Megint Ricsi hív. Ezúttal józanul. Nagyon is józanul. Találkozzunk, beszéljünk. Nem fog hozzám nyúlni, ígéri. Nem rohan le, és nem iszik. Csak hadd láthasson. Ha még hajlandó vagyok ránézni. Persze, hogy hajlandó vagyok.

Eljön értem autóval. Rendben, jöjjön. Az úton egész végig beszél. Közömbös témákról. Ahhoz képest közömbösek, ami az utóbbi időben történt. Gyűjti a bátorságot? Könnyítsem meg valahogy neki? De hogyan? Vágjak a szavába? Te valójában nem erről akarsz értekezni! Hanem? A kapcsolatunkról? Micsoda szó. Bárkit ki lehet vele kergetni a világból. Ricsit biztos.

Mikor hosszas keringőzés után talál végre parkolóhelyet. Alig fér be, manővereznie kell. Biztos kézzel csinálja. Takarékos mozdulatokkal. Aztán leállítja a motort. Hátradől. Becsukja a szemét. Megsimogatnám az arcát. Napok óta nem borotválkozott. Fáradtnak tűnik. De nem bírok megmozdulni. Csak nézem. Várom, hogy mondjon valamit. Vagy tegyen. Rámnéz.

- Mekkora egy marha vagyok - jelenti ki. - Mostanában tényleg alulmúltam magam.
- Miért mondod ezt?
- Szerinted? Persze honnan tudnád. Lehet, hogy azt gondolod, ez a normális állapotom.
- Ilyen? Milyen?
- A vadbarom szó mond valamit?
- A múltkori dologra gondolsz?
- Több dologra is. A lerohanásodra, meg a telefonra. Nem tudom, miket mondhattam. Nem emlékszem tisztán. Könyörgöm, nyugtass meg, hogy nem voltam veled bunkó. Vagy az voltam?
- Hát, talán egy kicsit.
- Mi a fenét hordtam össze?
- Mindegy, felejtsük el.
- Te biztos utálod a részegeknek még a szagát is.
- Azért ez nem ilyen egyértelmű. A kocsmaszagot nem bírom.
- Akkor tényleg elvágtam magam nálad. 
- Nem megy az ilyen gyorsan.
- Nem?
- Ismerlek már egy ideje.
- Vagy azt hiszed, hogy ismersz.
- Csak azt hiszem?
- Félsz tőlem, Panni? Van bennem valami, amitől tartasz?

Elgondolkozva nézem. Most, hogy itt vagyok mellette, nem. Nem tartok semmitől. De lehet, hogy ez illúzió. Annyi mindent nem tudok még róla. És van, amit soha nem is fogok megtudni. Mert nem mondhatja el. Vagy, mert nem akarja elmondani. De senkiről nem tudhatunk mindent. Még arról sem, aki legközelebb áll hozzánk.

- Nincs semmi.
- Attól se félsz, hogy alkoholista vagyok?
- Miért, az vagy?
- Nem. De te tarthatsz ettől.
- Nem hiszem, hogy az lennél. Kénytelen vagyok megbízni benned. Rajtad áll, hogy bizonyíts.

Hosszú pillanatokig nézünk egymás szemébe szó nélkül. Végül hátrahajtom a fejem a támlára. Fáradt vagyok. Belefáradtam a védekezésbe. A halogatásba. Nem érdekelnek a következmények. Vágyom erre a férfira. Kinyújtom a kezem. Megérintem az arcát. Megfogja a kezem.

- Fel mersz jönni hozzám?

Némán bólintok. Odahajol hozzám. Félszegen megcsókol. A borostája kellemesen szúrja az arcomat. Most semmi vadság nincs benne. De a gyengédsége tán még izgatóbb. Ahogy a tarkómnál fogva magához húz. Ahogy finoman végighúzza az ujját a nyakamon.

Nehezen szánjuk rá magunkat, hogy kiszálljunk. Odabent, a házban mintha minden szomszéd a folyosókon nyüzsögne. Megbámulnak. Vagy csak én érzem így. Hányadik nő lehetek a sorban, akit Ricsivel látnak? Végül is kit érdekel? Mit számít?

Most tudom, hogy nem számít semmit.