56. Konzultáció

 2010.05.20. 08:00

A prof ismét behívott konzultációra. E-mail-ben, baráti hangnemben. Most sem tett utalást az incidensre. A kórházból megyek, Emerencia nénit beutalta az orvos pár napra. De úgy tűnik, hamarosan kiengedik. Nincs értelme bent tartani. Mivel el tudjuk látni otthon is, pihenjen csak a saját környezetében. Talán valami hallgatólagos megegyezés mégiscsak lehetséges. Nem sokat mondanak az állapotáról. Gyenge a szíve. Szinte bármikor elmehet.

Valaki van a profnál, várnom kell a titkárnő szobájában. Az asszony munkaideje lejárt,  már össze is pakolt. Kicsit türelmetlen, többször az órájára néz. Végre nyílik az ajtó. A prof biccent, mosolyogva búcsúzik a vendégétől, akiben a dékánhelyettest ismerem fel.  A titkárnő kicsit modorosan udvarol a helyi hatalmasságnak. A prof kicsit fáradtabbnak tűnik, mint legutóbb. Hazaküldi a titkárnőt. Az megkönnyebbülve kapja föl a retiküljét, de látom, hogy elhúzza a száját. Nyilván megvan a véleménye. Inkább rólam, mint a főnökéről.

A prof leültet a kanapéra, és mellém ül. Megint a kezébe veszi a kezemet. Hagyom.

- Hogy van, Letícia?

A kezét nézem. És megszorítom. Visszaszorít.

- Nem vagyok valami fényesen, magister.
- Mi a gond?
- Sokminden.
- Jól sejtem, hogy azon gondolkodik, otthagyja a rendet?

Csodálkozva nézek a szemébe. Aztán eszembe jut, hogy nem Agapé kérte-e meg rá, hogy kifaggasson. Hiszen jóban vannak.

- Ez talán túlzás.
- Vagyis lesz valami az örök fogadalomból?

Megrázom a fejem.

- Akkor mi a megoldás? - kérdi a prof.
- Nem tudom.
- Nem tudja, vagy nem akarja magának bevallani?
- Lehet, hogy igaza van. Nem akarom magamnak bevallani.
- És nekem, bevallja?
- Azt hiszem, önnek mindent bevallok.

Megsimogatja az arcom. Várom, hogy megcsókoljon, olyan jólesne. Levenné rólam ezt a sok terhet, ha csak engedelmeskedhetnék az akaratának. Ha csak vinne a testem, kikapcsolna az agyam, végre nem gondolnék semmire.

- Magának kell döntenie, Letícia. Senki nem dönthet maga helyett. Sem én, sem Agapé nővér, sem a pápa.

Nem csókol meg, csak a hajamat simogatja. Az ölébe hajtom a fejem. Így is jó. Csak egy kicsit gyerek szeretnék lenni.

Címkék: döntés simogatás agapé prof

A bejegyzés trackback címe:

https://leticianover.blog.hu/api/trackback/id/tr861680178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gildor Inglorion · http://gildorblog.blogspot.com 2010.05.20. 08:37:23

hát, igen. nővérként egy kicsit nehezebb. pedig hány ember van, aki soha nem lesz felnőtt. teszem azt, egy pasi, aki csinál egy gyereket, aztán mégis otthagyja a nőt, simán csak azért, mert az neki úgy kényelmesebb, megunta az apaságot.
a szerzetesi életet nem a modern korra méretezték. kéne valami szerzetes lájt, nem? :) egy kicsit viselem a rendi ruhát, de azért néha elmegyek a haverokkal bulizni, piálni... satöbbi.

a nővérkével semmi baj. ellenben a világ egy kicsit megváltozott.

rozsdafarku 2010.05.20. 08:46:54

Nagyon szépem megélt, nagyon szépen megírt, nagyon emberi...
@Gildor Inglorion: Látva, élve ezt a "megváltozott" világot sokszor legszívesebben azt tanácsolnám a kedves kis nővérnek, hogy maradjon csak a kolostor óvó, védő szárnyai alatt.Vastag falak mögött és építsen maga köré is vastag falakat.

