204. Egy szempár

 2011.03.25. 08:00

Tizenkilenc fiú. Nem mentünk be a terembe, amíg be nem csöngettek. Colos pár perccel nyolc előtt mutatott be a csoportnak. Nem sokat mondott, csak a nevemet, meg azt, hogy én fogom a némettanárt helyettesíteni. Aki kikezd velem, annak vele gyűlik meg a baja. A fiúk nevettek. Kétértelmű volt, és nem véletlenül. Aztán Colos elrohant, rá is várt egy osztály. Valamelyik lyukas órában beszélhetnénk. Majd egyeztetünk. Az iskolában akar társalogni? Gondolom, nem.

Most itt a tizenkilenc srác. Mindenféle van közöttük. Nagyrészt kialakulatlanok, esetlenek. Már nem gyerekek, de még nem is férfiak. Idén érettségiznek. Nagyok az elvárások velük szemben. Pedig egészen máson jár az eszük. Feszültséget érzek a levegőben. Kényelmetlen. Kiosztom a magammal hozott szöveget. Szerencsére eleve húszat nyomtattam, nem tudom, hol lehet fénymásolni az iskolában. Leülök a tanári asztalhoz, sorban felszólítom őket. Aki olvas, annak beírom a nevét a felskiccelt ülésrendbe.

Szinte egyikük sem tud szépen olvasni németül. Javítom a kiejtésüket. Segítek a fordításnál. Járkálok köztük. A fejek lehajtva. Mindenki a papírja fölé hajol. Bár látom, hogy nem teljesen köti le őket a szöveg. Várom, hogy ki nevet ott, ahol nevetni kéne. Két ember. Ezek szerint a többiek nem értették a lényeget. Túl nehéz szöveget választottam?

Aztán végre egy gördülékenyen olvasó fiú. Közelebb sétálok hozzá.  Ültében is látszik, hogy jó magas, és karcsú, de nem az a csontos fajta, inkább kecses. Vagy csak sejtem, hogy az. Mikor felnéz, akkor ugrik be, ki valójában. Csabi. Akit Angéla majd' egy éve megvádolt. Akkor nem láttam személyesen. De az iwiw-es fotóiról felismerem. Majdnem elárulom magam örömömben, hogy kvázi ismerősre akadtam. Aztán csak megdicsérem, mert szép a kiejtése.

A tekintete is szép. Csinos fiú, és ezt tudja is magáról. De nem tűnik nagyképűnek. Felidézem, miket tudok róla. Nyilvánvaló, hogy őt máris megjegyeztem. Míg a többiek arca csak kavarog bennem, eltart majd egy ideig, hogy megkülönböztessem őket. Csabit akkor se felejteném el, ha nem láttam volna korábban a képeit. Nem az a fajta jelenség, akit elfelejt az ember. Kiváltságos, sose kell figyelemért harcolnia.

Óra után odalép hozzám. Elfogódottság nélkül szólít meg.

- A tanárnőt igazából Letícia nővérnek hívják, ugye?
- Így hívtak.
- Ezek szerint kilépett a rendből.
- Valahogy úgy.
- És Angéla nővér? Ő is kilépett?

Hirtelen nem jutok szóhoz.

- Ő még nem volt nővér.
- Tudom. Angéla. Beszélgettem vele még a tavalyi táborban. Ő emlegette a tanárnőt. Gondoltam, megkérdezem, mi van vele.
- Szintén elhagyta a kongregációt.

A sötétbarna szempár egy pillanatra rám szegeződik. Mennyit tud ez a fiú? És miért kérdezősködik Angéla után?

- Értem. Illetve sajnálom. Vagy nem kell sajnálni?
- Talán nem. Nem kell sajnálni.

Címkék: német tanítás fiúk

203. Első nap

 2011.03.23. 08:00

Nem tudtam mikor elmondani neki. Vagy nem akartam. De felhívott a gimnázium igazgatója, hogy másnap már menjek is. Az első óra mindjárt az érettségizőknél. Reggel nyolckor. Semmi anyagom nem volt hozzá. És Ricsi miatt nem is nagyon tudtam készülni. Valami szöveget kerestem, hogy legyen mivel nyitni. Ismerkedési óra. Akárhogy is sül el, most már muszáj belevágni.

Ricsi nem értette, miért kelek fel hatkor. Mondtam, hogy dolgozni megyek. Dolgozni? Hová? Magánórám van ilyen korán? Akár lehetne is. Csak annyit válaszoltam, hogy tanítok. Nem volt kedvem ott és akkor megvitatni az egészet. Megvonta a vállát, és visszaaludt. Vagy legalább is visszafeküdt. Azzal, hogy neki csak később kell bemennie.

Az öltözködésen nem kellett gondolkodnom. Előre előkészítettem a ruhákat. Nem túl konzervatív, nem is kihívó. Elegáns, csinos. Tudom, hogy mind a húsz fiú árgus szemekkel fog nézegetni. Először kényelmetlen lesz. De majd megismerem őket. És akkor ők is másra fognak figyelni. Nem a szoknyám hosszára. Vagy a blúzomra.

Félénken nyitok be a tanáriba. Fél nyolc, odabent csak néhány ember lézeng. Majdnem mindenki reverendában. Nő egy sincs. Felnéznek, mikor köszönök. In aeternum, amen. Colos sehol. Próbálom feltérképezni a helyzetet. A 12/B-ben lesz órám. Talán jobb, ha megkeresem a naplót. Megnézem a terembeosztást. Senki nem jön oda hozzám, mintha láthatatlan lennék. Minden asztal valakié. Azt se tudom, hová ülhetnék. Hirtelen úgy tűnik, túl korán jöttem.

A napló nincs a fakkjában. Hát persze, biztos a másik tanár vitte el. Párhuzamosan latint tart valaki. Akkor majd utólag beírok a naplóba. Terembeosztás. Keresem a falon. Igen, itt van. Megpróbálom megjegyezni. De ahogy elfordulok, azonnal elfelejtem. Fel kell írnom. Harmadik emelet 36-os terem. Ha most elindulok, túl hamar ott leszek. Azt sem tudom, kell-e kulcs. Vagy a termek nyitva vannak. Vajon ez osztályterem, vagy csak bizonyos órák alkalmával használják? Legjobb lesz, ha mégis megkérdezem. De kitől?

Végignézek a tanárokon. Különös, hogy senki sem néz rám nyíltan. Biztos figyelnek, de nem kérdeznek semmit. Segítőkészségnek nyoma sincs. Talán tartanak valamitől? Kellemetlen nekik, hogy nő vagyok? Ellenzik a felvételemet? Mikor elindulok az egyik civil ruhás felé, nyílik az ajtó. Colos az. Bármilyen furcsa, ettől megkönnyebbülök egy kicsit.

Azonnal odajön hozzám. Bemutat a többieknek. Úgy általánosságban, elmondja a neveket, persze képtelen vagyok őket megjegyezni. Vállalja, hogy elkísér a teremig. És az osztálynak is bemutat. Nem, kulcs nem szükséges. A napló valóban a másik tanárnál van. keríteni kellene egy névsort. Írassam fel a fiúkkal egy papírra a nevüket. Majd utána megoldjuk. Mikor odaérünk a teremhez, még nincs ott senki. A folyosónak az a része kihalt. Ácsorgunk a bejárat előtt.

- Lili jól van? - kérdezi Colos hirtelen. - Láttad mostanában?
- Tán két hete. Jól van.
- Szeretném én is látni.
- Nem, ez nem lenne jó ötlet.
- De hát a lányom. Akárhogyan is, nagyon szeretném látni. Nem tudod elképzelni, milyen ez.
- Kérlek. Ne most.
- Igazad van, ez most nem alkalmas pillanat. Sajnálom. De mikor? Mikor beszélhetnénk róla? 

Felsóhajtok. Végre szállingózni kezdenek a diákok.

Címkék: tanítás izgalom tanári

202. Amíg te alszol

 2011.03.21. 08:00

Besötétedett. Pár méterre fekszik tőlem. Alszik. Nem merek villanyt gyújtani. A billentyűzet kopogása is túl hangos. És a számítógép ventilátora. Néha fülsüketítőnek hat.

Én is aludni szeretnék. Minden tizedik percben elhatározom, hogy felállok. Kikapcsolom a gépet. És mellé fekszem. De mégsem teszem. Szinte vakon gépelek.

Ma nagyon szomorú hírt kapott. Egy barátja hirtelen meghalt. Szívinfarktus, azt hiszem. Nem volt sokkal idősebb nála. Mostanában nem találkoztak, mindig csak halasztgatták. Egyiknek se volt ideje meginni egy sört. Majd, majd, majd. Aztán sose lett majd. Nem érti. Hogy miért nem bírtak még egyszer találkozni. Most, hogy visszagondol, nem jut eszébe egyetlen elfoglaltság sem, ami valóban akadálya lett volna. Mintha üres lenne a múlt. Csak a hiány van benne. Az elmulasztott találkozás hiánya.

De nem akart beszélgetni. Szeretkezni akart. Aztán elaludt. És én itt ülök a gép előtt. Félek. Minden hitem ellenére.

Címkék: hirtelen halál

201. Elbeszélgetés

 2011.03.18. 08:00

Úgy döntöttem, nem kérem ki Ricsi véleményét. Tudom, hogy lebeszélne róla. Elsősorban Colos miatt. De talán nem csak ezért. Talán nem nézi ki belőlem, hogy elbánok azokkal a langaléta tizenéves fiúkkal, akik biztos feszegetik majd a határokat. Én viszont ki akarom próbálni magam.

Végre intézményesen is taníthatnék. Ilyen lehetőséget a rendben nem kaptam. Agapénak másra kellettem. Olykor helyettesíthettem, ha nagyon nem volt kit küldeni. De legtöbbször olyan órákon, amelyekhez nem értek. Nem is erőltettem, hogy haladjunk a tananyaggal. Ilyenkor vittem valami szöveget, azt elemeztük. A diákok mindig élvezték. Meg is kérdezték olykor, miért nem tanítok. Sokkal jobban élveznék, ha én lennék az irodalom-tanáruk, mint az, aki. Tartok tőle, hogy ez az irodalomtanárok fülébe is eljutott. Biztos nem örültek neki.

Colos megszervezte a találkozómat az iskola igazgatójával. Nem ismeretlen számomra. Korábban is volt alkalmunk beszélgetni. Csak akkor más minőségben. Mindketten szerzetesek voltunk. Most már csak ő az. Én meg a renitens rendelhagyó. Lehet, hogy emiatt nem is fog felvenni. Nem akar konfliktust az én volt kongregációmmal. Ha bárkit is érdekel odaát, hogy mit csinálok. De hátha, sose lehet tudni. Aztán az is felmerülhet benne, hogy a fiatalokra rossz hatást teszek. Felpiszkálja a fantáziájukat, miért hagytam ott a rendet. Mitagadás, tizenéves srácok ennél kevésbé izgalmas dolgok miatt is sokat fantáziálnak. Nem lehet tőlük rossz néven venni. Vagyis nem csodálnám, ha az igazgató udvariasan közölné velem, hogy rossz ötletnek tartja az egészet. De akkor miért fogad?

Colos kísér be az irodába. Bátorítóan mosolyog. Nem olyan megtört, mint a múltkor. Igaz, az más helyzet volt. Nagyon visszafogottan öltöztem fel. Nem úgy, ahogy az utóbbi időben szoktam. Bár Ricsi szerint még így is visszafogott vagyok. De a kezdetekhez képest azért merészebb. Erre a megbeszélésre majdnem úgy mentem, mintha még szerzetes lennék, csak civilben.

