Végül mégiscsak kibontottam a borítékot. Kockás füzetet találtam benne. Nem ilyennek képzeltem ezt a naplót. Nem is tudom, milyennek képzeltem. Virágos fedelűnek, szép rendezettnek? De minek alapján? Valójában miért kellene egy naplót szabályok szerint vezetni? Ahogy én teszem? Ezt teszem?
Először csak belelapoztam. Az írása. Igen, ezek a lendületes betűk. Ezt ismerem. Néha alig tudtam kiolvasni, ha a konyhaasztalon hagyott valami cetlit. Bevásárló listát. De rég nem láttam ezt az írást.
Dátumok nincsenek. Ebből a szempontból mégse nevezhető naplónak. A gondolatait jegyezte fel. Versidézeteket másolt be, amelyeket szeretett. Némelyiket ismerem is. De nem tudom, nem tudhatom, neki miért tetszettek pont ezek. Lapozgatok, saját szöveg után kutatok. Titokban azt remélem, rólam is írt. De félek is tőle. Lehet, hogy tényleg egy sor se szól arról, amit gondolt, érzett velem kapcsolatban. Nem, azt nem hiszem, hogy még csak nem is gondolt rám. De lehet, hogy leírni nem akarta ezeket a gondolatokat.
Mikor Ricsi megjött, gyorsan eltettem a füzetet. Nem volt kedvem beszélni róla. Még nem.