Attus Germanicus · http://attus.hu 2010.05.20. 09:29:22

@Gildor Inglorion: Tényleg változott a világ? Miért hiszi mindenki azt, hogy a kereszténység a középkorból származik, nem pedig az ókorból, amikor a világ semmivel nem volt szolidabb, mint manapság?
A szerzetesség pont erről szólt kezdetben, hogy kivonulok a világból, nem akarok olyan lenni, mint a világ. Pont az élét, a lényegét venné el, amit Te javasolsz.

klasztika 2010.05.20. 09:35:05

@Attus Germanicus: abszolút egyetértek. (ezt sosem gondoltam volna, hogy leírom Neked:) )
a világ pont annyira megváltozott, hogy azt gondolja, mindenki, aki valamilyen szinten hisz, csodabogár és 100 évvel korábban kellett volna születnie..

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.05.20. 09:51:35

Még mindig azt érzem, hogy egy méreggel teli pohárból kortyolgatsz - és ennek te is tudatában vagy.
Mégis, az utolsó mondat mindent megmagyaráz. Az ember pedig nem csókolózik az apjával.

ribizli_me · http://flock-snapshot.blogspot.com/ 2010.05.20. 09:56:31

oszinte, egyszeru, emberi.
a prof pedig bolcs, atlatja a dolgokat. erdemes ra figyelni.

Ficus Kinky 2010.05.20. 10:35:38

"- Jól sejtem, hogy azon gondolkodik, otthagyja a rendet?

Csodálkozva nézek a szemébe. Aztán eszembe jut, hogy nem Agapé kérte-e meg rá, hogy kifaggasson. Hiszen jóban vannak."

és az nem jut eszébe a nővérnek, hogy miután smárolt vele, a profnak magától is eszébe jut ez? vagy úgy általában bárkinek egy ilyen felállásban?

a nővér remek úton halad afelé, amit pont el akar kerülni: azon őrlődik, hogy kikerüljön a rendből, hogy felnőhessen, saját életet élhessen, saját döntésekkel, közben pedig egy vén (tapasztalt és magabiztos, emiatt imponáló) pasas "apukát" válasszon, aki miatt megintcsak nem fog felnőni, hanem még pár évig a kislánykája lesz...

Én többet kinézek a nővérből!!

SevenDeadlySins (törölt) 2010.05.20. 12:00:25

Épp a minap került elő a téma hogy vajon mennyire etikus és tudományos valamilyen szándékot feltételezni valakinek a cselekedete mögött. Elvégre mégiscsak valamilyen arroganciára vall ilyet tenni(legeslegelső kommentem), de miért ne tárgyiasíthatnánk.
Nekem úgy tűnik, Letícia jó ember akar lenni aki nem érti hogy a szeretet megbélyegzett.

[Jó hosszú felvezető egy rövidke mondathoz, nemigaz?:)]

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.05.20. 12:01:23

Hoppá. Itten kérem radarozás forgott fenn.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.05.20. 12:08:25

@Attus Germanicus: Ez édes, mintha a középkor szolid lett volna :) Egyetlen kor se volt szolidabb, mint a mostani.
@Ficus Kinky: Ebben igazad van, a prof csak átmenet lehet, de úgy tűnik, és logikus, h kell ez az átmenet.
@21 hónap: A vér szerinti apjával persze nem. De sok szeretői kapcsolat és házasság is létezik, amely ilyen hiányokra épít. Nincs ebben semmi szokatlan.

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.05.20. 13:21:52

@Gloria Mundi: köszönöm a felvilágosítást, ezt eddig nem tudtam :P

@rozsdafarku: mire való az éjszaka? :)
Most én is főzök, mert épp az oviból értünk haza, aztán egy kis takarítás. Tudod, a legfontosabb, hogy a szellemi és a fizikai munkát kiegyensúlyozzuk. Márpedig azt a közel száz oldal elméletet be kell nyalni, úgyhogy a mérleg másik serpenyőjébe is kell pakolni :)

Letícia: elmondod majd, miért radíroztál?

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.05.20. 13:23:29

Elnézést, összekevertem az 55. és az 56. fejezetet. Mea culpa.