Az igazgató ügyes ember hírében áll. Testes, de nem elhízott. Alig magasabb nálam, férfiben inkább alacsonynak számít, de Colos mellett persze szinte mindenki törpének néz ki. Az ilyen testalkatú emberekre jellemző módon folyton nagyobbnak próbál látszani, mint amekkora. Egyenes derékkal jár. Kopaszodik, és könnyen dühbe gurul. Tud nagyon barátságos lenni, de zsarnoki is. Mikor mi áll az érdekében. Tartok tőle egy kicsit.

Furcsállom, hogy Colos is helyet foglal. Miért marad bent? Nem értem.

- Kedves Letícia, örülök, hogy ismét láthatom. Bár azt sajnálom, hogy már nem rendi ruhában.
- Egy kicsit én is sajnálom, higgye el, atyám.
- Hogy szólítsam egyébként? A polgári nevét nem is tudom.
- Anna. Itt van az életrajzom, a diplomáim, ami csak kellhet.

Azt igazgató elveszi a dossziét, de nem nyitja ki. Leteszi a hatalmas íróasztalra, amelyen meglepő módon semmi jele számítógépnek.

- Anna. Rendben. Nos, kedves Anna, Antal atya szerint ön szívesen helyettesítené szerencsétlenül járt német tanárunkat.
- Úgyis állást kerestem. És nagyon szeretek tanítani.
- Azt tudja, hogy ez nem állás. Nem is tudjuk pontosan, mennyi időről lenne szó. De ebben a félévben már valószínűleg nem tér vissza a munkatársunk.
- Tudatában vagyok annak, hogy csak helyettesítés, persze.
- Tanított a saját iskolájukban?
- Nem, ott más feladatokat bízott rám a főnökasszony.
- Agapé nővér.
- Igen.
- Hogy van a drága főnökasszony? Tartja vele a kapcsolatot?
- Igen. Tudomásom szerint nagyszerűen van.
- Nocsak. Szóval tartják a kapcsolatot. Ezek szerint békében vált meg a kongregációtól.

Biztos vagyok benne, hogy az igazgató pontosan tisztában van a részletekkel. Nyilván felhívta Benedictát is, mikor Colos vagyis Antal atya előállt az ötletével. Ha eddig jutottam, Benedicta jóváhagyását is bírom. Sőt, talán Agapé is tud az egészről. Hogy lehettem annyira naiv, hogy azt gondoljam, az igazgató bármit is kockáztat?

- Nem teljes békében. De azóta javult a helyzet.
- Nagyszerű. Ezt nagy örömmel hallom, Anna. Nincs annál szomorúbb, mint mikor egy szerzetes haraggal hagyja el a rendet. Higgye el, az elöljáróknak ez fáj a legjobban. Hiszen olyanok vagyunk, mint egy család.

Némán bólogatok.

- Nézze, az az igazság, hogy vannak fenntartásaim. Nem a szakmai felkészültségét illetően. De soha nem tanított.
- Magántanítványaim voltak. Most is vannak.
- Értem. Ez persze örvendetes, de mégsem ugyanaz. Itt fél osztályokat kell kordában tartania. Egy fél osztály húsz fiatalembert jelent. Gondolom, ez nem lepi meg. Önöknél is magas az osztálylétszám.
- Nem lep meg. Helyettesítettem néhányszor a gimnáziumban. Egész osztályokkal is sikerült megtalálnom a hangot.
- Lányokkal, kedves Letícia. Elnézést, Anna. Nem áll rá a szám. Lányokkal azért sokkal könnyebb, ezt maga is tudja.
- Lehet, hogy könnyebb. De úgy érzem, sikerülni fog itt is.
- Örvendetes, hogy ennyire meg van róla győződve. Nem is tudom. Ha Antal atya nem ragaszkodott volna annyira, hogy hívjam be magát ...

Ez most azt jelenti, hogy semmi esélyem? Colos mögöttem ül, nem szól semmit. Ránézni nem tudok, ahhoz meg kéne fordulnom. Várok. Könyörögni nem fogok egy helyettesítésért, amelyre nem is én jelentkeztem. Vagy az igazgató csak érzékeltetni akarja, hogy mennyire ő uralja a helyzetet? Hogy mindjárt tudjam, hol a helyem?

- Nézze, Anna. Van itt még egy kérdés. Amennyiben együtt fogunk dolgozni, alkalmazkodnia kell az itteni szabályokhoz.
- Természetesen.
- Nem tudom, hogyan él, mióta elhagyta a kongregációt. Ne értsen félre, nem akarok beleavatkozni a magánéletébe. De a fiainknak nagyon fontos a példamutatás. Vannak olyanok, akik ismerik magát régebbről. Nem titkolhatjuk el, hogy kicsoda valójában. Éppen ezért elég kényes lenne a helyzete. A fiúk olykor meglehetősen impulzívak. Elképzelhető, hogy nyíltan rá is kérdeznek erre-arra. Amennyiben úgy döntök, hogy megbízom a helyettesítéssel, ragaszkodom hozzá, hogy a lehető legkevesebbet mondja el a kongregációból való távozása körülményeiről. Ne legyen ez téma.

Hallgatok. Mi lesz még ebből? Miféle szabályokat fog felállítani az igazgató? Nem beszélhetek nyíltan a diákokkal. Mintha takargatnivalóm lenne.

- Nem áll szándékomban a magánéletemről társalogni az órákon. Épp elég más téma is adódik.
- Pontosan. Akkor ez világos.
- Világos.
- Még valami. Elvárjuk, hogy a közösségi és vallási ünnepeken részt vegyen, amíg az iskolánkban tanít. A vasárnap reggeli misék nem kötelezőek. De olykor nem árt, ha ott is látjuk.

Most akkor mégis felvesz?

- Ami az öltözködést illeti, nem vagyok annyira szigorú, mint maga. Nem szerzetes már, tehát nem is kell annak tűnnie. Persze nem arra biztatom, hogy miniszoknyában jöjjön dolgozni, ez egyértelmű. De nyugodtan öltözzön úgy, ahogy szokott.
- Rendben.
- Férjhez ment már?

Erre a kérdésre nem számítottam. Hogy jön ez ide?

- Nem.
- De tervezi a közeljövőben?
- Ne haragudjék, igazgató úr, de miért fontos ez?
- Körültekintőnek kell lennem.

Attól tart, hogy teherbe esem? De hát így is, úgy is csak fél évre venne fel. Akkor nem mindegy?

- Nem is tervezem.
- Nos, akkor minden fontosat megbeszéltünk. Hamarosan értesítjük a döntésről. Minél hamarabb el kellene kezdeni a tanítást, ezért egy-két napon belül döntünk.
 

Címkék: munka igazgató meghallgatás

200. Ilyen is tud lenni

 2011.03.16. 08:00

Babyface és családja. Mindeddig nem találkoztam a gyerekeikkel. Mindig a nagyszülőknél voltak, ha meghívtak bennünket. Ez az első alkalom, hogy látom őket. Nem annyira kicsik már, három és öt évesek. A nagyobb kislány, a kisebb fiú. A lány, Julcsi, lyukat beszél a hasunkba. Nagyon okos, választékosan fogalmaz. Nincs rózsaszínbe öltöztetve, amit nagyra értékelek. Kicsit tudálékos, de ez egyelőre még jópofa. Dirigálja az öccsét. Aki olykor hagyja magát, olykor nem.

Persze figyelem Ricsit. Az eddigiek alapján úgy gondoltam, nem érdeklik a gyerekek. Aki ennyire tiltakozik a saját gyerek gondolata ellen, az a másét se fogja ajnározni. Ezért lep meg annyira, hogyan játszik Botonddal. Nincs benne semmi mesterkélt, semmi leereszkedő. Olyan őszintén élvezi, hogy szíven üt. Én nem tudok ilyen elfogulatlan lenni gyerekekkel. Ricsi ül a szőnyegen, tologatja az autókat. Millió autó van mindenütt. A legkülönbözőbb méretűek, minőségűek, anyagúak. Amit szét lehetett szedni, azt Botond minden bizonnyal szétszedte. Összerakni még nem igazán tudja. De szétszedni annál inkább. Azt a buszt is szét fogja cincálni, amit mi vittünk neki ajándékba. Az anyja szerint huszonnégy órán belül. Babyface büszkén mosolyog.

Ricsi mesél a saját kiskoráról. Hogy ő is mindent szétszerelt. Később aztán össze is rakta. Úgy látszik, ennek így kell lennie, és kész. Egy igazi fiú szerel. Nesze neked sztereotípiák. Aztán Botond mesekönyvet hoz, és Ricsinek abból kell felolvasnia. Az is valami autós vagy vonatos. Járművek vannak benne, annyi biztos. Julcsi is csatlakozik a csapathoz. Megpróbálja magára vonni Ricsi figyelmét. Úgy vonzza ez az ember a gyerekeket is, mint a nőket. Akár a mágnes.

Hazafelé menet hallgatunk egy ideig. Nem tudom, megkérdjem-e. Nem akarom felhozni már megint ugyanazt a témát. Épp elég kínos úgyis, vitatkozni nem szeretnék. Aztán végül ő hozza fel.

- Sajnálom, Panni. Nem tudtam, hogy ott lesznek a gyerekek.
- Mit sajnálsz rajta?
- Hátha neked ez most fájdalmas. Olyan csöndes voltál. Visszahúzódó. Nem játszottál velük.
- Te remekül lefoglaltad őket. Nem volt rám szükség.
- Elszomorított?
- Mi? Hogy nincs rám szükség?
- Nem, ez egyébként is ostobaság. De maga a tény. Hogy gyerekek között vagy.
- Ugyan, miért szomorítana el? Csak elgondolkodtatott.
- És mire jutottál?
- Inkább hagyjuk. Biztos félreértenéd.
- Nem értem félre. Mondd csak.
- Meglepett, hogy milyen jól kijössz a gyerekekkel. Nem gondoltam volna.
- Miért is ne? Szeretek velük lenni. Kispap koromban még hittanos csoportom is volt. Élveztem, akármennyire furcsa ez neked.
- De hát akkor miért? Mindegy, ebbe ne menjünk bele.
- Miért nem akarok sajátot?
- Kézenfekvő a kérdés. De ha nem akarsz, ne válaszolj.
- Nézd, ez nem egyszerű. Olykor én is elképzelem, hogy családom van. Persze, hogy felmerült már bennem. De túl sok a kétely. Tartok attól, hogy nem tudnék kitartani a feleségem mellett. Már, ha lenne. Ha elmúlna a szerelem, csak kötelességtudatból nem bírnék vele maradni. Viszont tisztában vagyok vele, milyen csonka családban felnőni. Nem akarom, hogy a saját gyerekeim úgy járjanak, mint én. Egyszerűbb, ha bele se megyek az egészbe.

Nyelek egyet. Ezek szerint azt nem tudja elképzelni, hogy kitartson mellettem, vagy akárki más mellett, ha már nem szerelmes. Márpedig a szerelem nem tart örökké. Hozzávetőlegesen addig tart, ameddig Riával együtt volt. Vagy tán egy kicsit tovább. Utána jön egy következő nő?

- Ezt mindig így gondoltad?
- Nem, amikor megnősültem, másképp gondoltam.
- A feleséged mellett ki bírtál volna tartani?
- Akkor azt hittem, igen. Ő döntött úgy, hogy legyen vége.

