216. Nagyhét finis

 2011.04.22. 08:00

Amikor terveztük ezt az utat, nem is néztünk utána, hogy pont nagyhétre és húsvétra esik majd. Nem tudom, hogy lehettem ilyen figyelmetlen. Persze akkor nem ez volt a fő gondom. De most itt vagyunk. És Ricsi azzal érkezett, hogy ő egyetlen templomot se akar látni belülről. Nagyhéten. És húsvétkor. Persze nem arról van szó, hogy én ne mehetnék el a szokásos szertartásokra. Ha akarok, elmehetek. De ne erről szóljon ez a pár nap. Ha egy mód van rá. Ricsi szerint ez a tolmácsolási hét éppen elég lehetett nekem jámborságból. Vagy nem volt elég?

Hozzászoktam, hogy olykor gúnyolódik. Önmagát is gúnyolja ezzel. Saját egykori önmagát. De miért kellett neki egy volt apáca? Még mindig vonzódik a katolicizmushoz. Nem tudja kiirtani magából. Ettől olyan hevesek az ellenérzései. És pont Spanyolországban kell lennie nagyhéten. Épp neki, aki a ceremóniáktól állítólag annyira irtózik. 

Megpróbálok egyensúlyozni. Ha nem akar egyetlen templomba se belépni. ne tegye. Olykor majd egyedül bóklászik. Hozzá van szokva. Én pedig lelkiismeret-vizsgálatot tartok. Mit kezdjek a féltékenységemmel? Beszéljek róla őszintén? Vagy titkoljam? Vagy próbáljam meggyőzni magam arról, hogy nincs jogom féltékenynek lenni? Jogom nincs, vagy okom?

Mégsem bírom ki, úgy mellékesen megkérdem, találkozott-e azzal a nővel. Azzal a nővel? Milyen nővel? Nyilvánvaló, hogy pontosan tudja. A visszakérdezéssel viszont is időt nyer. Azzal a bizonyos nővel. Nem akarom feltűnően fixírozni, de szeretném látni, hogy merre néz. Most a képzelete vagy az emlékezete működik-e? Nem tudom megállapítani. Azt mondja, nem találkoztak. Hezitálás nélkül mondja. Csakhogy ez nála nem jelent ártatlanságot. Tehát továbbra se tudom, mit higgyek. 

Címkék: nagyhét ricsi

A bejegyzés trackback címe:

https://leticianover.blog.hu/api/trackback/id/tr372846148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása