Egyre nehezebb nem beszélnem Ricsiről. Judit és Angéla tudja, hogy létezik valaki. Ők ketten biztos kommentálják is olykor. De nem merem megmondani, hogy Ricsi az. Pedig hosszú távon tarthatatlan lesz. Ha ez valóban együtt maradunk. Most úgy tűnik, igen. Olyan, mintha szégyellném Ricsit. Mintha ezért nem beszélnék róla nekik. Pedig erről szó sincs. Épp ellenkezőleg, ostoba mód büszke vagyok rá.

Lili szépen fejlődik. Egyelőre igent mondtam a keresztanyaságra. Megkérdeztem persze Angélát, nem érzi-e úgy, hogy Juditot bántja a mellőzés. De hisz ő nem katolikus. Sőt, nem is keresztény. Én talán nem tudtam, hogy zsidók? A prof és Judit is. Nem járnak zsinagógába, egyébként. Ateista vagy deista vagy agnosztikus zsidók. Ha ez számít valamit. Mert neki, Angélának nem számít.

Nem tudtam, hogy zsidók. Eszembe se jutott, őszintén szólva. Mennyit beszéltünk a vallásokról a proffal. De ez sose került szóba. Nyilván azért, mert nem hívő. Hogy mit jelent számára a zsidósága kulturálisan vagy politikailag, vagy akárhogy? Nem tudom. Ami engem illet, nekem nem számít. Vagyis ettől nem nézek rá másképp. Számít abban az értelemben, hogy tudom, mi mindent jelent ez itt és most. Vagy mit jelentett az elmúlt évszázadban. Vagy akármikor. Hogy ez mindig jelentett - valamit. Sose volt közömbös tény.

Angéla vajon honnan tudja? Én sose gondoltam rá, eszembe se jutott. De van, akinek rögtön ez jut eszébe. Csak ránéz egy arcra. És tudja. Vagy sejti. Tudni véli. És ennek következményei vannak. Érthetetlen következményei.

- Ki mondta ezt neked? - kérdezem Angélától.
- Judit mesélt a családjáról. Mindkettejük családjáról.
- Te is mesélsz neki? Vagy még nem akarsz?
- Ha arra gondolsz. Nem. Nem akarok beszélni róla.
- És a papnak? Aki majd Lilit kereszteli? Neki mit mondasz majd?
- Még nem tudom. Miért nem lehet csak egyszerűen megkeresztelni ezt a gyereket?