42. Vétek, ébredés, megbánás

 2010.04.21. 08:00

Végre. Végre megint ott ültem a kopott zöld kanapén. A disszertációmról beszéltünk, a profnak tetszett a legutóbbi fejezet, bár szerinte én a státuszomnál fogva nem tárgyalhatnám így a vallásokat. Sőt, valójában az, aki egy vallás követője, nem is foglalkozhatna a vallások összehasonlításával, mert elfogult.

Lehet, hogy igaza van, én mégis ragaszkodom a témához. Ő pedig megértően mosolyog. Megkérdezte, hogy eldöntöttem-e már, mi legyen az örök fogadalommal. Nem döntöttem el semmit véglegesen, mondtam. Biztos? Nem, még ez sem biztos.

Erre leült mellém, és megint a kezébe vette a kezem. Simogatta, csókolgatta a tenyerem, az ujjaimat. Bevette a szájába az egyik ujjamat, és szopogatni kezdte. Teljesen süket lettem. Az egyik pillanatban még hallottam az autók zaját odakint, aztán semmit, csak a cuppogást, és a saját zihálásomat. Mintha süllyednék.

Teljesen erőtlen voltam és teljesen passzív. Csak hagytam, hogy az történjen, amit ő akar. Hosszan csókolóztunk. Harapdálta az ajkam. Félelmetesen jó volt. Nem voltam képes a következményekkel törődni. Csak léteztem. Csak nő voltam egy férfival összefonódva.

A telefon mentett meg. Amikor már nagyon belemelegedtünk az ölelkezésbe és simogatásba, megszólalt a prof mobilja. Csodáltam, hogy nem némította el korábban. És, hogy felvette. Mégpedig habozás nélkül. Teljesen normál hangon beszélt, azt hiszem, a feleségével. Most már nemsokára otthon lesz. Igen, még beugrik kínai kajáért a sarki kifőzdébe. Azt is mondta, hogy szeretlek, kicsim. Mármint a feleségének.

Én meg végignéztem magamon, és elfogott a szégyen. Mit csinálok én itt?  Felugrottam a heverőről, és öltözni kezdtem. Civilben voltam. A prof csak nézett, nem is próbált visszatartani.

- Sajnálom - mondta. - Túl messzire mentem.
- Nem a maga hibája.
- Az enyém is. Nem ismertem fel, hogy egy kislánnyal van dolgom, aki nem tudja, mit akar. Ez hiba.

Ez a mondat az arcomba kergette a vért. És majdnem elsírtam magam.

Első felindulásomban berohantam a legközelebbi templomba, pár perccel zárás előtt. Épp volt szabad gyóntatófülke. Letérdeltem, és keresztet vetettem. A pap már órák óta ülhetett odabent, talán azt remélte, hogy mára végzett. Felsóhajtott és ledarálta a szokásos szöveget, aztán várta, hogy elkezdjem.

Sírással küszködve meséltem el neki, mi történt. A hivatástudatom, a hitem, a tisztasági fogadalmam, a prof, a megalázottság, a kétségbeesés. Fiatal pap volt, az a kenetteljes fajta, aki soha egy őszinte szót nem bír szólni. Ebben a pillanatban pedig az kellett volna. Nem bántam volna, ha lebarmol, ha kiró valami lehetetlenül súlyos penitenciát. De nem tette. Nem jött ki a sodrából egy kicsit sem. Egyenszöveget kaptam, egyenfeloldozással. Tizenöt Miatyánk, tizenöt Üdvözlégy. Nála biztos ez a standard adag, akár emberölésről, akár kis hazugságokról van szó. 

Mire hazaértem, teljesen lenyugodtam. Nem volt katarzis, nem volt szívből jövő megbánás. Sőt, inkább szégyent éreztem, mint megbánást.  Ledaráltam az imákat a kápolnában, de egyetlen szó sem jutott el a tudatomig. Magam elé képzeltem, ahogy a profék kínait vacsoráznak otthon. Tán olyan papírdobozokból, mint az amerikaiak a filmekben? Én még sose ettem kínait.

MC-t nem értem el.

