Másfél év alatt soha nem írtam közéleti dolgokról. Mert ez nem az a napló. De aki gyakorlatilag együtt él egy rendőrrel, az nem vonhatja ki magát az események hatása alól. Meglehet, Ricsi szokatlan viselkedése is erre vezethető vissza. Arra a dühre és tehetetlenség-érzésre, amely most jellemzi őket. Lehet, hogy ennek a negatív hangulatnak köszönhetem, hogy közelebb engedett magához. Keserű öröm.
Minden nap valami újjal fogad. Erről beszélünk telefonon, erről személyesen. Kollégái jelennek meg nála. Söröznek a konyhában és kiabálnak. Nyugdíjasok hívogatják. A régi munkatársak. Ezek tán még dühösebbek. Hallottad ezt? És azt, hallottad? Nem gondolhatják komolyan. Visszakozni fognak. Dehogy fognak. Végigviszik. Miből fogom kifizetni a hiteltartozásom? Mit érdekli az őket? Én ezeknek nem megyek vissza. Nincs az a pénz. Te még hogy bírod odabent? Képes vagy így dolgozni?
Mindenütt dühös emberek. És nyugtalanság.