Attus Germanicus · http://attus.hu 2010.05.20. 13:54:14

@Gloria Mundi: A középokrban leglaább a látszatra adtak. Legalábbis a mai kor embere ezt hiszi (erre mondta egy tanárom sok éve, hogy minden korban és minden faluban voltak szénaboglyák).

De igazad van, és tulajdonképpen amit mondasz, az csak megerősíti a saját mondókámat, miszerint egyáltalán nem igaz, hogy a megváltozott világhoz kellene a kereszténységnek alkalmazkodnia (mármint módszerekben, ilyesmiben persze, hogy kéne, de alapjaiban nem).

mikénehavóna 2010.05.20. 13:57:33

@Attus Germanicus: van világi szerzetesség, lásd pl. Opus Dei, Krisztus Légionáriusai.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.05.20. 17:21:42

@Attus Germanicus:

"...egyáltalán nem igaz, hogy a megváltozott világhoz kellene a kereszténységnek alkalmazkodnia (mármint módszerekben, ilyesmiben persze, hogy kéne, de alapjaiban nem)."

A kötelező cölibátus módszer vagy alap? Hát a pápai tévedhetetlenség tana?

SevenDeadlySins (törölt) 2010.05.20. 17:22:59

@tiboru: a tévedhetetlenség mind közül a kedvencem:)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.05.20. 17:44:12

@SevenDeadlySins:

Egy frankó erőskezű diktátor esetében még logikusnak is látom, de Őszentsége székéből (trónjáról) már elég régen csak amolyan kartontigrincs-nyüszögés hallszik.

Hála ezért az Úrnak.

SevenDeadlySins (törölt) 2010.05.20. 17:47:49

@tiboru: :) Pedig a Hitlerjugendben igencsak emtanulhatta volna mi az a parancskövetés

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.05.20. 17:56:02

@Attus Germanicus: A kkorban adtak vóna a látszatra? Ajánlom olvasmányként az Udvariatlan szerelmet, a blogomban linkként is elérhető néhány gyöngyszem :) Persze az irodalom nem keverendő össze a valósággal (jé, jé ...), de ha már látszatról van szó ...
Van a gyűjteményben szó mindenféle apátnőkről is, akik érdekes szokásokra tanítgatják a lovagokat, nem akarom idézni :P
A kkorban az emberek nem voltak szívbajosak, egyáltalán.
@tiboru: Még sajnáltam is az öreget most, a portugáliai látogatásán, azt a monstre programot kibírni 20 évesen se semmi. Folyton imádkozni, bárgyún mosolyogni, és kart lengetni (na, legalább ezt már jó korán beléverték ...). Nem irigyeltem. Azért elég kemény anyagból gyúrták ezt a Ratzingert :P

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.05.20. 17:57:14

@SevenDeadlySins:

Engedelmességet tanulhatott (jó hatásfokkal, elvégre látjuk, milyen magasra jutott), de parancsolni (utasításokat adni) is meg kell tanulni - már ha az ember nem arra született.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.05.20. 17:59:04

@Gloria Mundi:

Seven kolléga az előbb utalt a Szentatya szocializációs folyamatára.

Mellesleg nem lepődnék meg, ha a program egy részét dublőr abszolválta volna helyette.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.05.20. 18:07:57

@tiboru: Meglehet. Akkor a dublőr is pap lehet? Egyébként az se volt semmi, h tök érthetően mondott beszédeket portugálul. Jó, h le volt írva, de felolvasni se semmi portugálul :)
Különben herótom van tőle, de az erényeit muszáj elismernem.

Attus Germanicus · http://attus.hu 2010.05.20. 19:10:14

@tiboru: Ez nem egy komment terjedelmében válaszolható meg :-)

A cölibátusnak se most, se a korábbi századokban nem volt semmi értelme. Így állítom, hogy ezt nem az idők változása miatt kellene eltörölni, hanem azért, mert eleve marhaság, úgy, ahogy van, és marhaság volt a középkorban is.

A pápai tévedhetetlenség viszont szerintem teljesen korrekt. Mármint úgy, ahogy ezt a katolikusok VALÓJÁBAN hiszik, nem úgy, ahogy a nem hívők képzelik.