Címkék: szégyen gyónás simogatás megbánás prof

A bejegyzés trackback címe:

https://leticianover.blog.hu/api/trackback/id/tr591673202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

antalbal 2010.04.21. 08:37:17

Ez tényleg nem volt szép és elegáns a proftól. Az pedig külön irritál, ha valaki azt a szót használja hogy kicsim.
Véleményem szerint ezt nem lehet ennyiben hagyni, a profot meg kell büntetni. Alázni kell közömbösséggel, mintha semmilyen érzelmi reakciót nem váltana ki Önből és untatná a beszéde. Ha pedig fizikailag közeledik, szintén nem válaszolni rá.
Személyes tapasztalatom szerint kevés fájdalmasabb dolog van annál, ha nem tudnunk semmilyen érzelmet kiváltani a nőből.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.04.21. 08:52:14

Nagy lépés előre, nagy lépés hátra. Vagy csak megtorpanás? Sztem még nem volt itt az ideje annak, h elmenjenek a végsőkig, de a telefon tényleg kicsit durva hatást tett. Ugyanakkor, a prof szemszögéből, mi mást lehetett volna lépni? Gondolom, hivatalosan dógozott, egy kései órán, amikor már nincsen tanítás. (A felesége tuti tisztában van az órarendjével ...)

Old Man 2010.04.21. 09:54:58

Szép kis alak ez a prof!Nem is igazán érdekli a kedves kis nővér, csak a rutin-eljárást követi.Azt teszi, amit minden /esetleg minden csinosabb/ tanítványával.Szinte gépiesen, nincsen benne semmi személyes, semmi érzelem.Az ilyen ember tanítónak, tanárnak, nevelőnek, szellemi vezetőnek, prof-nak is gyenge, lehet bármilyen nagytudású is.Csak az eszét játssza, persze, csak ő foglalkozhat a vallások összehasonlító elemzésével.Elfogulatlanul, "objektívan"... és erkölcstelenül.Sajnálom szegény kis tapasztalatlan, ártatlan Letit, hogy pont egy ilyen férfiba kellett botlania.Igen, kislány, de a szemébe mondani, hogy nem tudja, hogy mit akar!Csak azért, mert nem dobta rögtön magát hanyatt a zöld kanapén!Persze, akkor a prof.úr már elégedetten mehetne haza a kis feleségéhez, megvolt a mai kaland, szellemi tevékenységet is végzett.Ennyi.Részéről.
Szégyellhetné magát!Helyette inkább a szegény kis nővér szégyelli magát.
De megvigasztalnám!

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.04.21. 10:30:35

@antalbal: @Old Man: Megleptetek a szigorú hozzáállásotokkal. Főleg pasiktól nem vártam volna. Sztem ennél sokkal durvább jelenetek történnek nap mint nap. Én nem látom a profot olyan szörnyűnek, a személyességről meg végképp nem tudhatunk semmit, Leti elég röviden ír a beszélgetéseikről.
Az eszetekbe se jut, h a prof keménysége mögött pedagógiai szándék rejtőzik? Hogy ki akarja provokálni Letiből a döntést? Ami a megbüntetését illeti, sztem hatástalan lenne. Egyrészt a prof bizonyára válogathat, ha ez a hódítás nem jön be, max megvonja a vállát. Másrészt az egyetlen, aki ezáltal bűnhődne, az maga Leti.

Old Man 2010.04.21. 10:39:03

@Gloria Mundi: Nem keménység, hanem érzéktelenség.Érzéketlenség.
Pedagógiai szándék?Ugyan!Neki aztán édesmindegy, hogy hogyan dönt a kedves kis nővér!Pedagógiai szándék!Akkor a presszóban beszélgetne vele, vagy a Duna-parton sétálgatva.Vagy akár az irodájában, dolgozószobájában, de akkor sem a zöld kanapén nyalogatná az ujjait.Szégyellje magát!
Leti meg bűnhődjön?Hát ne!
Hol van MC!

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.04.21. 10:50:13

@Old Man: Szóval az a bajod, h szex is van az egészben? Nem lehet beszélgetni és szexelni? Sztem igen ... A legjobbakat ilyenkor lehet beszélgetni. Letinek nem sima agyalgásra van szüksége ahhoz, h megérezze, nem tartható az az állapot, amelyben van.

