Angéla nem is engem riasztott, hanem Juditot. Valamiben nyilván megegyeztek. Csak velem még nem közölték. Judit hívott engem. Ő már a kórházban van. Ugyanaz a folyosói jelenet. Nem engedik be. De Angéla ezúttal bent marad. Ma talán meg is szül. Nem kérdem, ki legyen ott a szülőszobán. Azt majd a lány eldönti. Összekapom magam, lezuhanyozom. Mire kijövök, Ricsi már a kávéját kortyolgatja. 

- Sietned szerintem nem kell. Első szülésnél sokáig tarthat. Reggelizz meg - mondja.
- Mekkora szakértő vagy.
- Az azért nem - mosolyog. - De ha most nem eszel, szédelegni fogsz. A vacsorát is kihagytad.
- És nem csak azt.
- Való igaz.
- Nincs velem szerencséd.
- Szeretkeztél volna velem tegnap este? - kérdezi szemtelenül.

Összerezzenek ettől a nyílt kérdéstől.

- Azt hiszem.
- Miért nem pótoljuk be most? Legalább nem vetheted a szememre, hogy leitattalak, csak azért engedtél.
- Most nem érek rá.
- Mondom, hogy nem kell sietned. És Judit úgyis ott van már.
- Mi van, ha hamarabb kezdődik a szülés? És Angéla engem akar maga mellé? Nem tehetem meg vele, hogy itt szórakozom. Nem lenne szép. Megígértem, hogy ott leszek, ha kell.
- Valóban emiatt nem akarod? Vagy tőlem tartasz?

Egyik kezében a kávés csésze, a másikkal átölel hátulról. Kicsit ringat. Az arcát a hajamba fúrja.

- Milyen illatos vagy. Imádom az illatodat, tudod? Panni, Panni, Panni.
- Csak a sampont érzed.
- A fenét. Ez a te illatod.  Csodás. Akarsz velem szeretkezni? Most azonnal?
- Ricsi, mennem kell.
- Szóval nem akarsz?
- Nem ezt mondtam.
- A kisasszony megint kitér. Hányadszor akarod megúszni?
- Nem akarom megúszni.
- Tényleg nem?
- Tényleg nem.
- Akkor gyere. Bizonyítsd be.

Leteszi a csészét, és valósággal letámad. Nem finomkodik. Nem óvatos, mint az este. A falhoz szorít. Ilyet még senki nem tett velem. Elképesztő, alig kapok levegőt. Átragad rám is az izgalma. Most már én is akarom, jobban, mint bármi mást. Kavarognak bennem a gondolatok. De minden más olyan távoli. Angéla. Judit. Anyám. Csak Ricsi van. Csak a jelen.

Határozott, szinte durva. De nem bánom. Semmit se bánok. Nincs előjáték. Nincs lassú izgatás. Lefejti rólam a ruhát. És lelök az ágyra. Aztán már bennem is van, mélyen.  Zsibbadok, vergődöm, össze-vissza beszélek. Ő is beszél. Hiába van ennyire közel. Mintha mégis idegen lenne. Mintha más lenne, mint józanul. Kiabálva élvez el. Az arca szinte ijesztő. Aztán kiszáll belőlem, legurul rólam. Csönd van. Még lihegünk.

- Ne haragudj - mondja aztán. - Nem bírtam tovább.

Valahol a konyhában csörög a telefonom.