Attus Germanicus · http://attus.hu 2010.05.20. 19:12:05

@tiboru: Se az előző pápa, se a mostani nem élt a tévedhetetlenség eszközével egyetlen alkalommal sem. Ezért Benedek pápa személyiségét ezzel szembesíteni legalábbis furcsa.
(Megjegyzem, az előző három sem, utoljára XII. Pius, talán 1951-ben, ha jól emlékszem a dátumra).

klasztika 2010.05.20. 22:05:45

@SevenDeadlySins: erre kíváncsi lennék bővebben is!

@Attus Germanicus: erre nekem azt mondták, hogy egyházszakadáshoz vezethet, hiszen az öreg papok nem örülnének neki..hát, nem tudom. persze nagyon érik a döntés, de addig, amíg a pápai korcsoport 70+, esélytelen még felvetni is.

ja, és érdekelne ennek a mondatodnak a kifejtése: "Mármint úgy, ahogy ezt a katolikusok VALÓJÁBAN hiszik, nem úgy, ahogy a nem hívők képzelik."

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.05.20. 22:21:19

@Attus Germanicus: A cölibátus marhaságával egyetértek, kapálóztak is ellene az akkori klerikusok ezerrel, jó sokáig. Nehéz volt keresztülvinni.
Tévedhetetlenség: nem mindenben, csak a hitet, hitigazságokat illető dolgokban tévedhetetlen ... Bár ez megintcsak abszurd, sztem, de logikus, h ezt kell beadni a népnek. Különben fejetlenség vagyon.

Attus Germanicus · http://attus.hu 2010.05.20. 22:50:21

@Gloria Mundi: Nem annyira abszurd. Ha elhiszed, hogy van Isten, ha elhiszed, hogy az Isten szereti az embert, és szereti az Egyházat, ebből majdnem egyenesen következik logikailag, hogy az Isten nem engedi, hogy az Egyház a szilárdan megvallott hitben (tehát nem a napi cselekedetekben!) tévedjen.
Az Egyházat pedig a pápa képviseli.

Attus Germanicus · http://attus.hu 2010.05.20. 22:53:54

@klasztika: A tévedhetetlenség akkor igaz (mármint a katolikus hit szerint), amikor a pápa
- ünnepélyesen
- Péter tanítószékéből ("ex cathedra Petri")
- hit és erkölcs kérdésében
- a világegyház püspökeivel összhangban
nyilatkozik.
Azaz a tévedhetetlenség köre SOKKAL szűkebb, mint ahogy azok gondolni szokták, akik nem ismerik pontosan az erre vonatkozó egyházi tanítást.
Egészen pontosan 2 (kettő) darab pápai nyilatkozatra vonatkozik összesen, az egyik 60 éve, a másik 150 éve volt (XII. Pius és IX. Pius voltak az elkövetők).
Azaz például az utolsó 5 pápa (a mostanit is beleértve) nem élt ezzel a lehetőséggel soha.

Attus Germanicus · http://attus.hu 2010.05.20. 22:56:34

@klasztika: Ne viccelj, volt egy II. Vatikáni Zsinat 1962-65-ben. Abból se lett egyházszakadás (ill. lett, csak kb. ezren léptek ki, és kicsivel többen maradtak), pedig az is elég keményen megváltoztatott dolgokat, mondhatni fenekestül felforgatta az Egyházat. Szerintem a II. Vatikánum eltörölt nagyjából 6-7 olyan hibás egyházi gyakorlatot, amelyek súlya egyenként kb. a kötelező cölibátuséval volt azonos. És mégis túlélte az Egyház, sőt.

SevenDeadlySins (törölt) 2010.05.20. 23:01:51

@klasztika: Ez a legelrugaszkodottabb, a legalátámaszthatatlanabb állítás amit a katolikus egyház valaha is hirdetett s amitől már nem tud szabadulni! Az egyházi dogmatizmus non plus ultrája, szinte gyönyörű látvány, ahogy felnagyítja és szimbólumként hirdeti mindazt a rosszat, amit a katolikus egyházhoz kötünk.