Valószínűleg itt van a probléma gyökere.

Címkék: gyerekek ricsi babyface

199. Fiúiskola

 2011.03.14. 08:00

Úgy alakult, hogy Colossal napi e-mail kapcsolatban vagyok. Mintha szüksége lenne valakire, akivel beszélhet. És aki nem az elöljárója, nem a gyóntatója. Nem értem, miért pont én. De nem tudom, hogyan bújhatnék ki az egész alól. Nem árulás ez Angélával szemben? Mintha Colos letett volna arról, hogy megkeresse Angélát. Ennyire fél a találkozástól? Akkor végül is mit akar? Bűnbocsánatot? Tőlem? Vagy csak azt az érzést, hogy így kapcsolatban lehet a gyerekével?

Kérte, hogy küldjek át legalább egy fotót. Angéla nem pakolgat fel fényképeket egyetlen közösségi portálra sem. Nem az ő stílusa. Onnan tehát nem tájékozódhat Colos. Nekem van képem a kislányról, de nem tartottam helyesnek, hogy továbbítsam. Nem, ezt Angélának kell eldöntenie. Lehet, hogy Colos egész idő alatt arra játszik, hogy ne bírjam tovább, és beszéljek Angélával róla?

Ricsi egyelőre nem tért vissza a témára, de tudom, hogy meg fogja tenni. Győzködni fog, hogy szakítsam meg vele a kapcsolatot. Szerinte hagytam magam megvezetni. Most aztán próbálhatok megszabadulni Colostól, nem fog menni. De félni nem félek tőle. Nem hiszem, hogy ártani akarna nekem. Ahogy előre megfontoltan Angélának sem akart. Úgy hiszem.

Ráadásul most azt írja, hogy sürgősen szükségük lenne német tanárra a gimnáziumban. A német tanár, aki egyébként civil, nem szerzetes, balesetet szenvedett. Hónapokig fog lábadozni. Nem akarnak felvenni senkit a helyére. Nem is tehetik. De helyettesíteni kéne. Megoldható lenne, hogy vállaljam? Nem fizetnek persze sokat. És tizenhat-tizennyolc éves fiúkat tanítani nem éppen könnyű feladat. Még akkor sem, ha egy egyházi iskolában az átlagosnál nagyobb a fegyelem. De egy ilyen fiatal, csinos nő számára, mint én ... - írja Colos. Adódhatnak kellemetlen helyzetek. Persze, én is tudom. Ráadásul pont az ő ajánlása alapján kerülnék oda. De nagyon jól jönne ez a munka. Szeretek tanítani, és izgalmas kihívásnak tartom. Csak, ha belegondolok, hogy minden nap látnom kell ezt az embert ... Az nem túl kellemes érzés.

Címkék: fotó ajánlat colos

Tudom, hogy legszívesebben elodázná ezt a beszélgetést. Lehet, hogy én is. Kicsit tartok mindattól, amit mondani találok. De nem tehetünk úgy, mintha. Mikor belépek az ajtón, csak megpusziljuk egymást. Udvarias érdeklődés, ki hogy van egészségileg. Vacsora. Ricsi készült. Nagyon finomat főzött ezúttal. Ritkán jut eszébe, és ritkán van rá ideje. Lehet persze, hogy nem is ő főzte, mert nem volt ideje. A takarítónő olykor főz is valamit. Ricsi nem kifejezetten kéri meg rá. De a nőt megrohanják az anyai ösztönök. Mert olyan sovány az a fiú. Mert nem eszik rendesen. A szokásos szöveg. Nem firtatom, ki főzött, csak élvezem az ételt.

- Hol akarsz beszélgetni? - kérdezi. - A konyhában? Vagy a kanapén?

Jó kérdés. Veszekedni a konyhában sokkal jobban lehet. Ha leülünk egymással szemben, megfelelő távolságra. Bár előbb-utóbb úgyis felállok. Ha veszekedünk, általában állva tesszük. Aztán járkálni kezdek, egyik helyiségből a másikba. De nem veszekedni akarok, hanem beszélgetni. A kanapé viszont azt jelenti, hogy közelebb vagyunk egymáshoz. Tudom, hogy akkor vágyni fogok rá, hogy megérintsen. És ez elterelheti az egészet más irányba.

- A kanapén.

Bemegyünk a nappaliba. Felhúzott lábbal ülök a kanapéra. Ricsi mellém, de úgy, hogy nem ér hozzám. Kicsit komikus az egész helyzet. Zavarban vagyok, lehet, hogy ő is.

- Nos? Kezdheted. Miről akarsz beszélni?
- Szeretném megérteni, miért viselkedtél olyan ...
- Bunkó módon?
- Nem ezt akartam mondani.
- Hát?
- Nem is tudom. Pedig sokszor megfogalmaztam magamnak. Egész beszédeket fogalmaztam.
- Valami csak maradt belőlük. Ne kímélj.
- Több kérdésről is szó van. Colost most hagyjuk.
- Rendben. Bár róla még akarok veled beszélni. De ráér.
- Ami ezt az egész feltételezett terhesség-dolgot illeti.
- Igen.
- Úgy érzem, méltatlanul bántál velem. És ez fáj. Egyrészt, hogy egyáltalán eszedbe jut, szándékosan teherbe esnék, a te akaratod ellenére.
- Ilyet nem mondtam.
- Nem mondtad ki. De gondoltad.
- Nem is gondoltam. Hülyén reagáltam, ez igaz. Bocsánatot is kérek érte. Remélem, meg tudsz bocsájtani.
- Várj még. Nem olyan egyszerű ez az egész.
- Hallgatlak.
- Nem nyugszom azóta. Mi lett volna, ha tényleg terhes vagyok?
- De nem vagy az.
- Nem vagyok az, már mondtam.
- Rendben.
- Mi lett volna? Ezt tudnom kell. Ettől függ minden.
- Nem tudom. Erre képtelen vagyok válaszolni.
- Lehetetlen, hogy ne játszottad volna végig magadban. Biztos vagyok benne, hogy minden eshetőség eszedbe jutott. Attól kezdve, hogy megpróbálj rábeszélni az abortuszra.
- Tudom, hogy úgysem sikerülne.
- De azért megpróbálnád.
- Talán.
- Legalább beismered. Képes lennél megölni a saját gyerekedet.
- Panni, légy szíves, ne. Ne lovald most bele magad.
- Voltál már ilyen helyzetben?

Hallgatás. Érdekes, ez eddig eszembe se jutott. Lehet, hogy nem ez az első alkalom. Lehet, hogy már valakit rábeszélt az abortuszra.

- Voltam.
- Mi történt?
- Spontán elvetélt.
- Szóval magától megoldódott.
- Igen.
- És a lány? Őt hogy érintette a dolog?
- Azt hiszem, ő se nagyon akart még gyereket. Ennek ellenére megviselte. Azt gondolta, azért vetélt el, mert a magzat megérezte, hogy ő nem akarja. Ami ostobaság.
- Nem biztos, hogy ostobaság.
- Szerintem az. De ezen most ne vitázzunk.
- Rendben. Megpróbáltad rábeszélni az abortuszra akkor?
- Bevallom, igen. Tudom, hogy egy utolsó trógernek tartasz emiatt. De így volt.

Hallgatok.

- Nem akarok elvi vitát nyitni - folytatom.
- Rendben.
- Inkább azt mondd meg, mi lett volna, ha én nem vetélek el spontán. Az abortusz meg nyilvánvalóan kizárt. Mit tettél volna? Elhagysz? Kíváncsi lettél volna a gyerekedre egyáltalán?
- Ha úgy alakult volna, hogy megszületik, természetesen. Mindent megkapott volna tőlem. Nem bújtam volna ki a felelősség alól, Panni. Nem vagyok szörnyeteg. Remélem, ezt még te sem feltételezed rólam. Bár most haragszol.
- Velem szakítottál volna?

Újabb csend.

- Olyanokat kérdezel ... Amiket nem tudhatok. Mi lett volna, ha ...
- Miért ne tudhatnád? Hozzá vagy szokva, hogy megtervezd minden lépésedet. Hogy előre lásd, miből mi következik.
- A melóban. De az más.
- Hogy lenne más? Ugyanaz az ember, hasonló szituáció.
- Nem. Az egyiknek semmi köze a másikhoz. A meló az meló. A magánélet meg magánélet. Nem keverem.
- Nem is azt mondom, hogy keverd. De ugyanaz a logika érvényesül mindkettőben. Tudatosan cselekszel, és előre látod, mi minden történhet. Uramisten, most elméleteket gyártok, mikor csak egy egyszerű kérdésre szeretnék választ kapni. Olyan nehéz ez?
- Nem akarlak elveszíteni.

Megremegek. Ez nem válasz. De képtelen vagyok elengedni a fülem mellett.

- Attól félsz, hogy elveszítesz?
- Nagyon úgy néz ki, hogy van rá esély.
- Miért gondolod? Szerinted én szakítani akarok?
- Nem tudom, mit akarsz. Illetve, sejtem. Biztonságot akarsz, és előbb-utóbb családot. Amit értek, persze. Nincs ebben semmi szokatlan. És a részedről logikus is. Csak ...
- Csak?
- Muszáj mindent kimondani, Panni?

Kinyújtja a kezét, és egy tincset kisimít az arcomból. Az egész testem reagál. Olyan hevesen, hogy titkolni se tudnám.

- Arról volt szó, hogy megbeszéljük.
- Tudom. Tudom, hogy arról volt szó.
- És most megpróbálsz kibújni alóla.
- Egy csomó dologra nincs válaszom. Nem tudom, mi lenne, ha. Nem tudom, mi lesz, ha. Csak azt tudom, hogy hiányoztál. És nem akarlak elveszíteni.
- Én sem akarlak elveszíteni.

Képtelen vagyok visszatartani a könnyeimet.

- Akkor ne kínozzuk egymást, jó?
- Én nem kínozni akarlak, csak tisztán látni.
- Mit akarsz hallani? Ha azt mondom, hogy feleségül vettelek volna, az jó?
- Miért, feleségül vettél volna?
- Fogalmam sincs. De ezt akarod hallani?
- Nem az a lényeg, én mit akarok hallani. Hanem az, hogy te mit tennél. Mit teszel, ha ilyen helyzetbe kerülünk. Mert ez bármikor bekövetkezhet.
- Már mondtam, hogy nem tudom. Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy ne kerüljünk ilyen helyzetbe.
- Hát, ez tényleg nagyszerű.
- Panni, légy szíves. Olyan kevés ideje vagyunk együtt.
- Csak ez a gond? Hogy még nem telt el elég idő? Nem arról van szó, hogy eszed ágában sincs családot alapítani? Se velem, se mással? Soha az életben? Ha így van, mondd ki. Legalább tisztázzuk.
- Panni, miért csinálod ezt? Valóban nem tervezem a családalapítást. De ez nem jelenti azt, hogy egy nap ne változhatna meg a helyzet.
- Mitől fog megváltozni?
- Nem tudom. Egyszer csak megszáll a Szentlélek.
- Ne beszélj így. Ne viccelj ezzel.
- Elnézést. Nem akartalak megbántani.

Végigsimít az arcomon. Megfogja a kezemet. Simogatja. Ezt nem szabadna. Olyan nagyon kívánom, olyan nagyon. Annyira szeretnék megbocsátani neki.

