelm atyával folytatott beszélgetős gyónás előtt nem tettem. De most sem azért kerítettem rá sort, mintha annyira vágytam volna rá. Az a felemelő érzés, amely elsőáldozáskor fogott el, már évek óta elkopott. Csak tudom, hogy ezzel megmutatom a többieknek: rendbejöttem. Ismét beálltam a sorba, és lehet rám számítani. Anzelm atya egy pillanatig mintha habozott volna, mikor a nyelvemre kellett tennie a szentostyát. Krisztus teste. Ha valóban komolyan vennénk, nem mernénk bevenni. Vagy nem tudom. Hagytam, hogy az ostya szétoszoljon a számban.

Az áldozás hatástalan maradt, keménynek és cinikusnak éreztem magam. Színjáték az egész, mindenki tudja, de tovább játsszuk. Mi lenne, ha őszinteségi rohamunkban kivételesen mást tennénk, mint ami elő van írva? Az orgonista melléütött, az énekkar az a capella részeknél csúszott lefelé, mikor ismét megszólalt az orgona, már fél hang különbség volt. Szörnyű disszonancia. Az énekkar korrigált. Ezt csináljuk állandóan. Csúszunk lefelé, majd egy különben szintén hamisan játszó orgonista visszavezet a megfelelő hangnembe. A megfelelőbe?

Ma és a következő napokban be vagyok osztva felügyelő tanárként az érettségik miatt.  (Egyébként nem tanítok.) Minden évben meghatódom egy kicsit, amikor látom a gyerekeket az első, nagy vizsgájukon. Ezek is elmennek nemsokára. Különös, hogy diákként miért szerettem volna annyira itt maradni. És most miért szeretnék a diákokkal együtt kilépni ennek az épületnek a kapuján.

Nériéknél is folyik majd az érettségi. Persze, ha NF Magyarországon tanít, mert ezt nem tudom. Csak elgondoltam, milyen lehet a srácoknak a kínzójuk előtt vizsgázni. Azzal a tudattal, hogy nemsokára megszabadulnak tőle. De valójában sose szabadulnak meg. A kínzó folyton ott liheg majd a nyakukban. Lassan és komótosan teszi őket tönkre. 

Címkék: cinizmus érettségi kínzás áldozás hamis hangok

A bejegyzés trackback címe:

https://leticianover.blog.hu/api/trackback/id/tr231674011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SevenDeadlySins (törölt) 2010.05.03. 17:14:33

csak egy csipetnyi őszinteséget engedélyeznének
1st

klasztika 2010.05.03. 21:08:42

@Gloria Mundi: én nem, de rendkívül szórakoztató volt a vonaton hallgatni az élménybeszámolókat..
amúgy reggel olvastam, de vártam valakit, aki bedob egy provokatív kommentet.:D

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.05.03. 21:40:24

@klasztika: Legalább az érettségi élményeket oszd meg velünk :) Már, amiket hallottál a vonaton :)

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.05.03. 22:15:24

Lassan és komótosan... mindig van, aki jobban szenved nálunk.

klasztika 2010.05.03. 22:29:00

@Gloria Mundi: jaa, igen. szívesen, bár nem tudom,én örülnék-e, ha a posztom alá ez kerülne..mindegy, úgyis a csapból is ez folyik.
szóval nagyon könnyű lett volna a szövegértés, ha még lett volna legalább 10 perc, mert nem volt minden egyértelmű a kérdések között, és nagyon jónak találták, hogy az érvelésnél nem kellett érvelni, mert az alapszövegben már benne volt a nézőpont...khm kedves oktatásügyesek, khm.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.05.03. 22:35:06

@klasztika: Mivel a posztban szó van az érettségiről, abszolút idevaló, nem? Köszi :)

klasztika 2010.05.03. 23:39:08

@Gloria Mundi: Mondjuk tényleg. Nincs mit.:D

Offnak érzem azért.:D:D

vén betyár 2010.05.04. 08:43:35

Mi lenne, ha őszinteségi rohamunkban kivételesen mást tennénk, mint ami elő van írva?

rozsdafarku 2010.05.04. 11:17:08

@vén betyár: Bele gondolni is rossz!Ne hazudj, ha nem muszáj, ne légy hazug ember, úgyis hamar átlátnak rajtad, DE a kíméletlen őszinteség sem mindig helyes.Nagyon sokszor célszerű inkább hallgatni.Hazudozás meg őszinte, kegyetlen igazmondás helyett is.

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.05.04. 13:19:36

@rozsdafarku: Ezzel teljesen egyetértek. Csak egyre kevesebb lesz az őszinteség, és egyre több az elhallgatás. Aztán az ember már meg se szólal, mert szinte semmit nem mondhat ...

vén betyár 2010.05.04. 14:19:04

@Carmesina: Akkó má régen rossz...Nem tudom, az embör jánya mit tesz olyankor, az embör fija elkerekíti aszta terömtettét /magában!/...
süti beállítások módosítása