Old Man 2010.04.21. 11:16:50

@Gloria Mundi: Nem az a baj, hanem hogy a prof. CSAK szexelni akar, de azt is időben, helyben rendkívül korlátozottan, korlátoltan, a maga önző módján.A kedves kis nővér sokkal jobbat, többet érdemelne!
Persze, a legjobbakat ilyenkor lehet beszélgetni, habár sok ffi ilyenkor a fal felé fordul és elalszik, mások meg felöltöznek és hazamennek a feleségükhöz /csak előtte beugranak a sarki boltba kinaiért/.A szex nem helyettesítheti a beszélgetést, meg a beszélgetés sem a szex-et, de mindent a maga idejében és a megfelelő sorrendben.
Hol van MC?

Tóthi 2010.04.21. 11:17:38

@Gloria Mundi:
Majdnem mondtam, mit csináljon a pedagógiai szándékával. Letícia nem kísérleti nyúl, szerintem orbitális bunkóság, hogy a prof szórakozik vele. Az ürgében annyi az empátia, mint gagyizótól vett fukszban az arany. Etikai érzéke szintén nulla, mert ugye egy professzornál valahol alapvetőnek kéne lenni, hogy nem él vissza a tőle függésben lévő kiszolgáltatottságával. Nem vállalna fel vele egy kapcsolatot, de azért megdöntené, ennek érdekében mindent megtesz (mégpedig mesterien manipulálva) azért, hogy az amúgy is bizonytalan lányban érzelmi kötődés is kialakuljon felé. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy Letícia az átlagnál jóval sérülékenyebb, mert magányos, érzelmi háttere (család) nincs, stabilitását a rend adná, ha éppen nem a kilépést fontolgatná - szóval mindenképpen csúnyán belerondít egy amúgy sem egyszerű helyzetbe.
Letícia már most vesztese ennek az ügynek, a tapasztalatlansága, az ártatlansága, az őszintesége, a lelkiismerete mind ellene dolgozik ebben a játszmában. Annyi a választása, hogy itt kilép belőle, amíg csak az érzelmeit bukja, vagy végigcsinálja, és akkor az önbecsülésének is lőttek.

Tóthi 2010.04.21. 11:19:38

A kommentek nem rögtön jelennek meg?

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.04.21. 11:49:15

@Old Man: Minden nő többet érdemel, mint amit kap, vagy legalább is azt gondolja magáról. Dunát lehet rekeszteni azokkal, akik még egy jó csókolózásban se részesülnek, akármilyen értékes emberek ... Az a baj, h sok az eszkimó, és kevés a fóka. De milyen kevés ...
@Tóthi: Én nem kiabálnám el, h Leti csak vesztesként kerülhet ki ebből. Sztem ennél bonyolultabb a képlet.
MC? Lehet, h megsértődött. Végül is felültették.
Jópofa, ahogy változik az áldozat-üldöző szerep, nem?

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.04.21. 12:32:28

Szerintem mindössze annyi történt, hogy a prof tesztoszteron-antennái simán azt jelezték gazdájuknak, hogy egy kis erotikus játék nincs (nem lenne) Leti ellenére.

És még valami (noha érzem, nem leszek túl népszerű): egy értelmes, harmincas nőtől abszolút elvárható, hogy tisztában legyen a flört, a szex és az érzelmi viharok közötti különbségekkel, és ne úgy viselkedjen, mint egy bakfis az első smárolós házibulin.

Mindez akkor is igaz (szerintem persze), ha a szóbanforgó harmincas apáca.

A 21. században élünk, kedveseim, Európában, egy szekularizált társadalomban.

És most ide lőjetek :-)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.04.21. 12:46:18

@tiboru: Én biztos nem lövök, sztem is elvárható, vagyis az lenne, ha Leti nem volna annyira kislány ebben. Lehet, h a prof nem tudta, mennyire kislány, de az is lehet, h csak rá akarta ébreszteni a valóságra.
A flört-szex-érzelmi viharok szétválasztása viszont nagyon nehéz. Ami az egyik számára csak flört, az a másiknak szerelem. Sose tudni, miből mi lesz. Ez nincs is írásban lefektetve :P