- Nem tudom, mit mondjak. Eszem ágában sincs téged bármire kényszeríteni. Nem akarlak zsarolni, nem játszmázom. És arról sincs szó, hogy feltétlenül gyereket szeretnék. Még arról sem, hogy hozzád akarnék menni. Nem ez a kérdés.
- Hát mi?
- Hogy bízhatom-e benned. Hogy biztos lehetek-e benne, ha úgy adódik, nem hagysz cserben.
- Nem foglak cserben hagyni. Ebben biztos lehetsz. Gyere ide.

Magához húz. Most vége a beszélgetésnek? Ennél többre nem jutunk? De hát annyi kérdésem lenne még. Nem hagyhatom.

Vágyunk egymásra. Türelmetlenül. Talán, mert felmerült mindkettőnkben, hogy nem lesz több alkalom. Arról viszont nem volt szó, hogyan védekezzünk ezután.  Pedig nem akarok kockáztatni. Újra kellene gondolnunk. De nincs több beszéd. Csak összegabalyodás van. Az a félelmetesen jó érzés. Miért ennyire jó? Miért borítja el az agyunkat ennyire?

- Várj, várj még. Hoztam ...
- Mit hoztál?
- Gondoltam, biztosabb így.
- Óvszert hoztál?
- Hát ... igen.
- Utálom az óvszert. Agyonvágja az egész élvezetet. Hagyjuk a fenébe.
- De ...

Agyonvágja az élvezetet? De hát akkor mitől leszünk biztonságban?  Megéri az a kis gyönyör a kockázatot? Neki megéri? Őrültség, én magam is őrült vagyok. Az  a  kis gyönyör? Kicsi? Dehogyis. Hihetetlen.

Címkék: óvszer kockázat védekezés gyönyör kibeszélés

197. Szőnyeg alá?

 2011.03.09. 08:00

Elkezdtem újra tanítani. Nyelviskolákba is jelentkeztem. Esetleg lehet esélyem. De a nyelviskola kevésbé éri meg, mint a magántanítvány. Akkor lehet kedvezőbb, ha állandó céges ügyféllel dolgoznak. A magánemberek túl könnyen feladják. Olykor fordítást is kapok, de egyelőre ritkán. Csurran-csöppen többféle forrásból. Valakinek mindig eszébe jutok. Tény, hogy léteznek olyan munkák, amelyekre jelentkezhetnék. De eddig nem tettem. Nagyvállalatoknál, hangyabolyban. Idegenkedem attól a világtól. Persze, ha muszáj lesz, megpróbálom. Vesztenivalóm nincs.

Colossal végül beszéltem. Aggódott, minden rendben van-e velem. Egyelőre nem kérte, hogy újra találkozzunk. Azt hiszem, őt is megviselte. Érzi, hogy még mindig bizalmatlan vagyok. Hogy nem tartom ártatlannak. Egyébként ő maga sem tartja magát annak. Abból, amit mondott, erre következtetek.

Napok teltek el anélkül, hogy hallottam volna Ricsiről. Butaság így hallgatni. Tudom, hogy az. De ő mondta, hogy hív. Ha nem hív, nem akar velem beszélni. Ez egyértelmű. Aztán mégsem bírom tovább. E-mail-t írok. Mindössze ennyit:

Szia. Megnyugodhatsz, téves riasztás volt.
P


Pár perccel később bejelentkezik a csevegőbe. A kis zöld lámpa láttán erősen megdobban a szívem. Napok óta nem lépett be. Az a szürke kör a neve mellett bántó közönyről tanúskodott.

- Szia, Panni, jól vagy már?
- Jól, köszönöm.
- Én is elkaptam.
- Mit?
- A vírust. Itthon döglöttem 3 napig.
- Egyedül?
- Bezony.
- Nagyon sajnálom. Miért nem szóltál?
- Azt hittem, hallani se akarsz rólam.
- Haragudtam. De mondhattál volna valamit.
- Tudom. Nehezemre esik.
- Megkönnyebbültél?

Szünet. Eltelik 3 perc. Már azt hiszem, nem fog válaszolni. De a zöld lámpa ég rendületlenül.

- Elnézést, telefon volt.
- Értem.
- Nézd, Panni, sajnálom, hogy úgy hagytalak ott. Nem kellett volna.
- Tényleg nem kellett volna.
- Haragszol még? Nagyon elcsesztem?
- Eléggé. Csalódott vagyok. Nem hiszem ... Nem ezt érdemlem.
- Majd megbeszéljük személyesen, jó? Így nem megy, csevegőn keresztül.
- Rendben. Beszéljük meg személyesen. Mikor?
- Nem tudom ... Ma este?
- Ezek szerint meggyógyultál már?
- Még kicsit gyenge vagyok, de meg. Bevetésre készen állok. :-)
- Dolgozol?
- Persze. De most nem erre gondoltam.
- Tudom. Csak nem vagyok humorérzékemnél.
- Kár. :-(
- Az.

Megint szünet. Telefon? Vagy nem tudja, mit válaszoljon erre? Tán azt remélte, hogy megúszhatja a magyarázkodást. Aztán megint gépel.

- Hiányzol.

Nem tudom, mit írjak. Ő is hiányzik nekem. De nem hagyom, hogy a szőnyeg alá söpörje az egészet. Kénytelen lesz valóban beszélni velem. Ha most elkezdek vele humorizálni, úgy érzi majd, hogy minden rendben. De hát nincs. Egyáltalán.

- Akkor ma este.

Címkék: munka betegség csevegés

196. Tátongó üresség

 2011.03.07. 08:00

Végül nem volt szükség tesztre. A kérdés magától megoldódott. Két nap alatt jobban lettem. Közben több tanítvány is jelentkezett spanyolra. Legalább a pénzügyeim kezdtek kimozdulni a holtpontról. Ricsi viszont mindeddig nem hívott. Pedig nyilvánvaló, hogy tűkön ül. Talán azt várja, hogy én tájékoztassam. De túlságosan meg vagyok bántva. Lehet, hogy oktalanul.

Hiszen ő semmit nem ígért nekem. Nem kérhetem számon rajta azt, amit nem vállalt. Ez logikusnak tűnik. De ha szeretkezünk, akkor annak következményei is lehetnek. És ezzel ő is tisztában van. Tehát nem tehet úgy, mintha én lennék a felelős mindenért. Nem kényszerítettem soha, hogy szeressen. Így vagy úgy. Szeressen. Persze nem is szeret. Csak szeretkezett velem. Sokszor. De ez nem szerelem. Nem is szeretet. Ha abban a pillanatban, amint neki kényelmetlenné válik, így reagál, akkor nem szeret.

Üresség. Tátongó üresség. Szinte fizikai érzés. Noha féltem attól, hogy a gyanú bebizonyosodik, és megkönnyebbültem, mikor megjött, van ebben valami lehangoló is. Üres vagyok. Vagy mondhatnám úgy: terméketlen. Őrültség, de titokban azt kívánom, bárcsak ne lenne így. Pedig akarni nem akarom, az eszemmel nem. Valami más kívánja bennem. Amiben szinte semmi racionalitás nincs. Azt hittem, ez a vágy nem is létezik. Vagy akkor keletkezik, ha a környezetünk sugallja. De az én helyzetemben?

Lilire gondolok. Elképzelem magam azokban a szerepekben, amelyekben Angélát láttam. Angélát, aki nem saját akaratából lett anya. És aki sokáig nem akarta elfogadni ezt az állapotot. De valahogy mégis megtette. Nem, nincsenek szirupos elképzeléseim. Tisztában vagyok a nehézségekkel. És eszem ágában sincs magányosan belevágni az egészbe. Tehát sehogy sem fogok belevágni. Főleg most, hogy Ricsi talán már szakított is velem. Csak még nem mondta ki.

Címkék: racionalitás szerep vágy szeretet

195. Kanál a lében

 2011.03.04. 08:00

Hazajönnek a lakótársnőim. Mindjárt meg is csodálnak, ahogy ott fekszem az ágyban. Hirtelen sokan vagyunk a kis szobában. Érzem, hogy Ricsi mindkettőnek nagyon tetszik. Kissé mesterkélten kezdenek viselkedni. Nevetgélnek, igazgatják a hajukat. Nem tudom, Ricsi is észreveszi-e az önkéntelen mozdulatokat. Vagy hozzá van szokva úgyis, hogy így hat a nőkre.

Teát főznek nekem, és részleteket akarnak tudni a rosszullétemről. Janka nem az a fajta, aki kétszer meggondolná, hogy mit mondjon. Valószínűleg előbb beszél, és utána mérlegel. Mindenesetre azon az öblös hangján bekiabál a konyhából.

- Nem vagy te terhes, Panni?

Erőltetett félmosollyal nézek Ricsire. Mintegy bocsánatkérően. Próbálok olvasni az arcában. Legszívesebben elmenekülne, azt hiszem. Nem válaszolok, remélem, Janka elfelejti a kérdést. Hogy valami másról kezdenek beszélni. Csak felfogja, mennyire kellemetlen ezt szóba hozni. De Janka nem. Janka nem kertel. Megjelenik a feje az ajtóban.

- Hallod, Panni, mit kérdeztem? Nem csináltatok véletlen gyereket? Attól is hányhatsz.
- Biztos vagyok benne, hogy nem - felelem halkan. Még mindig Ricsit nézem. Mire gondolhat most?
- Oké, te tudod. Én azért vennék egy tesztet a helyedben. Két perc alatt kimutatja, mi az ábra.
- Szükségtelen. Tényleg.
- Nem késik a vérzésed?
- Nem, dehogy.
- Aha. Akkor még várnod kell. Ha késne, úgy tíz nap után mutatja ki a teszt a terhességet. Azonnal nem is érdemes megcsinálni. Tuti negatív, de ez semmit nem jelent.
- Értem.

- Panni - szólal meg Ricsi, mikor Janka visszamegy a konyhába. - Ne mondd, hogy késik a vérzésed. Az előbb hazudtál, láttam rajtad.
- Kicsit késik. Előfordul. Ne aggódj.
- A francba, Panni. Kicsit késik? Mennyit?
- Két napot. Az semmi. Máskor is volt már ilyen.
- Mióta velem vagy?
- Nem emlékszem. Lehet. Ne aggódj, rendesen szedem a tablettát.
- Biztos vagy benne?
- Persze, hogy biztos vagyok.
- De az sem jelent 100%-os védelmet.
- Nem, 100%-os védelmet csak az önmegtartóztatás jelent.
- Vagy a vazektómia.
- A mi? Stelirizálás? Erre gondolsz?
- Pontosan.
- Csak nem akarod megcsináltatni?
- Gondoltam már rá.

Úgy érzem, mindjárt elsírom magam. Ez nem lehet igaz. Hogy ilyet mondjon. És én lehet, hogy gyereket várok tőle. Nem, kizárt. De szeretnék. Ha valakitől, valaha, akkor tőle. Ettől az embertől? Aki képes ilyet mondani?

- Panni, ne csináld ezt. Te sírsz? Miért sírsz, az Istenért? Mi a baj? Csak nem vagy tényleg terhes?
- Fogalmam sincs, úgy csinálsz, mintha tragédia lenne, ha az volnék. És mintha én lennék érte felelős egyedül.
- Panni, ne veszekedjünk. Valószínűleg csak vírusfertőzésed van.
- Persze, én is azt hiszem. De te rettegsz attól, hogy mégsem. Rettegsz tőle, nem?
- Nem rettegek.
- De, látom rajtad. Mindent akarsz inkább, mint egy gyereket.
- Valóban nem akarok gyereket. Panni, ezt eddig is tudtad. Sose csináltam titkot belőle.
- Nem, inkább az orrom alá dörgölöd.
- Hagyjuk abba, jó? Nincs értelme ezen vitatkozni. Vihar egy kanál vízben. Inkább pihenj.
- Akkor elmész?
- Megjöttek a barátnőid. Jó kezekben leszel.
- Ha most elmész ...
- Maradjak még? Azt szeretnéd?

