86. Kis lépés előre

 2010.07.01. 08:00

Ott volt a tükörben az a másik, még idegen nő. Kislány? Nő? Annyit tudott, hogy többet nem akar fityulát felvenni. Kócos volt. Kialvatlan. Magányos. Beszéltem hozzá. Szedd össze magad, Letícia. Ne álmodozz, és ne sóhajtozz. Talán imádkozhatnál. Talán eldönthetnéd, hogy mostantól mi vagy. Vasárnapi keresztény? Bár ez ráér. Most gyakorlatiasabbnak kell lenned. A napnak ugyanúgy el kell indulnia, mint máskor. Akkor is, ha már semmi nem ugyanolyan.

Laudes után átmentem a kollégiumi hálóba. Csak akkor tudatosult bennem, hogy a bentlakók nagy része már eltűnt. Szokatlan csend volt az épületben. Mindössze néhány diák lézengett odabent, azok, akik a szokásos nyári nagyatakarítás első turnusára jelentkeztek. Emerencia hogy szerette ezeket az alkalmakat! Sose értettem. De neki a takarítás valamiféle szent szolgálat volt. Emerencia. Ki kell majd mennem a temetőbe, hogy bocsánatot kérjek tőle.

Ahogy a portás nővértől megtudtam, Agapé korán elhagyta a házat. Bevettem magam az irodába, hogy újra elolvassam a regulánkat, meg fizetési kimutatásokat keressek.  A regulában az szerepel, hogy nem kérhetek semmit, ha elmegyek. Egyezkednem szabad. Szóval Agapé jóindulatától függök. Akit minden módon kihívtam magam ellen. Ha munkáltatóként beszélek vele, ahogy Judit javasolja, az még jobban felbőszítheti. Ha viszont alázatosan járulok elébe, akkor ki leszek szolgáltatva neki. Valóban át kell gondolnom.

Három tárgyalási alap lehetséges. Vagyis három indokom lehet arra, hogy pénzt kérjek a rendtől. Az egyik a felebaráti szeretet. Ehhez a legnagyobb békében kellene elválnunk. Be kellene tartanom a szokásos utat, ami hosszadalmas. Ennél türelmetlenebb vagyok. És a megalázkodás sem megy.

A második indok az elvégzett munka. Noha vállaltam, hogy nem kérek ellenszolgáltatást. És ismertem a regulát is. De ki foglalkozott belépéskor azzal, hogy mi van, ha kilépek? Ha csak az utóbbi két esztendőt veszem figyelembe,  kikalkulálhatom, minden levonás után mennyi illetett volna meg. A külföldön töltött éveket hagyjuk. A taníttatásomat is a rend fizette.

A harmadik indok a ház. Ez képviseli a legnagyobb értéket. Talán utána kellene néznem, most mennyiért lehetne eladni. Nem visszakérni akarom. De méltányosságból valami kártérítést talán kérhetek.

A szerzetesség vagyonközösség, mint a házasság. Családtagonként élünk együtt. Lehet kezdeni valamit ezzel az analógiával?

Címkék: tükör fizetés takarítás kalkuláció vagyonközösség

A bejegyzés trackback címe:

https://leticianover.blog.hu/api/trackback/id/tr442064294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Groix · http://index.hu 2010.07.01. 11:35:24

Lenne éppen egy negyedik is, nevezetesen a zsarolás. Ha sikerülne Agapéról valami terhelö adatot szerezni (akár MC segítségével, de akár még a prof is lehet érdekes információk birtokában), mindjárt máshogy nézne ki a az a tárgyalás.
De realisztikusan az elsö és a harmadik kombinációja jön szóba:
Csendesen, alázatosan, esetleg megígérve, hogy az általánoselöljáró-választást még végigcsinálod, a házra hivatkozva szépen megkéred Agapét, hogy segítsen a kilépésnél.
Végül is neki sem érdeke egy újabb botrány Angéla esete után, mindenki jobban járna egy békés válással.
Ha ez nem jön össze, akkor menedékjogot kérsz Doloresnél, legalább lesz MC-nek egy beépített embere a tüz közelében. :-)

Czikka 2010.07.01. 11:42:52

Nagyon tetszik a blogod, érdekes dolgokat vet fel. Most értem a végére, és eleinte még a hozzászólásokat is mind elolvastam.
Én azt hiszem ez a történet már kerek egész. Csak a publikálást osztod fel, úgyhogy csak várom a folytatást. :-)
Sosem hittem volna egy modern útkereső történetét ilyen élvezettel fogom olvasni. Gratulálok!
Irigykedem mert én is blogolni szeretnék de képtelen vagyok eldönteni miről. További sok sikert :-)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.07.01. 13:07:55

@Groix: A zsarolás nem Leti stílusa. Inkább hirtelen felindulásból vághatna vmit Agapé fejéhez egy vitában. Ami akár zsarolásként is hangozhatna, de kötve hiszem, h Agapé bedőlne neki, ahhoz túlságosan ismeri.
A hosszas egyezkedéshez idegek kellenek. És aki itt érzelmileg zsarolni fog, az sztem nem Leti, hanem éppen Agapé lehet.
Doloresnek meg kellemetlenné válhat, h egy baráti rendből hozzá menekülnek az emberek.

Groix · http://index.hu 2010.07.01. 13:46:06

@Gloria Mundi: Tudom, ezért is mondtam, hogy nem realisztikus.
Letícia viszont tényleg bölcsen tenné, ha öszeszedné az erejét, türelmét a hosszabb tárgyalásra, mert az ö érdekéröl van szó, neki van elsösorban vesztenivalója.

Mondjuk a tömeges menekülés nemcsak Doloresnek lenne kellemetlen, hanem (sokkal inkább) Agapénak, föleg így a választás elött - úgyhogy azért neki is lenne rá oka, hogy lágyabb vonalat vigyen Letíciával szemben.

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.07.01. 15:30:50

Az lenne a kitolás, ha a házat visszaadnák. Most épp nem érnek semmit a balaton-parti üdülők (sem). Mi a lakást a héten 2/3 áron adtuk el...
Egyébként a válásos vagyonmegosztást inkább ne akard pandantnak. Egy iszonyat.

Emszíricsitől nem kerülne semmibe tanácsot/véleményt kérni, és lehet, hogy volt valami az ő időkérése mögött.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.07.01. 19:49:43

@21 hónap: A nulla forintnál, ami Letit e pillanatban megilleti, a ház 2/3 részének értéke is elég nagy összeg lehet. De nem is akarja visszakérni, csak tárgyalási alapnak használni.
Mire gondolsz, mit tervezhet Ricsi?
süti beállítások módosítása