Tóthi 2010.04.21. 12:59:50

@Gloria Mundi:
Mit nyerhet rajta?
Lefekszik a proffal, aki optimális esetben figyel arra, hogy neki is jó legyen. Oké, nyer egy orgazmust. Egyúttal megszegi a tisztasági fogadalmát, és mivel lelkiismeretes, valószínűleg nem azt a megoldást választja, hogy egy gyónással lerakja magáról a felelősséget. Ha otthagyja a rendet, magára marad egy olyan világban, aminek a farkastörvényeivel eddig igazából nem szembesült. Egy ilyen horderejű döntést szerencsésebb lenne tiszta fejjel meghozni. Ha a szexre a döntés előtt kerül sor, nagy eséllyel sokáig bűntudata lesz miatta.
De mit nyer még? Azt a tudatot, hogy sokadik szeretője valakinek, aki tulajdonképpen marhára nem foglalkozik vele. Letícia egyrészt diáklányosan rajong a profért, másrészt alkalmas ismerősök híján rá vetíti ki az elfojtott érzelmeit/vágyait. Szerinted a pasi viszonozza az érzéseit? Mit kaphat ettől a kapcsolattól a titkolt pásztorórá(ko)n kívül?

vén betyár 2010.04.21. 13:10:11

@tiboru: Eljön még az az idő, amikor a kedves kis nővérnél is átveszik az irányítást a hormonok.Amikor más sem hiányzik az életéből, mint egy kis flört, egy kis csintalankodás, pajzánkodás, csókolózás, egyéjszakás kaland.Most még a tanulóidejét tölti.Korosztályához képest kissé lemaradva, sokan ilyen korbán már akár többszörösen elváltak vagy akár visszaeső
csalódottak, megcsalattak és gyakorló félrelépők.
Ő nem diszkókban és plázákban töltötte az ifjúságát, nem házibulikban szocializálódott.Különben meg a jó csikót is be kell törni!

Tóthi 2010.04.21. 13:11:10

@tiboru:
Normál körülmények között igazat adnék neked, de egy apácánál szerintem pont kimaradnak azok a tapasztalatok, amitől a bakfis nővé érik, és gyakorlati szinten különbséget tud tenni a vonzalmak mibenléte és járulékai között. (Saját analóg példa: kamaszkoromban roppant felvilágosultnak éreztem magam, mert alaposan tanulmányoztam a szakirodalmat. Ehhez képest az elméletet sehogy nem tudtam átültetni a gyakorlatba, mert élesben hiányzott, hogy zsigerből reagáljak.
De férfiasabb, neked személyre szabott ;-) példát is említhetek: Dédpapám mesélte, hogy első alkalommal majd' összecsinálták magukat az ellenség lövéseit hallván, aztán a háború végére meg már békésen kártyáztak a lövészárokban. Rutin.)

vén betyár 2010.04.21. 13:15:14

@Tóthi: Ja, most már én is inkább kártyázgatok lövöldözés helyett.Rutin.:P

Csuri / Bariildi 2010.04.21. 13:24:45

Nocsak, milyen parázs vita!
A prof vélhetőleg egy klasszikus pernahajder, ahogy az a nagykönyvben meg van írva (erre nagyon szemléletes Leti leírása, amikor teljesen normál hangon szól bele a telefonba :)), de azért eddig egy érzőbb fajta dúvadnak tűnt.
Nekem is van olyan érzésem, hogy nevelgeti Letit, ki akarja hozni belőle a döntést, hogy ne csak sodródjon az eseményekkel, hanem jusson valamire saját magában azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy marad vagy nem a rend kebelén.
Azt a kommentelők egy része elfelejti, hogy Leti nem teljesen tapasztalatlan a szexben, volt neki férja vagy valamilyen kapcsolata is ha jól emlékszem, sőt tán még abortusza is???
Azt is írjátok: előbb el kellene döntanie hogy kilép, majd aztán jöhetnek a szexuális kalandok.
De hát könyörgöm: ez az egyik fő motivum, amiért a kilépést pedzegeti!!!! Lehet hogy pont valami ilyen kalandra van szüksége, hogy rájöjjön: annyira fontos ez nekem, hogy érdemes változtatni az életemen emiatt - vagy nem!