Hátrahajtom a fejem. Nem tudom, mit szeretnék. Már nem tudom. A csönd ránk nehezedik. Szerinte nincs miről beszélni. Főleg, amíg nem derül ki, mi a valóságos helyzet. De a kérdés most már mindig ott fog állni köztünk. Akkor is, ha várandósságról szó sincs. Én se fogom elfelejteni, amiket ő mondott, és ő sem fog attól az érzéstől szabadulni, hogy meg akarom kötni. Pedig nem, nem ilyen áron. Soha nem játszanék egy gyerek életével.

- Ki kell mennem.
- Megint rosszul vagy?
- Egy kicsit.

Mikor visszajövök a mosdóból, a telefonom a kezében.

- Colos? Honnan tudja Colos a számodat?
- Ellenőrzöd a hívásaimat?
- Nem, csak majdnem leesett a mobilod az éjjeliszekrényről, úgy dobálta magát. Ki akartam nyomni. Akkor láttam meg, hogy Colos hív.
- Ne törődj vele.
- Dehogynem törődöm vele. Ki adta meg neki a számodat?
- Én.
- Te? Nem arról volt szó, hogy semmit nem akarsz róla tudni?
- Meggondoltam magam.
- Meggondoltad magad. Csak nem akarsz vele találkozni?
- Hagyjuk ezt, Ricsi. Haza akartál menni.
- Nézz rám. Te találkoztál Colossal? Hát persze, találkoztál vele.
- Na és, ha igen. Mit számít az neked?
- Hogyhogy mit számít? Féltelek. Nem akarom, hogy őrültséget csinálj. Az a pasi veszélyes lehet.
- Ugyan már, nem veszélyes. Bűnös a maga módján, de nem veszélyes.
- Mit adott be neked?
- Gondolod, hogy ő mérgezett meg?
- Direkt játszod az értetlent?
- Kérdésre kérdéssel válaszolunk? Szerinted ez jó játék?
- Látom, hogy ma nem lehet veled beszélni.
- Akármit mondanék, nagyképűen rávágnád, hogy hazudik, én meg, a kis naiv, elhiszek mindent.
- Szóval tagadta, hogy erőszak volt.
- Ő nem érezte annak.
- Ja, ez nem lep meg. És most mit akar? Mit akar tőled?
- Ez nem derült ki egyértelműen. Mert rosszul lettem.
- Szóval ez ma volt? Ma találkoztál vele?
- Ma.
- És egyedül jöttél haza? Vagy ő is elkísért? Esetleg beengedted a lakásba?

Hallgatok. Úgyis kitalálja. Kellett nekem ott hagyni a telefont.

- Beengedted a lakásba! Panni, az őrületbe kergetsz.
- Mit tehettem volna? Hazahozott, mert alig éltem. Azonnal el is ment, nem nyúlt hozzám egy ujjal sem.
- De honnan tudhattad előre, hogy mit fog csinálni? Miért vállalsz felesleges kockázatot?
- Úgy ítéltem meg, hogy megbízhatom benne - mondom határozottan, bár ez féligazság. Én is tartottam Colostól egy kicsit.
- Te aztán nagyszerű emberismerő vagy.

Ez most olyan, mintha pofon vágott volna.

- Nem, pocsék emberismerő vagyok. Ebben neked adok igazat.

Nézünk egymásra. Tudom, hogy megértette, most az ő gyerekkel kapcsolatos reakciójára utalok. És érzem, hogy ezt nem kellett volna. De akkor is így van. Csalódtam benne.

- Rendben. Ha így gondolod ...

Fogja a kabátját. A kocsikulcsát.

- Jobbulást, Panni. Majd hívlak.

Címkék: terhesség veszekedés vazektómia

194. Ki nem mondott kérdés

 2011.03.02. 08:00

Nem olyan rég Melindának volt hasonló problémája. Ezért valószínűnek tartottam, hogy maradt még a hányáscsillapítóból, ami nála bevált. Csak meg kell keresnem a holmijai között. A hűtőben mind a hármunknak külön polca van. És ezt a gyógyszert hűtőben kell tárolni. Tehát ott kerestem. Végül tényleg találtam. Egy darabot. A szavatosság rendben. Bár akkor is bevettem volna, ha már lejárt. Nem sok választásom volt. Mikor úgy éreztem, hogy kicsit lenyugodott a gyomrom, kikapcsoltam a telefont. Aludni akartam. Rázott a hideg, magamra húztam a takarót, és vártam.Tényleg sikerült elaludnom.

Sötét lett, mire felébredtem. A lakásban még senki. A telefonom az ágy mellett. Megnéztem. Colos keresett többször. Csak nem aggódik? Miattam felesleges aggódnia. Majd elmúlik ez is. A gyógyszer hatott. Nem volt hányingerem. Aztán arra gondoltam, mi lenne, ha mégsem vírusfertőzés. Mikor is volt meg legutóbb? Képtelen voltam felidézni. Mikor, mikor, mikor? A naptáramban fel van jegyezve. De semmi kedvem kikelni az ágyból. Mintha tegnap vagy tegnapelőtt átsuhant volna rajtam a gondolat, hogy késik. De lehet, hogy csak elnéztem a számokat.

A valószínűsége szinte nulla. Vagyis nullához konvergál. Pontosan szedem a tablettát. Mindig ugyanabban az órában, nehogy elfelejtsem. Igaz is, fel kellene íratni. De ha mégis megtörtént? Nem, nem lehet. Képtelenség. Nyilvánvaló, hogy vírusfertőzésem van. Semmi egyéb.

Ricsi telefonál. Nem akarok átmenni hozzá? Olyan jó lenne. Mondom neki, hogy rosszul vagyok. Pontosan mi a bajom? Elmesélem. Persze anélkül, hogy Colosról szót ejtenék. Van-e valaki mellettem, kérdi. Nem, egyelőre senki. De nemsokára biztos megjönnek. Akkor inkább átjön. Nem, ne jöjjön. Olyan csúnya vagyok most. Nevet, milyen bolond vagyok. Nem arra szerződött, hogy csak akkor törődjön velem, ha csábosan nézek ki. Tényleg? Szerződött valamire? Ezt nem is tudtam. Jó, akkor jöjjön. Bár ápolnia nem kell.

Persze megpróbálom kicsit rendbe hozni magam. Lezuhanyozom. Tiszta pizsamát veszek fel. Émelygek egy kicsit. Eszembe jut, hogy nem ártana, ha hozna abból a gyógyszerből. Felhívom. Rendben, beugrik egy patikába. Mikor megérkezik, megint szól a telefon. Colos az. Nem akarom felvenni, inkább kinyomom. Ricsi kérdőn néz. Nincs kedvem senkivel beszélni. Majd később. Majd, ha jobban leszek. Visszafekszem. Lehalkítom a telefont. Megsimogatja az arcom. Az ágyam szélére ül. Nem is lehet máshová, olyan kicsi a szobám.

Amíg valami benti dologról beszél, a naptárra gondolok. Az előbb meg kellett volna néznem. De elfelejtettem. Most kérjem meg Ricsit, hogy adja ide? Nem akarom megijeszteni. Jaj, csak nehogy tényleg ... Még magamban sem merem megfogalmazni. Nem örülne neki. Sőt, nagyon nem örülne. Azt gondolná, hogy direkt csináltam. Aztán mégiscsak megkérem, hogy adja oda a naptáramat. Valamit szeretnék benne megnézni. Megkeresi, átnyújtja. Fellapozom. 28, 29, 30. Eljutottam a 30-ig. Jó, nem példátlan, de ritka. Nem valami megnyugtató. Bár korai lenne bármilyen következtetésre jutni. Nem marad más hátra, mint várni. És jobb, ha neki egy szót sem szólok.

Címkék: betegség rosszullét gyanú látogatás

193. Rosszullét

 2011.02.28. 08:00

Már a kávézóban kirázott a hideg. Colos is észrevette. Megkérdezte, folytassuk-e máskor. Nemet intettem, bár éreztem, hogy nem sokáig tudom tartani magam. Annyi ideje készült erre a beszélgetésre. Nem rohanhatok haza, csak, mert rosszul érzem magam egy kicsit. Máskor is legyűrtem már hasonló émelygést. Nem kellett volna tejeskávét innom. Ez volt a hiba. Kimenekültem a mosdóba. Alig tértem vissza, rohannom kellett megint. Nem tudtam, hogy jutok el a saját ágyamig. Úgy tűnt, hogy végtelenül messze van az albérlet. Ricsi lakása közelebb lett volna, de oda nem akartam menni. Nem beszéltük meg, és különben is. Nem hiányzik, hogy így lásson.

Colos ragaszkodott hozzá, hogy hazavisz. Autóval jött, nem is kell sokat gyalogolni a kocsijáig. Beleegyeztem, nem sok választásom volt. Szerencsére azért támogatnia nem kellett. Képes voltam a magam lábán elvánszorogni a parkolóig. Becsuktam a szemem, és igyekeztem valami kellemesre gondolni. Valami üdére és tisztára. Megúsztam az utazást anélkül, hogy használnom kellett volna a zacskót, amelyet a biztonság kedvéért az ölemben tartottam.

Aztán felkísért a lakásba. Nehogy a liftben ragadjak. Vagy a folyosón essem össze. Kicsit furcsán néztem rá, azt hiszem. Hirtelen átfutott rajtam egy gondolat. És szégyelltem magam érte. Mi van, ha mégsem mondott igazat? Ha igazán erőszaktevő? Ha most őrültséget csinálok? Nem mertem a szemébe nézni. Csak szerettem volna, ha mihamarabb eltűnik. Egyedül akartam maradni, akkor is, ha összeesem az előszobában.

Aggódva kérdezte, hogy otthagyhat-e. Mert ő nem szívesen. Olyan rossz állapotban vagyok. Ne hívjon valakit? Ne hozzon gyógyszert? Biztos, hogy okos dolog ilyenkor egyedül maradni? Semmi gond nem lesz, mondtam, menjen. Nemsokára hazaérnek a lakótársaim. Majd ők segítenek. Bár fogalmam sem volt, mikor érnek majd haza. De nem akartam, hogy még egy percig ott maradjon. És el is ment.

Címkék: rosszullét kíséret colos

192. Még egy verzió

 2011.02.25. 08:00

Nagyon gyorsan találtunk időpontot. Én ráérek mostanság, az atyának meg fontos volt. Azon törtem a fejem, miért féltem tőle eddig. És most miért nem félek. Persze nyilvános helyen találkozunk. Egy kávézóban. Én érek oda először. Csak, mert korábban indultam. Reszketek a hidegtől. Amíg nem hozzák a kávémat, nem tudok felmelegedni. Jó helyszín ez egy gyónáshoz?

Megérkezik, azzal a hatalmas termetével szinte betölti a teret. Civilben van, de feketében. Ha nem tudnám, nem jutna eszembe, hogy pap. Kevésbé ijesztő így. Mintha emberibb volna. Megpróbál mosolyogni, de nem nagyon sikerül neki. Egyébként kék a szeme. Hosszúkás az arca. Kicsit kopaszodik. Nem tudom, megmondani, vonzó férfinak számít-e. Vagy számítana, ha ... Ha nem lenne mindaz, ami. Fogalmam sincs. Valójában azt sem tudom, mi ő, ki ő. Csak feltételezéseim vannak.

