A cigaretta megmaradt. Kevesebb, de azért most is kéznél kell lennie annak a doboznak. A kávé. A kocsikulcs. A szabadság jelképei. Mégis látszik a változás. Nem tudom pontosan, miben. A mozgása még nem a régi. Óvatosabb, persze. Még itt fáj, ott fáj. Méri a pulzusát. Bár van, aki szerint nem kell ezzel foglalkozni. Csak érzésre, ami jólesik. Nem szabad megerőltetnie magát. De mondják már meg, mi az, hogy megerőltetni? 

Úgyis jót tesz a séta, és vezetni is szeretne egy kicsit. Csak pár napja vezet. A hosszú kiszolgáltatottság után ez most nagyon jólesik neki. Bár a pihenés is jólesett. Nem bánja, hogy nem engedték haza előbb. Mert otthon úgyis dolgozott volna. És így valóban pihent. Mióta odahaza van, tevékenyebb. De még mindig ugyanazokon a kérdéseken gondolkodik. És azokról beszél. Hogyan alakult így, ahogy alakult. Mennyin múlt a megmenekülése. Mekkora szerencséje volt. Még a múlt heti konferencia se nagyon érdekelte. Pedig ő teremtette a hagyományt. Szívügye volt eddig. Most csak mosolyogva konstatálta, hogy lement nélküle is. Tudják a tanszéken a dolgukat. Nem feltétlen kell ő oda. 

Azért nem fogja bírni szeptemberig az otthoni ejtőzést. De még nem akar visszamenni. A vizsgaidőszakra nem. Az nem hiányzik neki. És a lobbizás? Hogy megmaradjon a tanszék? Azt ki másra bízhatná? A híresztelések szerint összevonhatják egy másik tanszékkel. Még jó, hogy magát az egyetemet nem fenyegeti a bezárás réme. De belső átszervezések lehetségesek. És ilyenkor az egyes számú vezetőn rendkívül sok múlik. Ezt a prof is tudja. 

- Ha nem függnének tőlem a kollégák, nem érdekelne. Még ez sem. De velük nem tehetem meg, hogy harc nélkül feladjam. 
- És a diákok? Nem számítanak semmit?
- Dehogynem. A diákoknak viszont mindegy, milyen keretek között tanulják ugyanazt. 
- Nem, szerintem nem mindegy. 
- Te elfogult vagy. 
- Nem lenne kedvem többet bemenni abba az épületbe, ha megszűnne a tanszék. 
- Nekem sem. De ez nem szempont.