Old Man 2010.04.21. 13:30:18

@Gloria Mundi: Jó pap holtig tanul.Nem igazán vagyok paphoz hasonlatos, de mostanában tanultam egy új szót, ízlelgetem, kóstolgatom, tetszik.Ha már kufirc, akkor inkább MC, aki mégiscsak katonaember, nem egy ilyen elméleti szakember, mint a prof.Nagyon a begyemben van a "kinai" miatt.Mc minden vonatkozásban igéretesebb!
Türelem rózsát terem.!Kedves kis nővér addig meg csak imádkozzon sokat, meglátja, imája meghallgatásra, xxxxx
xxxxxxxxx xxxxx /moderálva/!

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.04.21. 13:50:55

@Tóthi: Nemtom, miket érez a prof. Lehet, h korántsem olyan érzéketlen, mint gondolod, de azt nem állítanám, h olyan heves érzelmeket táplálna, mint Leti.
Lehet, h Letinek épp arra van szüksége, h egy teljesen magabiztos pasival legyen kapcsolata, aki ráadásul nem ígér neki semmit. Ne a pasiért hagyja ott a rendet. Hanem önmagáért. Másvalaki talán tutujgatná, randizgatna vele, oszt meggondolná magát, mikor arra kerülne a sor, h dönteni kell.
Igen, azok a fontos tapasztalatok nagyrészt kimaradtak, bár valóban volt egy kapcsolata, vőlegénye. Nem abortusza, hanem spontán vetélése.
De sok a kimaradás, úgyhogy most rohamléptekkel kéne pótolnia az érzelmi fejlődést, ami nem lesz egyszerű. Tán MC segíthet, ha ...
@Old Man: Mi bajod a kínaival? Egyik a kicsim-et nem bírja, másik a kínait :)
És, h MC katonaember ... Neked ez már meggyőződésed, pedig semmi nem derült ki róla eddig. :)

Tóthi 2010.04.21. 13:54:29

@Csuri / Bariildi:
Nem felejtettem el. Volt egy, azaz 1 db kapcsolata (a vetélés szvsz most irreleváns), ami azért összehasonlítási alapnak elég karcsú.
A döntés sorrendjén azért lovagolok, mert szerintem pont Letíciának nem mindegy. Olyan benyomást keltett bennem, akinek fontos az adott szó. Ha borít, akkor ne azért borítson, mert nem tudta megtartani.
Nem biztos, hogy értelmesen el tudom magyarázni, de megpróbálom.
Érzek némi különbséget a két eset között:
1. "Elégedetlen vagyok a helyzetemmel, nem biztos, hogy életem végéig apáca akarok lenni, nem tudom feltétel nélkül elfogadni a tekintélyelvűséget, vonz a külvilág, szeretném tudni, megállnám-e a helyemet ott is, ráadásul megérintett a szexualitás, inkább kipróbálom magam a renden kívül."
2. "Nem tudtam megtartani a tisztasági fogadalmamat, méltatlan vagyok Krisztus jegyesének, bűnt követtem el, vállalom a következményeit".

Letícia szigorúbb magához az átlagnál, utóbbi esetben szerintem nagyon nem jó lelkiállapotban indulna neki a világnak. Persze lehet, hogy csak belemagyarázom, ezt ő tudná igazolni vagy megcáfolni.

Old Man 2010.04.21. 13:59:38

@Csuri / Bariildi: Teljesen igazad van, én is Letinek szurkolok.Azt hiszem hogy csak a jóságos proffal nem vagyok kibékülve...@Gloria Mundi: Letinek még egy szál virággal nem kedveskedett, egy kávét nem ajánlott...Vitatkozik, nagyképüsködik...
Kemény katonaember.Tartása van.
Kitartása is.Sztem lőni is tud.
Miles - mi lesz?
:P

Tóthi 2010.04.21. 14:17:18

@Gloria Mundi:
Szerintem Letíciának inkább szeretetre, emberi kapcsolatokra volna szüksége, mint arra, hogy a prof kihasználja. (Az a telefonos jelenet megfeküdte a gyomromat. Egyrészt a nővér számára megalázó bájcsevegés a nejjel, másrészt utána az álságos bocsánatkérés bántó nagyképűsége.)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.04.21. 14:30:00