Nem kér semmit. Látszólag ideges. Egy ideig kerüli a tekintetemet. Úgy tűnik, aggódik amiatt, hogy valaki meghallhat bennünket. De szerintem nincs ilyen veszély.

- Köszönöm, hogy lehetőséget adsz erre. Sokat gondolkodtam, amíg rászántam magam, hogy írjak. Gondolom, tudod, miért keresem Angélát.
- Nem vagyok biztos abban, hogy tudom.
- Csak mondott valamit. Mikor kiderült, hogy várandós.
- Mondott. Hol ezt, hol azt.
- Mégis, mit? Szeretném tudni.
- Én inkább arra vagyok kíváncsi, hogy te mit akarsz mondani. Ne befolyásoljon, amit Angéla mondott.
- Szeretném ... tudni, hogy mivel vádol.
- Ezek szerint vádolhat valamivel?
- Nem tudom. Lehet, hogy ő úgy érzi.
- Ne bújócskázzunk. Nem azért jöttél ide, hogy elmondd, mit akarsz tőle?
- De. Nagyon kemény vagy velem.

Erre nem válaszolok. Valójában reszketek belülről. Lehet, hogy beteg leszek.

- Rendben, ahogy akarod. Nincs sok választásom.
- Hallgatlak.
- Azt hiszem, én vagyok Angéla kislányának az apja.
- Igen, ezt mondja ő is. De honnan tudod, hogy kislány?
- Lenyomoztam. Tudom, hol és mikor született, tudom, hogy te voltál ott a szülésnél. Tudom a nevét, hogy hány gramm volt, és hány centi.
- Honnan? Honnan tudod?
- Mindegy. Lényeg, hogy tudom.
- Ezek szerint azt is tudod, hogy most hol lakik?
- Azt nem. 
- Nem akartad kinyomozni?
- Nem törekedtem rá. Úgyse mernék odamenni. Nem akarom megijeszteni. Nem tudom, hogyan fogadná. Ezért próbálkoztam rajtad keresztül.
- Azt mondod, úgy hiszed, hogy te vagy a kislány apja? Nem vagy benne biztos?
- Az ember sose lehet biztos az ilyesmiben. De lehetek az apja. Valószínű, hogy én vagyok.
- Elmondod, hogy mi történt? Egy novícia és egy szerzetes. Nem, nem ítéllek meg titeket emiatt. Nincs rá erkölcsi alapom.

Nagy levegőt vesz. A kezébe temeti az arcát.

- Egyszerűen megtörtént. Egy gyenge pillanatban. Tanácsot kért tőlem. Nem volt biztos az elhivatottságában, beszélgettünk. Megsimogattam az arcát. Olyan törékenynek tűnt. Én meg ... Kihasználtam a gyengeségét.

Most. Most fogja beismerni, hogy megerőszakolta.

- Kihasználtad? Erőszakkal?
- Nem, dehogy. 
- Nézz a szemembe!

Engedelmeskedik. De nem tudok olvasni az arcából. Azt látom, hogy gyötrődik, hogy bűntudata van. De pontosan miért?

- Ő azt mondta, hogy erőszak volt? - ahogy kimondja a szót, megbicsaklik a hangja.
- Szerinted nem az volt? Ő is akarta?
- Eleinte húzódozott. De aztán ... Aztán nagyon is akarta. Nagyon. Szenvedélyesen.
- Nem tudom, mit higgyek.

Csend. Csak a kávégép zaja hallatszik.

Címkék: vallomás colos angéla

191. Hát legyen

 2011.02.23. 08:00

Attól, hogy elhatároztam, szóba hozom a házasság kérdését, még nem lettem bátrabb. Sőt. Gyávább lettem. A nyelvemen van számtalanszor. Fürkészem a hangulatát. Most éppen vidám. Most túl fáradt. Most olyan türelmetlennek látszik. Sokat dolgozik az utóbbi időben. Olykor szinte szólni se lehet hozzá. Alig mond valamit. Valami fontos ügyben ülhetnek nyakig. Bár nekem az a benyomásom, hogy minden ügy borzasztóan fontos. Sose alkalmas az időpont egy ilyen komoly témára. Vagy csak így halasztgatom az egészet. Gyávaságból.

Riával pár e-mail-t váltottunk. Kizárólag szakmai témában. Egyikünk se merészkedik messzebbre. Szinte érzem, hogy ő is folyton kísértésbe esik. Lehet, hogy még le is ír mondatokat. Aztán kitörli. De lehet, hogy esze ágában sincs velem beszélgetni. Akkor egyszer kibeszélte magát. Kitette a pontot, és biztos van is valakije. Ricsi így gondolja. Igaza lehet. Jelentkező biztosan épp elég akad.

Talán, hogy ne a saját életemen gondolkodjam, hirtelen döntök. Válaszolok Colosnak. Felajánlom, hogy találkozom vele. Mielőtt bármit mondanék Angélának, meg kell őt hallgatnom. Hogy nem az én ügyem? Úgy érzem, mégis. Mindketten azt akarják, hogy így legyen. Hátha van ennek valami értelme. Hátha jobban megértem Angélát. És segíteni is tudok rajta.

Ricsinek nem is szólok a tervemről. Azt hiszem, nem örülne neki.

Címkék: házasság válasz gyávaság

190. Házasság? Gyerek?

 2011.02.21. 08:00

Nem hagytam abba a rendszeres tornázást. Csak most fizetek érte egy stúdióban.  (Még telik rá.) Tanárnő is van. A közönség meglepően szerény és szolid. Sok a kisgyerekes nő, gyereket is lehet hozni a tornára, azokra külön vigyáznak. A tanárnő huszonhét éves. A nyáron ment férjhez. És nagyon szeretne teherbe esni. De egyelőre nem sikerül neki. A többiek folyton nyugtatgatják. Van ideje. Nem kell elsietni. De hogy ő sok gyereket akar. Mi lesz így?

Én nem szólok semmit. Csak belegondoltam. Ha ő aggódik, akkor én? Vajon nekem is aggódnom kellene? Ő legalább tudja, hogy akar gyereket. Tudja, hogy kitől akarja. És a férje is akarja. Én meg semmit nem tudok minderről. Sőt, eddig szóba se mertem hozni Ricsinek. Talán most? Hogy valaki mással kapcsolatban beszélhetek róla? Vajon észreveszi, hogy burkoltan magamra gondolok? Jaj, persze, hogy észreveszi. Hát, vegye. Nem bánom. Nem tehetek örökké úgy, mintha nem létezne a jövő. Mintha végtelen sok időm lenne még. Mert nincs. Neki persze van. Ha egyáltalán valaha eszébe jut, hogy újra megnősüljön.

Egyházi házasságról persze szó se lehetne. Hiszen ő elvált. Bár azt nem tudom, hogy az első házassága egyházi volt-e. Érdekes, sose kérdeztem. Mert ha csak polgári ... Nem akarom tovább gondolni. Kerek-perec megmondta, hogy ő nem alkalmas a házasságra. Ria is megmondta. Meg ő is. Akkor mit áltatom magam? Majd miattam megváltozik? De miért tenné? Nem, nem fogja megtenni.

Címkék: gyerek terhesség házasság

189. Paptól papig

 2011.02.18. 08:00

Nem tudom, miért jutott eszembe. De ott volt az e-mail cím. Ott volt az a sok régi beszélgetés. Talán csak ürügy, hogy felvegyem vele a kapcsolatot? Megrohantak az emlékek. Leírtam neki az egész történetet. Régen írtam ennyit egyvégtében németül. Közben olykor eszembe jutott, hogy nem szabadna ezzel terhelnem. Lehet, hogy nem is fog válaszolni. Sokszor előfordult már velem, hogy szerzetesek nem válaszoltak hónapokig. Az e-mail-ezés nem az ő világuk. De Ruppert atya sosem volt olyan, mint a többi szerzetes.

Mi a helyes ebben az esetben - kérdezem tőle. Bár, ha én elfogult vagyok Angélával, ő esetleg Colossal lesz az. Annak ellenére, hogy tudja, mennyire lehetséges az erőszak is. De nem hinné el elsőre. Talán másodikra sem. A mundér becsülete. Számít ez neki valamit? Hát persze, kinek nem számít?

Meglepően gyorsan reagál. Először is nagyon örül, hogy hall rólam. Bár annak kevésbé, hogy otthagytam a kongregációt. Áprilisban szeretne velem erről beszélni. Ha nem bánom. Mint barát. Ami pedig a problémás kérdést illeti. Időt kér, hogy átgondolja. Imádkozni fog. Szeretné megbeszélni az Úrral. Biztos benne, hogy van olyan megoldás, amely mindenki számára könnyebbséget hoz. Angéla helyzete nagyon nehéz. De meglehet, hogy a bűnbe esett atyáé is. Ha valóban az atya esett bűnbe Angélával. Mert a szavaim alapján még ez sem teljesen bizonyos. Hamarosan jelentkezik. És kéri, hogy én is imádkozzam megvilágosodásért. Ugye, nem hanyagoltam el az imádságot? A rend elhagyása nem járhat együtt az Istenkapcsolatom lazulásával.

Címkék: ima atya papok colos angéla ruppert

188. Mégiscsak

 2011.02.16. 08:00

Nem adja fel. Nem tolakodó. Igazán nem mondhatom, hogy minden nap ír. De a jelek szerint nem nyugszik bele a hallgatásomba. Megint egy e-mail.

Kedves Letícia!

Nem tudom, megkaptad-e az előző levelem. Ugyanabban az ügyben jelentkezem ismét. Szeretnék beszélni Angélával. Te minden bizonnyal tudod, miért. Nem akarok neki semmi rosszat. Nem fogom bántani, sose tennék ilyet. De beszélnem kell vele. Légyszíves, adj rá lehetőséget. Ha ismét nem kapok választ, kénytelen leszek mással próbálkozni.


Nem fogja bántani! Sose tenne ilyet! De fenyegetőzik. Mással próbálkozik majd. Mivel? Felkutat engem, és kiszedi belőlem személyesen? Végül is nem lehetetlen, hogy erre utal. Nem lesz nehéz megtalálnia. Bár ezzel az erővel Angélát is megkeresheti. Vagy attól mégiscsak tart, hogy nála kezdje? Nem akarja megijeszteni? Szeretné, ha én készíteném fel őt egy ilyen találkozásra?

Mit tudok én biztosan erről az ügyről? Mi van, ha mégsem történt erőszak? És Colos ugyanannyira vétkes, mint Angéla? Sosem volt lehetősége megvédenie magát. Hisz még tán azt sem tudja, hogy vádolják. Lehet, hogy beszélnem kellene vele? Nem Angélának, nekem. Mondja el, mit akar. Mondja el a saját verzióját. Aztán meglátom.

Címkék: e mail colos kételyek

187. Feszengés

 2011.02.14. 08:00

Látom rajtuk, hogy ismerik egymást. Nem csak látásból. Inkább hallomásból. De talán még soha nem beszéltek egymással. És most sem akarnak. Vagy inkább csak Ricsi nem akar? A prof, mint mindig, barátságos. Igazán nem tudom, bemutassam-e őket egymásnak. Hiszen ez felesleges. Inkább nem teszem. Kezet fognak. És Judit? Judit elment a mosdóba a lányokkal. A prof csak a kabátjában felejtett valamit. Azért jött vissza a ruhatárhoz. Nincs idő beszélgetni. Jobb is így. Ricsi nem szereti, ha fel kell állítania az embereket a sorban. Megyünk. Nem szólunk egymáshoz. Lázasan gondolkodom valami semleges témán. És semmi nem jut eszembe.