@Attus Germanicus: Mert ha elhiszed hogy az egyház a szilárdan vallott tételében téved, akkor abból logikusan következik, hogy a pápai tévedhetetlenség szimplán Overkill

Attus Germanicus · http://attus.hu 2010.05.20. 23:06:46

@SevenDeadlySins: Abszolút logikus, amit írsz. Ezért is mondom, hogy szerintem semmi abszurd nincs a tévedhetetlenségben.
Ugyanis, ha valaki hisz az Egyházban, akkor abból logikusan levezethető a tévedhetetlenség, ha meg nem hisz, akkor persze pont az ellenkezője.
De a kérdés egyszer sem a pápai tévedhetetlenségen áll vagy bukik, bármelyik oldalról indítod a gondolkodásod, csak következményként jutsz hozzá.

Az viszont, hogy a legalátámaszthatatlanabb tanítás volna, erősen vitatom, sőt, szinte az egyetlen, ami logikusan következik az Egyház alapjaiból. Mondhatni a pápai tévedhetetlenség hiánya volna furcsa.

SevenDeadlySins (törölt) 2010.05.20. 23:20:38

A vita erejéig készségesen elfogadom hogy nemcsak koherens a többi katolikus tétellel de szükségszerűen következik is belőlük és viszont. Azonban annyira amíg ezek az állítások levezethetők de legalább is nem állnak élesen szemben a nem katolikus filozófiákkal, addig ez a tétel csak és kizárólag az általad említett hagyományból fakad.

Megint csak a levesestál példája, ahol is.. már a többi keresztény egyház is a tálon kívül van és szerintem jogosan vélik úgy hogy

ez egy nagyon súlyos kijelentés hatalmi természetű kérdés és amennyiben ezt az egyházi narratívába mélyen bele akarják ágyazni akkor nem a Tétel nyer legitimációt hanem az egyház szakad bele

Attus Germanicus · http://attus.hu 2010.05.20. 23:27:32

@SevenDeadlySins: Szerintem meg csakis félremagyarázva tartható hatalmi természetűnek és súlyosnak. Hiszen a pápa akkor, és CSAK akkor tévedhetetlen, amikor ugyanazt mondja, mint a világ püspökei. Ha valami mást akarna keresztülvinni, mint amit az Egyház nélküle is hisz, akkor úgyis borulna, mert arra nem vonatkozna a tévedhetetlenség.

klasztika 2010.05.20. 23:28:35

@Attus Germanicus: jólvanjólvan, én csak közvetítettem egy érintett véleményét:D

SevenDeadlySins (törölt) 2010.05.20. 23:29:26

@Attus Germanicus: De az a tétel hogy bármilyen körülmények közt valakit nem enged az isten tévedni hihetetlen

Attus Germanicus · http://attus.hu 2010.05.20. 23:34:32

@SevenDeadlySins: Valakit? Valakiket! Az egész Egyházat! Nem egy személyre vonatkozik az állítás!

Persze lehet így is hihetetlen, hisz' hihetetlen már önmagában az is, hogy létezik egy személyes Isten :-)

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.05.21. 21:35:23

@Attus Germanicus: ez szép érvsorozat volt, gratulálok. A tárgyi tudásod pedig szintén elismerendő.

Én meg egy marha vagyok, mert nem ma volt a zh, hanem kedden lesz. Álltam az üres előadó ajtajában, mint a hülyegyerek :))

vén betyár 2010.05.22. 00:01:10

@21 hónap: Már Lenin is megmontta:
"Figyelni!Figyelni!Figyelni!"

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.05.22. 10:44:41

@21 hónap: A katolicizmus a maga koordinátái között baromi racionális tud lenni, csak baromi irracionális alapokra épít :) Ez benne a szép.
Szegény, most hiába virrasztottál éjjel? Szar lehet :(
Lenin mindent megmondott, és tévedhetetlen volt ... :)

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.05.22. 19:28:58

@Gloria Mundi: annyira nem hiába, mert még lesz meccs. Még mindig jobb, mintha péntek helyett mentem volna kedden :P
süti beállítások módosítása