@Old Man: Azt nem tudjuk, h kávéval kínálta-e, lehet, h csak nem került szóba :) A virág ... hát, sztem az egy más kategória. Sokkal többet ad neki, mint egy szál virág. Ez nem egy szokványos udvarlás, a virág épp, h félrevezető jel lenne.
Szóval katonaember. Ez már tutibiztos :P
@Tóthi: Szted mit csináljon egy nős pasi, ha a felesége felhívja? Ha nem akar lebukni, normál hangon kell beszélnie, nem? Nem azért csinálja, h megalázza a másik nőt, akivel van. De Leti mégis úgy érzi, h ez megalázó. Az ő szempontjából érthető, de ha logikusan végiggondolja, tán neki is nyilvánvaló, h ebben a műfajban ezek a játékszabályok.

Tóthi 2010.04.21. 14:49:07

@Gloria Mundi:
A prof esetében tökéletesen érthető a reakció, de ettől még taszít ez a viselkedés. (Még jobban belegondolva a normál hang oké, node a "szeretlek, kicsim"? A potenciális szerető mellett? Hm. Vastagbőr.)
Viszont Letícia legalább látta, mire számíthat. Viszony egy emberrel, akitől legfeljebb morzsákat kap, és úgy hazudik, mint a vízfolyás. Nem hiszem, hogy ha otthagyja a rendet (az egyetlen biztos pontot az életében), akkor épp egy ilyen zavaros üggyel kéne kezdenie.
Egyébként meg érzelmekben logikát...

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.04.21. 15:11:18

@Tóthi: Lehet, h a szeretlek, kicsim erős dózis, de ha a házaspár így szok elköszönni, akkor fel se tűnik. Már a profnak.
Ha már vki csal, akkor ne kapják rajta ... Ehhez sajna olykor hazudni kell. De hol hazudott a prof ebben a szituban? Mondta, h mindjárt hazamegy, meg visz kínait. Ez biztos igaz is volt. És a feleségét is szeretheti.

Csuri / Bariildi 2010.04.21. 15:20:24

@Gloria Mundi: @Tóthi:
érzelmekben logika egy szál se, pedig szeretjük magunkat azzal áltatni, hogy racionális alapokon döntünk, miközben fenéket....
Letinek tényleg nem egy ilyen kapcsolatra lenne szüksége alapesetben, HA úgy dönt hogy kilép, na de hol tud egy apáca másféle kapcsolatot "beszerezni"??
Azért lett apáca (többek között), mert egyetlen olyan pasi sem volt mellette, aki miatt inkább a zárda falain kívüli világba vágyott volna, nem???
Nem volt, és most sincs.
MC-ből még kisülhet valami (ne tessék vizuálisan elképzelni, ejnye.... :))

Tóthi 2010.04.21. 15:23:25

@Gloria Mundi:
Ez független Letíciától, nekem a hazugság nem fér bele. Vannak ilyen defektes emberek. :-)
Másokat nem akarok megtéríteni, gyakran meg is értem a hazudozókat, de ez a prof nagyon kihúzta nálam a gyufát. Nem tartom korrektnek, amit csinál.

Old Man 2010.04.21. 16:02:36

@Csuri / Bariildi: Örülök, hogy végre megint egy húron pendülünk.Minden tekintetben csak MC lehet a mentőangyala az ártatlan, kedves, angyali kis nővérnek.

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.04.21. 16:10:44

@Old Man: Remélem, MC nem olvassa, mert úgy elmenekül, mint a sicc. Már, ha tényleg pasi, és tényleg szóba jöhet. Még bármi kiderülhet róla. Az is, h Letinek egyáltalán nem tetszik (lehet pasi és lehet akár katona is ettől). Ha 45-50 éves, és szóló, akkor kötve hiszem, h alkalmas lenne komoly párkapcsolatra. (Akkor miért nem jött neki eddig össze?) Vagy ő is lehet nős, csak úgy halkan jegyzem meg ...

Old Man 2010.04.21. 16:36:39

@Carmesina: Özvegy vagy elvált, akár többszörösen is.Csalódott, de nem megkeseredett ember.Nem a saját hibájából nem él tartós, boldog párkapcsolatban.Lehet nős is, aki éppen kifele tart.
De miért menekülne el?Más Cippóra és más Leti.Nincs annyi ideje, hogy fórumon cseteljen, meg blogot is olvasson.Elfoglalt ember, meg különben sem azonosította Cipporát Letivel.Még bármi kiderülhet róla, tán csak az nem, hogy ne tetszene Letinek.A prof után...