Aztán elmondom Ricsinek, hogy állnak az ügyeim. Munka nincs. Pénzem alig. Azt egy szóval se említem, hogy miatta gyötrődtem leginkább. Óvakodom attól, hogy érzelgősnek tűnjek. Azt nem bírja elviselni. Csak, ha olyan a hangulata. Ha ő maga érzelgős éppen. Mert neki szabad. Akkor nekem is. Néha egészen meglepő dolgokban érzelgős. Kiismerhetetlen.

- A pénz miatt ne aggódj - jelenti ki. - Tudok kölcsönadni. Tiltakozás eszedbe se jusson. De persze igazad van. Munka kell. És ez nem lesz könnyű. Majd körülnézek én is.
- Ria hogy szerzi a megrendeléseket?
- Nem tudom, évek óta a szakmában van. Azt hiszem, az elején egy cégnek dolgozott. Aztán önállósította magát. Elég sokoldalú. És bizonyos helyekre visszahívják. De neki sem egyszerű. Vannak rossz időszakai. Olykor sok a meló, csak nem fizetik meg rendesen.
- Nem látszik szegénynek.
- Nem szegény. De nem is gazdag. Írtál már neki?
- Még nem.
- Jaj, Panni, tényleg nem értelek. Máskor olyan talpraesett vagy.
- Tudom. Most valahogy nem.
- Pedig most van rá leginkább szükséged.

Elkezdődik a koncert. Végre átölel. Ettől sokkal jobban érzem magam.

A szünetben Judittal futunk össze. Régi ismerősként üdvözlik egymást. Udvariassági beszélgetés. Ricsi gesztusai egyértelművé teszik a helyzetet. A mi kettőnk egymáshoz való viszonyát. Legalább is azt, hogy milyen jellegű a kapcsolatunk. Nem szimpla barátság. De, hogy pontosan mi? Judit egyszer már kérdőre vont emiatt. De nem hiszem, hogy még egyszer megtenné. Főleg, ha Angéla elmondta neki, amit tőlem hallott. És szinte biztosra veszem, hogy elmondta. Angéla felől kérdezgetem. Minden rendben. A szokásos. A kis Lili egyre aranyosabb. Majd nézzek be hozzájuk. Aztán a munkára terelem a szót. Hiszen Judit szerezte nekem azt a diákot. Ő sem tudja, mi történt a konzullal. És ígéri, hogy körülnéz az érdekemben. Hátha.

Ricsi hazavisz. Az albérletbe. Kapott egy sms-t a koncert ideje alatt. Berendelték. Szitkozódik, ő is máshogy képzelte az este folytatását. Megint egyedül vagyok. Leülök a géphez. És végre írok Riának.

Címkék: koncert beszélgetés judit ricsi prof

186. Koncert

 2011.02.11. 08:00

Most már biztos. A munkám megszűnt. Végre hivatalosan is közölték velem. A konzult idő előtt visszarendelték. Az okát nem mondják, semmi közöm hozzá. A követségi titkár udvariasan megkérdi, tartozik-e nekem még a konzul úr. Nem, válaszolom. Ezzel vége is a beszélgetésnek. Nézek magam elé. Ha ezt megírom Ricsinek, csak válaszol. Ennyire nem haragudhat rám. Elkezdem írni a levelet. De nem küldöm el. Irigylem két héttel korábbi önmagamat. Akkor még azt hittem, lesz munkám. És van valakim. Van még valakim?

Álláshirdetéseket böngészek. Nem találok szinte semmi használhatót. De folytatom. Ismerősöknek írandó körlevelet fogalmazok. Csak nincs valami sok ismerősöm. A legtöbb egyházi személy. Félig-meddig árulónak néznek, úgy sejtem. Néhány embertől nem szívesen kérnék még ennyi szívességet sem. Hogy ha tud valami lehetőségről, jelezze. A címek között ott van Colosé is. Gyorsan törlöm.

Délután hatkor jön egy sms. Ricsitől. Remeg a gyomrom. Vajon most mit ír? Alig várom, hogy a telefon megnyissa az üzenetet. "Ugye nem felejtetted el a koncertet? A jegyeket kinyomtattam. 3/4 7h, Müpa, főbejárat. Csinos légy! Figyelj a harisnyádra. R"

Hatalmas megkönnyebbülés. Mosolygok. Hogy figyeljek a harisnyámra. Tipikus. Egyszer képes voltam szakadt harisnyában megjelenni, mikor találkoztunk. Én észre se vettem. Ő is csak sokkal később mondta. Ekkor és ekkor szakadt harisnyában voltál. Azóta mindig emlegeti. A koncertről teljesen megfeledkeztem. És a Müpa nagyon messze van az albérlettől. Rohanás. Ruhakeresés. Nem vasaltam ki ezt se. Azt se. Mit vegyek fel? Semmire nincs idő. Végül a szokásos fekete szoknya, fekete blúz. Kék kardigán. Harisnya. Taxit kell hívnom. Most, amikor fontos lenne, hogy spóroljak. Pont most. Az első taxis társaságnál nem veszik fel. Megy az idő. Másik telefonszám. Végre sikerül megrendelnem a taxit.

Épp, hogy odaérek időben. Ricsi a főbejáratnál vár. Nézi az óráját.

- Nem válaszoltál. Azt hittem, nem jössz. Majdnem eladtam a jegyedet.

Mosolyog. Szeretném megcsókolni.

- Ne haragudj, úgy rohantam, hogy elfelejtettem válaszolni.
- Csinos vagy - mondja, ahogy megyünk a lépcsőkön felfelé. - De már megint szakadt a harisnyád.
- Nem, az nem lehet ...

Megállok, felemelem a lábam, hogy megnézzem.

- Csak vicceltem. Semmi baja a harisnyádnak, Panni. Tényleg semmi baja ...

Így akarja tudtomra adni, hogy szent a béke? Ha haragudna, nem ugratna. Kisebb tumultus a ruhatárnál. Valakibe beleütközöm, elnézést kérek. Nem nézek az arcába, ezért meglep, hogy megszólít.

- Panni, te itt? Nem is tudtam, hogy egyezik a zenei ízlésünk.

Címkék: koncert munkanélküliség ricsi

185. Mosolyszünet

 2011.02.09. 08:00

Ricsit igazából nagyon nehéz kiengesztelni. Nem volt nekem elég a munka miatti szorongás. Most még miatta is aggódom. Valóban megsértődött. Ilyenkor nem szól egy szót sem. Kénytelen voltam eljönni tőle. Nem bírtam elviselni, hogy átnéz rajtam. Nem igazi összeveszés ez. Csak mosolyszünet. Csak? Ebben a pillanatban nagyon nyomaszt. Félek, hogy elege lesz belőlem. Félek, hogy nem kellek már neki. Miért nem tudtam örülni annak, hogy meghív nyaralni? Hogy szeretne megajándékozni azzal a héttel? Miért, miért, miért?

A tanítványom továbbra sem veszi fel. E-mail-re nem válaszol. Szinte szégyellem már keresni. Mintha zaklatnám. Pedig nem várok egyebet, csak, hogy mondjon végre valamit. Bár pontosan tudom, mit mondana. Nincs tovább munka. Janka is ezt hajtogatja. Mostanság így hajítják ki az embert. Nem mondják meg mindjárt, hogy vége. Csak felfüggesztik a dolgot. Elhalasztják. Bizonytalan időre. A lényeg az, hogy ne kelljen konfrontálódni. Ne kelljen magyarázkodni. Egyébként ez kísértetiesen emlékeztet arra, ahogy a férfiak szakítani tudnak - magyarázza a színésznő. - Egy kezemen meg tudom számolni azokat, akik kimondták, hogy vége. Akár szóban, akár írásban. A többi egyszerűen elmaradt.

Ez a párhuzam most a legkevésbé se nyugtat meg. Ha Ricsi is csak elmarad? Nem fogom tudni, csak idővel. A munkáról nem tehetek. De ebben egyedül én vagyok a hibás. Hogyan engeszteljem ki? Hogyan győzzem meg arról, hogy nem úgy gondoltam? Valljam be végre, hogy szeretem? De nem, ezt nem mondhatom ki. Amíg ő nem ... És ő nem. Ő véletlenül sem.

Írok egy bocsánatkérő e-mail-t. Adjon már életjelet magáról. Legyen szíves. Mondjon valamit. Bármit. Csönd. Nincs bejelentkezve a csevegőbe. De ez nem meglepő. Ritkán jelentkezik be. Csak, ha előre megbeszéljük. Az egérrel rámegyek a képére. Újra és újra megnézem. A fotón az a rá jellemző félmosoly. Amit annyira szeretek. Ami annyira hiányzik.

Címkék: munka szorongás ricsi

184. Tervek

 2011.02.07. 08:00

Ricsi rákérdez, írtam-e már Riának. Még nem - válaszolom. Bár sejtem, hogy ezt más forrásból úgyis tudja. Klára még nem küldte át a programot. Azt sem látom pontosan, hány napról van szó. Milyen jellegű lesz a tolmácsolás. Megkapom-e az előadások szövegét előre leírva. Kell-e városnézést szerveznem. Vagy annak csak a tolmácsolási részét bízzák rám. Egyelőre várom, hogy kialakuljon az egész. És persze ott a dilemma. Ha munkát kell keresnem. Ha találok is. Hogyan vállalom a tolmácsolást? 

- Jól van, jól van, nem számonkérés - mosolyog Ricsi. - Csak érdeklődtem. És örülsz, hogy visszamehetsz Madridba? Még nem is mondtad.
- Vegyes. Kicsit tartok tőle. De ha szép az idő, az majd felvidít. Nagyon várom már a tavaszt.
- Tudod, mi jutott eszembe? Mit szólnál, ha veled mennék?
- Komolyan? De nem lenne időm rád. Dolgozni megyek.
- Elfoglalom én magam napközben. Van jónéhány látnivaló abban a városban. Meg a környékén. Az elesettek völgyét rég szeretném megnézni. Az téged úgysem érdekel. Aztán maradnánk még egy hetet. Ejtőzni.

Ejtőzni. Még nem mondtam neki, hogy valószínűleg nem lesz munkám.

- Jó lenne, csak attól tartok, a konferencia hetében a kolostorban fogok megszállni. Nem sok szabadidőm lesz. Sőt, ha jól sejtem, semmi. Van, aki még a bevásárló körútjához is igénybe veszi a tolmácsot. Vagy az idegenvezetőt.
- Szerintem előre szögezd le, hogy mit nem vagy hajlandó csinálni. Ha tolmács vagy, akkor nyolctól ötig dolgozol, aztán Feierabend. Túlóráért túlórapénzt kérjél.
- Azért ez nem így működik. Nem mondhatom ötkor, hogy kész, vége. Abból indulok ki, hogy vacsoránál is dolgoznom kell. Ahogy Agapét ismerem. Bár ő mostanra biztos belejött a spanyolba.
- És, ha utánad megyek? Egy hét aktív pihenés?
- Ricsi, erre nekem nincs pénzem.
- Miért is? Remélem, Agapé ott helyben kifizet. Vagy, ha nem is helyben ...
- Nem emiatt. De elég valószínű, hogy munkanélküli leszek. Vagy már az is vagyok.