Tóthi 2010.04.21. 16:55:32

@Old Man:
Jó kis elméletek. :-)
Nekem a múltkor az jutott eszembe, hogy MC=prof, és azért rendelte a randi időpontjában magához, hogy bevallja, és ne a találkozón derüljön ki.

Old Man 2010.04.22. 07:59:27

@Tóthi: Igen, csakhogy a prof nem az a bevallós, bevállalós fajta...A trükközés rávallna, de sztem ahhoz is lusta...Juj, de a begyemben van!MC-t viszont nagyon hiányolom!Ki lehet, hol lehet?Hol volt, hol nem volt?:)

Hatis 2010.04.22. 11:22:00

Lehet hogy a szélsőségesség hibájába esem, de szerintem a tanerő simán skalpvadászatot folytat. Gyanítom, apácája még nincs a gyűjteményben.

A telefon meg simán parasztság volt. (Elnézést kérek minden rendes földművestől, nem úgy gondoltam...)

Letíciától, és azoktól kérdem, akik gyakorló keresztények: a gyónás (és a kirótt penitencia végrehajtása)tényleg olyan nagy megkönnyebbülést hoz?

Értem, hogy az ember megvallja a bűnét, és az jót tesz a lelki békéjének, de van valami határ?

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.04.22. 19:02:33

Nemtom, mit írtak a többiek, most nincs időm elolvasni.
Remélem, ezzel a prof végleg elásta magát az undorító férgek közé, ahová való.
A kispap meg hülye.

klasztika 2010.04.23. 00:13:41

@Hatis: mit értesz határ alatt? miben?

végigolvasni nekem sincs időm a kommentjeiteket, biztos már minden elhangzott..a prof nagyon tipikusan viselkedik, Leti jobban járt volna MC-vel. persze járt utat...:D

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.04.23. 06:42:53

Hát nem tudom, engem meglepett a kommentek egy irányba húzása (néhány kivételtől eltekintve), főleg pedig az, h egy teljesen ismeretlen, virtuális vkiben reménykedtek, akiről még az is kiderülhet, h sorozatgyilkos :P
Ha ezt a sztorit nem Leti szemszögéből néznétek, hanem kívülállóként, akkor tuti, h nem ez lenne az általános reakció. Úgy látszik, Letinek sikerült titeket teljesen elfogulttá tennie :)
Sajna én már csak halványuló emlékként őrzöm a gyónási érzéseket, de korántsem nyújtott mindig akkora megkönnyebbülést. Inkább vmi elemi reakció lehet attól, aki ehhez szokott. Gyorsan elmondani vkinek (sajna olyannak, aki nem fog neked bólogatni, h milyen jófej voltál), meg gyorsan megpróbálni megszabadulni tőle. De nem megy ...

Attus Germanicus · http://attus.hu 2010.04.23. 08:43:33

@Carmesina: Szerintem inkább a többség már akaratlanul is romantikus regénykéne olvassa a blogot, és előre látja, hogy mi lesz a boldog végkifejlet, ahol Letícia és Miles Christi boldogan élnek, amíg meg nem halnak.

Old Man 2010.04.23. 12:57:57

@Attus Germanicus: Valamint ásó, kapa, nagyharang...

semicilin 2010.05.02. 18:41:08

Sziasztok!

A professzor részéről nézve, nem helyes amit csinált mert egyrészt nem tisztelte az apácát és az Ő elkötelezettségét az Úr felé!
Az apáca részéről, nekem úgy tűnik, hogy nem tiszteli igazán azért amiért "él"!..(tiszteletlenül-közömbösen fogalmaz a vallással,gyónással kapcsolatban)...olyan mintha a "normális" életvitel és az "apácai" életvitel közt lenne de közelebb a "normális" élethez!(testi kapcsolattal járó érzelmek átélésére gondolok)..Erre utalt a következő is: "Felelmetesen jó volt" mikor megcsókolt!
Én azt látom, hogy az apáca nem boldog teljesen, mert nem tud apácaként élni!
süti beállítások módosítása