Röviden elmondom, mi történt. Vagyis, a bizonytalanságaimat.

- Ez nem jó hír, de még ne temesd a dolgot. Próbáld meg kideríteni, mi a helyzet.
- Most attól függetlenül, hogy lesz-e munkám. A pihenős madridi hétre nem lenne pénzem. Tartalékolnom kell valamennyit. Most tudatosult bennem. Nem költhetem el könnyelműen.
- Rendben van, Panni, értem. Akkor én fizetem az utat. Így már rendben?

A heverőn ül, és amíg meg nem szólított, egy újságot lapozgatott. Nagyon szeretnék elmenni vele nyaralni. Ez nem is kérdés. De nem akarom, hogy ő fizesse. Nem hagyhatom. Odatérdelek a heverőre. Átölelem.

- Nincs rendben. Értsd meg, nem fogadhatom el.
- Panni - emeli fel egy kicsit a hangját. Ezt olyankor csinálja, ha szerinte nyilvánvaló butaságokat mondok.
- Nem tehetem.
- De. Elfogadhatod. Nem adtam neked semmit karácsonyra. Most viszont szeretnélek megajándékozni. És te leszel szíves elfogadni. Ilyen egyszerű.
- Ez túl drága ajándék.
- Ne törődj vele. Hatalmas rendőri fizetésemből telik rá.
- Tudom, hogy nem keresel sokat.
- Mondom, hogy telik rá. A repülőjegyedet úgyis Agapé fizeti. Majd szerzünk egy jó kis panziót.
- De Ricsi, ez olyan ...
- Olyan milyen?
- Nem akarom, hogy később a szememre hányd.
- Úgy ismersz engem? Hogy majd fölhánytorgatom? Húha. Ezt azért nem vártam tőled.

Eltol magától. Most sikerült megsértenem.

- Ne haragudj. Kérlek. Nem úgy gondoltam. Tudom, hogy nem hánytorgatnád föl.
- Rendben. Majd megbeszéljük.

Címkék: madrid utazás vita tolmácsolás sértődés anyagiak

183. Bizonytalan talaj

 2011.02.04. 08:00

A mai órámat alig kilencven perccel indulás előtt lemondták. Ilyen még nem történt. Ha volt is lemondás, azt legalább egy nappal korábban jelezték. És mindig valami magyarázattal. A tanítványom, vagy az anyja. Ezúttal a követségi titkár hívott fel. Ami felettébb különös. Sőt, azt mondta, egyelőre nem tudja, mikor lesz a következő óra. A jövő héten ne számítsak rá. Majd jelentkeznek. Indoklás nincs. Semmi.

Rosszat sejtek. Ha a lány megbetegedett volna, azt megmondanák. És nem a követségi titkár jelezné. Itt valami nagyobb bonyodalom van. Attól tartok, hogy nem lesz munkám többé. A januárt már kifizették, nem tartoznak. Legalább a pénzem után nem kell szaladnom. De ha beigazolódik a sejtésem ...

Próbáltam hívni a kislányt, nem veszi fel. Írtam egy e-mail-t, hátha. Nem szoktunk e-mail-en kommunikálni, de meg kell próbálnom. Talán csak rémeket látok, de fel kell készülnöm rá, hogy ennek az átmeneti biztonságnak vége. Könnyen lehet, hogy a munkaadómat hazarendelik. Előre kellett volna tudnom, hogy ez a pénz bizonytalan. Persze, ha mást is vállalok, nem lenne meg a disszertációm. De most itt egy felesleges dolgozat, és mire megyek vele?

Tartalékok. Alig van tartalékom. Nem is halmozhattam fel. Annyit nem keresek. Vagy kerestem. Úgy két hónapra van elég pénzem előre. Az nagyon kevés. A konferencia még messze. Tehát muszáj lesz valamit kitalálnom. De gyorsan. És attól függetlenül, hogy most ez a munka valóban elveszett-e.

Címkék: munka bizonytalanság lemondás

182. Ruppert atya

 2011.02.02. 08:00

Megbeszéltem a proffal az utolsó fejezetet. Izgalmas vita volt. Nem is vita, mert alig kötött bele valamibe. Igazából lelkesedett a fejezetért. Bevallotta, hogy Judittal is elolvastatta. Muszáj volt megmutatnia neki. És Juditnak is kifejezetten tetszett. Sőt,  tippeket is adott, hogyan lehetne kifejteni még jobban egy-egy gondolatot.

Szinte lebegve mentem haza. Sütött a nap, és tudtam, hogy délután Ricsivel találkozom. Minden olyan szépnek tűnt. A prof jobban van. A disszertációm nem nyomasztó kötelesség többé. Van munkám. És lesz is. Ricsi pedig ... Talán szeret. Ki tudja. Majd egyszer közli. Vagy nem. Valamelyik nap megjegyezte, hogy szeretetéhes nő vagyok. Nem is rám mondta. Hanem a csillagjegyemre. Pedig nem hisz az ilyesmiben. Áttételesen nyilván rólam beszélt.

Mióta Agapével beszéltem, váltottunk néhány e-mail-t Klárával. Egyelőre árakról nem nem nyilatkoztam. Halogatom a levélírást Riának. Nem is tudom, hogyan kezdjek hozzá. Tudom, hogy ha egyszer elkezdünk üzeneteket váltani, nem fogunk megállni a tolmácsolás díjánál. Klárával azonban csak gyakorlati dolgokról levelezem. És mégis. Valami, ami számára egyszerű tényközlés volt, bennem sok érzelmet kavart fel.

Elküldte a konferencia német résztvevőinek listáját. És egy név láttán megdobbant a szívem. Ruppert atya. Ő is ott lesz. Viszontlátom annyi év után. Azt még Agapé sem tudhatja, mit jelent ez nekem.

Bár nem tartott időben sokáig, Ruppert atyával különleges kapcsolatom alakult ki. Ő járt fel a kolostorba misézni minden hajnalban. Mindig biciklivel jött. Kivéve, ha akkora hó volt, hogy nem lehetett biciklivel közlekedni. Szerette a napfelkeltét. Amint felért, lezuhanyozott, átöltözött, és energikusan elkezdte a misét. Gyakran ministráltam is neki.

Rengeteget beszélgettünk. Nem is tudom, miről. Mindenről. Olykor elmentünk kettesben biciklizni. Máskor néhányan kirándulni. Ruppert atya minden környékbeli turistautat ismert. Órákig sétáltunk a hatalmas fenyők árnyékában. A tűleveleken átszűrődő napfényben. Biztonságban éreztem magam mellette. Sosem értünk egymáshoz. És mégis volt köztünk valami. Valami láthatatlan kapocs. Úgy tíz évvel lehet idősebb nálam. És hat vagy hét éve nem láttam. Különös lesz újra beszélni vele.

Címkék: szerelem kolostor disszertáció prof ruppert atya

181. Egyszer ölel ...

 2011.01.31. 08:00

Kicsit lefogyott. Ez alapjában nem volna baj. Volt egy kis hasa. De most mégis a betegség számlájára írom. Bár állítja, hogy semmi komolyabb baja. Ne féljek, mert még nem szándékozik meghalni. Csak kiderítenék már az orvosok, mi ez a kórság. Egyébként a legkevésbé sem bízik az orvosokban. Elege lett a vérvételekből, és főleg abból, hogy senki nem kíváncsi arra, amit mond. A papírokat nézik. A számokat. Az eredményeket. Nem magyaráznak meg semmit. Tippelgetnek, mint a lottózóban. Használja ezt. Most akkor használja azt. Hátha a gyógyszer mellékhatása. Hátha allergia. Hátha ...

Eldöntötte, hogy még egy vérvételre nem megy el. Elég volt. Most egy ideig hagyják békén. A köhögése javult. Nem, a dohányzást nem hagyja abba. Az képtelenség. Egy-egy kiadós köhögőroham után az első dolga rágyújtani. Uramisten. Szörnyülködjek csak, a nők mindig ezt játsszák.

Megöleljük egymást. Nem tudom, miért, ez önkéntelen. Muszáj. Talán, mert szeretem ezt az embert. Bárhogyan is bánt velem. Bármennyire is haragudtam rá. Megszerettem és kész. Nincs ellenszer. Nagyon szorosan ölelem egy pár pillanatig. Aztán elengedem.

- Jól van, kislány. Nincs semmi baj. Elhiszed? Semmi baj.

Az a kisfiús, kópés, kedves félmosoly.

Judit pedig az üvegajtó mögül néz. Nem megdöbbenve. Nem felháborodva. Ő is mosolyog.

Címkék: betegség ölelés orvosok prof

Angéla kezdi visszanyerni a formáját. Ezúttal készült a fogadásomra. Szépen felöltözött. A gyerek is nyugodtabbnak tűnt. Bár egyetlen éjszakát sem alszik még át. De a szoptatással már nincs gond. Beálltak valami egyensúlyi helyzetre. Lili majdnem három hónapos. Judit szerint Angéla most élvezze ki a helyzetet. Mert még nem kell etetéssel bajlódni. És a gyerek nem szalad el sehová. Kiválóan lehet vele kirándulni. Sétálgatni. Kávéházba menni. Ami azért nem jellemző Angélára. De lehetne.

Megismerkedett a faluban más kismamákkal. Azt mondta nekik, hogy Judit és a prof a rokonai. És a férje külföldön van. Egész szép kis történetet költött. Semmi kedve mindenkinek elmondani az igazat. Sokkal egyszerűbb füllenteni. Azt hiszem, a férje egyre több tulajdonsággal rendelkezik. Előbb-utóbb fotója is lesz. Meg hőstettei. A falubeli kismamák egyikének van autója. Így nincsenek annyira bezárva a településre. Mert különben nem könnyű bejutni a városba. Vagy bárhová. De Angélát ez annyira nem zavarja. Megszokta a röghöz-kötöttséget.

Végre előáll az ötletével. Eszébe jutott Richárd atya. Annyira barátságos volt hozzá. Annyira kedves. Ő biztos nem utasítaná vissza, hogy megkeresztelje Lilit. A helyi plébános nem hajlandó. Még meg is alázta Angélát. Neki nem mert hazudni. Gyónni is akart, rég nem tette. De sírva jött haza. A plébános felháborodott mindazon, amit mesélt. Tudni sem akar keresztelésről. Szóval Richárd atya. Én biztos tudok vele beszélni. Biztos tartom vele a kapcsolatot. Ha nincs épp Magyarországon, nem baj. Megvárjuk. Nem sürgős az a keresztelő.

Nagy levegőt veszek. Valamit mondanom kell már. Nem titkolhatom örökké, hogy Ricsi nem pap. De azt se mondhatom, hogy csak eljátszotta a papot.

- Nem lehet, Angéla. Richárd atya kilépett.
- Á, nem hiszem el. Ő is?
- Igen, sajnos ő is.
- És itthon van? Mit csinál most? Szoktatok találkozni?
- Szoktunk. Nem is tudom, pontosan mit dolgozik. Valami hivatalnál van. Irodai munka.
- Életemben nem láttam még olyan jóképű papot. Te meg elpirultál, Panni. Neked is tetszik, ugye?
- Angéla, az az igazság ... Szóval ...

Csak néz rám, és várja, hogy kimondjam.

- Találunk neked másik atyát, aki megkereszteli Lilit. Ne aggódj. Biztos találunk.

Címkék: apa kismama pap kitaláció

süti beállítások módosítása